Na igen, a filmtörténet leghíresebb zoomolása, kemény 45 percen keresztül. Snow, ha nem is teremtette meg a strukturális film műfaját, mégiscsak az irányzat legjelentősebb filmjét készítette el 1967-ben, amivel rögtön az olyan kísérleti filmes nagyágyúk közé verekedte fel magát, mint Stan Brakhage, Kenneth Anger vagy Jonas Mekas. Rengeteg szempont alapján ki lehetne elemezni a filmet, mondjuk a forradalmi tér- és időkezelésén keresztül, de én inkább csak annyit jegyzek meg, hogy imádom, ahogy Snow minden egyes alkalommal, amikor lehetőség nyílna hagyományos értelemben vett történetmesélésre elvágja a dolgokat, pl. amikor a nő telefonál, hogy talált egy ismeretlen hullát a szobában, a kamera csak tovább közelít a falon lévő képre. Egyébként nyilvánvalóan innen vette Kubrick a Ragyogás befejezését, igaz, ő két percben letudta azt amire Snow háromnegyed órát szánt.
Na igen, a filmtörténet leghíresebb zoomolása, kemény 45 percen keresztül. Snow, ha nem is teremtette meg a strukturális film műfaját, mégiscsak az irányzat legjelentősebb filmjét készítette el 1967-ben, amivel rögtön az olyan kísérleti filmes nagyágyúk közé verekedte fel magát, mint Stan Brakhage, Kenneth Anger vagy Jonas Mekas. Rengeteg szempont alapján ki lehetne elemezni a filmet, mondjuk a forradalmi tér- és időkezelésén keresztül, de én inkább csak annyit jegyzek meg, hogy imádom, ahogy Snow minden egyes alkalommal, amikor lehetőség nyílna hagyományos értelemben vett történetmesélésre elvágja a dolgokat, pl. amikor a nő telefonál, hogy talált egy ismeretlen hullát a szobában, a kamera csak tovább közelít a falon lévő képre. Egyébként nyilvánvalóan innen vette Kubrick a Ragyogás befejezését, igaz, ő két percben letudta azt amire Snow háromnegyed órát szánt.