Mondjuk, én sohasem kedveltem a comic másodvirágzásból (90'-es évek) származó hősöket, mint a Spawn, Deadpool. Én nem tartom az exBÉRGYILKOS Deadpoolt pozitívnak, még akkor sem, ha a „nem vagyok hős”-től (első film) eljut a „fontos (hős) akarok lenni”-ig. Persze, persze, a film szórakoztató, DE egy mozifilmtől nagyobb történet-előrendítést vártam, mint Paradox alosztályának lerovancsolását. Meg Deadpool gruppen partyt.
Ryan Reynolds lehet, hogy erre a lütyő szerepre született, de nem ártott volna még egy kis teremtő ész is mögé. Én vártam, hogy a Hangyatetem kap egy említésnél többet. Vártam, hogy a Mad Max autók egy kafa üldözésben is részt vesznek. Vártam Penge, Elektra, Gambit jobb háttérbunyóját, de amit előadtak, az röhejes volt.
A legnagyobb hibája az, hogy a multiverzumot nem látja életképesnek, PEDIG ez a Marvel legnagyobb dobása a Végtelen háború óta. Én nem hiszem, hogy jobban elcsodálkoznék egy Titkos háborúkon (Túlontúli), mint egy Multiuniverzum csatán. De hát még a Titkos háború sincs a kanyarban sem. Univerzumépítésből még nagyon lassan hozzák be Galactus alakját is, pedig az sem fog akkorát ütni nekem, mint egy mindenek felett álló (újabb) Multiuniverzum-történet. Ha már a Kvantumvilágot ennyire elszabták, hogy AZZAL sem fognak semmit kezdeni. Szóval Reynolds, ha nem vagy elég okos, akkor tényleg el a kezekkel az én szeretett Multiuniverzumomtól, és a továbbiakban NEM Deadpool szereplőt még, hanem akár Kangot vissza, vagy esetleg Dr. Strange-et lökjük át megint egy kapun. Több Multiverzumot! Több Multiverzumot! Több Multiverzumot! Irány a bostoni rakpart, hajigáljunk képregényeket a vízbe (teadélután helyett)! Lázadás! Lázadás! Lázadás! ...Bocsánat... kicsit eltúloztam volna?! Nem tudom, nekem Reynolds volt a mesterem.

69 Deadpool & Rozsomák (2024)
akció | kaland | sci-fi | vígjáték
A Marvel Studios bemutatja eddigi legjelentősebb meléfogását – Deadpool & Rozsomák. Wade Wilson számára a civil élet elviselhetetlen. A szívós zsoldos visszavonult, de amikor a... több»
Szereplők: Hugh Jackman, Matthew McConaughey, Ryan Reynolds, Chris Evans, Channing Tatum