Közösség

Vélemény:

 

74 Boldog halálnapot!

(2017)

Boldog halálnapot!

 
MMcFly2015   2018.03.05 08:51
0

A film egyáltalán nem nézhetetlen, de szerintem maguk a készítők sem tudták eldönteni, milyen műfajba akarják sorolni. Az alapsztoriból egy kiváló thriller is kisülhetett volna, ehelyett ahogy haladunk előre, egyre érdektelenebbé válik, és fokozatosan lerombolja az összes benne rejlő lehetőséget. Már az előzetesből is leszűrhető, hogy egy tinihorrorra hajazó alkotást kapunk, amely lényegében az Idétlen időkig koncepcióját ötvözi a Sikoly hangulatával. A horrorrajongók valószínűleg nem sok örömüket lelik benne, viszont a Sikoly sorozat kedvelőinek talán még működhet. A film nem félelmetes, egy tipikus amerikai gimis közegben játszódik, és másfél óra alatt sem sikerül kitörnie ebből a közegből. A meglepetésnek szánt lezárás is vérszegény, és annyira kapcsolódik a már ismert sablonokhoz, hogy a nagy „húha” elmarad. A főszereplő viszont tesz róla, hogy legalább a „szerethető B-kategóriás” filmek között maradjon, és igyekszik némi pozitívumot hagyni maga után. Ez kisebb-nagyobb sikerrel, de be is jön.