Mickey Rourke kétségkívül legmeghatározóbb, legeredetibb filmje. Rendkívül lebilincselő történetfolyam, a misztikus thrillernek minden bizonnyal az egyik példaértékű alkotása.
Nem kétséges, hogy már az első képkockák olyan módon tárulnak fel, mintha a néző egy nagyon hosszú, régóta tartó dráma közepébe csöppenne. De Niro és Rourke első találkozása már olyan, mintha évtizedek óta ismernék egymást, ugyanakkor a levegő valóban szikrázik körülöttük. Egy mélyen eltemetett sejtés, ami Harry Angel aurájából sugárzik ki, vele szemben a korántsem megszokott külsejű alak, sétapálcás, hosszú körmökkel és a vásznon is átható doh szaggal.
A privát nyomozás sorra következő megállói inkább egy lefelé futó spirál keskeny és csúszós szerpentinjein kidőlt útjelző táblák maradékai, mintsem követhető logikai ösvények. A pszichológiai jelleget öltő kutatómunka nyomán a közönséget baljós utalások és más sötét árnyak figyelmeztetik, hogy a históriának, ha lesz is csattanója, az valami nagyon fájdalmas és nagyon vészjós.
Nem pontosan ismert, miért is kapott a film annyira visszhangtalan fogadtatást, amivel gyakorlatilag teljesen feledésbe merült egészen a VHS-, illetve a DVD-korszakig. Noha a költségvetése nem volt túl alacsony, a mozipénztáraknál alig volt képes kijönni nullszaldósra. Persze nem is csoda, hiszen a mára már klasszikussá vált modern film noir, A szakasz és a Halálos fegyver c. filmekkel azonos időben kezdett futni a mozikban.
Azon kevés filmek egyike, amely a vuduval és annak ördögi szférákkal való lehetséges kapcsolatával foglalkozik. Bár a történet megoldásában kifejezetten nem érzékelhető a szoros kapcsolat, a téma nyitott marad – ugyanis a történet csúcspontja logikailag annyira követhetetlen, hogy számos feloldás kézenfekvő. A háttérben felsejlő sötét üzelmek, melyek a főszereplő előtt is ismeretlenek és érthetetlenek maradnak, azért a misztika és a vallásfilozófia szemszögéből is nonszenszek. Noha az alvilági hangulat tökéletesen megkomponált, és a film még fényes nappal nézve is igen gyomorszorító, azért az átlelkesült néző megnyugodhat, a túlvilágon is van, ami lehetetlen.
Mickey Rourke kétségkívül legmeghatározóbb, legeredetibb filmje. Rendkívül lebilincselő történetfolyam, a misztikus thrillernek minden bizonnyal az egyik példaértékű alkotása.
Nem kétséges, hogy már az első képkockák olyan módon tárulnak fel, mintha a néző egy nagyon hosszú, régóta tartó dráma közepébe csöppenne. De Niro és Rourke első találkozása már olyan, mintha évtizedek óta ismernék egymást, ugyanakkor a levegő valóban szikrázik körülöttük. Egy mélyen eltemetett sejtés, ami Harry Angel aurájából sugárzik ki, vele szemben a korántsem megszokott külsejű alak, sétapálcás, hosszú körmökkel és a vásznon is átható doh szaggal.
A privát nyomozás sorra következő megállói inkább egy lefelé futó spirál keskeny és csúszós szerpentinjein kidőlt útjelző táblák maradékai, mintsem követhető logikai ösvények. A pszichológiai jelleget öltő kutatómunka nyomán a közönséget baljós utalások és más sötét árnyak figyelmeztetik, hogy a históriának, ha lesz is csattanója, az valami nagyon fájdalmas és nagyon vészjós.
Nem pontosan ismert, miért is kapott a film annyira visszhangtalan fogadtatást, amivel gyakorlatilag teljesen feledésbe merült egészen a VHS-, illetve a DVD-korszakig. Noha a költségvetése nem volt túl alacsony, a mozipénztáraknál alig volt képes kijönni nullszaldósra. Persze nem is csoda, hiszen a mára már klasszikussá vált modern film noir, A szakasz és a Halálos fegyver c. filmekkel azonos időben kezdett futni a mozikban.
Azon kevés filmek egyike, amely a vuduval és annak ördögi szférákkal való lehetséges kapcsolatával foglalkozik. Bár a történet megoldásában kifejezetten nem érzékelhető a szoros kapcsolat, a téma nyitott marad – ugyanis a történet csúcspontja logikailag annyira követhetetlen, hogy számos feloldás kézenfekvő. A háttérben felsejlő sötét üzelmek, melyek a főszereplő előtt is ismeretlenek és érthetetlenek maradnak, azért a misztika és a vallásfilozófia szemszögéből is nonszenszek. Noha az alvilági hangulat tökéletesen megkomponált, és a film még fényes nappal nézve is igen gyomorszorító, azért az átlelkesült néző megnyugodhat, a túlvilágon is van, ami lehetetlen.