Közösség

Vélemény:

 

90 Cápa

(1975)

Moziban harapósabb mint otthon

 
erahurka   2022.07.20 09:14
0

Elég régen láttam már ezt a filmet és nem igazán fogott meg, de mivel mindenütt klasszikusként hivatkoznak rá illetve ez volt az első mozis blockbuster, ha már volt rá lehetőségem, beültem hogy vásznon lássam és valamivel közelebb kerülhessek ahhoz, amit 1975-ben jelenthetett ez a film.
Továbbra sem tartom zseniálisnak, bár a megítélését rontotta az elmúlt 45 év, hiszen ezerszer megismételték már ezt a formulát. Az első felében volt pár logikai buktató is ami roppantul zavart.
De onnantól hogy kihajóznak egyszerűen zseniális, ahogy levadásszák a fenevadat baromi feszült szinte minden pillanata. A lezárás meg atom trash, de szerintem működik.
Jobban élveztem mint annak idején azt meg kell hagyni, és igazán király volt moziban látni, de számomra ez továbbra sem a definitív állatos horror, vagy hova soroljam.
/CinemaMOM Spielberg Hét #1/