„Hol ronthattam/ronthattuk el?” „Mi volt az oka annak, hogy így vagy úgy alakultak a dolgok?” „Bárcsak visszamehetnék az időben, akkor talán megérthetném a dolgokat.” Valószínűleg mindannyiunk fejében megfogalmazódtak már ilyen gondolatok egy-egy múltbeli tévút, kudarc vagy tragikus esemény kapcsán. Alain Resnais filmje is hasonló kérdéseket boncolgat eme melodrámájában, amely ugyan a sci-fi műfajába is besorolható, de a tudományos fantasztikum jelen esetben inkább csak körítés, gyakorlatilag „ürügyként” szolgál ahhoz, hogy a rendező kifejthesse a drámai lényeget.
A történet középpontjában egy, az öngyilkosságot túlélő férfi, Claude Ridder áll. Felfigyel rá egy titokzatos szervezet, amelynek tagjai kísérleti alanyként szeretnék felhasználni őt egy időutazásos projektben. Egy percet a múltban tölthet, megkísérelve megérteni az akkor történteket, majd visszatérve beszámolhat mindenről. A kísérletbe azonban hiba csúszik, és Ridder a múltjának a foglya lesz. Fel-felvillanó emlékképek, kínzó kérdések sűrűjében találja magát, az addig lineárisan haladó cselekmény széttöredezik, és a néző az emlékfoszlányokból próbálja összeállítani a történetet. Teljesen önkényesen felsorakozó, hol jelentéktelenebb és rövidebb, hol fontosabb és hosszabb epizódok váltogatják egymást, az időrendre fittyet hányva. Resnais a dekonstrukció módszerével boncolgatja a témát, és a filmjében talán nem is annyira a cselekmény válik fontossá, hanem két alapfogalom: a szerelem és az idő. A Szeretlek, szeretlek véleményem szerint a két fogalom megérthetetlenségét és a történetek elbeszélhetetlenségét mutatja be, miközben kirajzolódik egy furcsa szerelmi háromszög. Ridder – mint mindenki más – minden logikát nélkülözve idézi fel a múltjának bizonyos eseményeit, a film az emberi elme, illetve a visszaemlékezés tökéletlenségét, kuszaságát, bonyolult mechanizmusait elemzi. Az önkényesen, észszerűség és időrend nélkül bevillanó mozaikok a modern ember problémáit jelenítik meg, a hétköznapi életbe befurakodó tehertételeket, a pszichésen sérült – és olykor másokat is megsebző – embereket, a boldogság elérhetetlenségét, a kicsorbuló érzelmeket, a kisikló életeket, az egész széttöredező világot. A történetnek (nem tudom, gondolt-e korábban valaki ilyesmire, nem túl sok eszmefuttatással találkoztam a film kapcsán) szerintem egy olyan olvasata is lehet, hogy a cselekmény Ridder agóniáját, haláltusáját, a múlttal való szembenézését mutatja be, és a férfi valójában nem hagyja el a kórházat.
Alain Resnais szóban forgó filmje ugyan érdekes témákat boncolgat, de megítélésem szerint eléggé félresikerült. A legnagyobb problémám azzal van, hogy mind a figurák, mind az élethelyzetek unalmasak, amihez hozzátesz a film középrészének kuszasága is. Alig tudunk meg valamit az egyes karakterekről, nem is túlságosan rokonszenvesek, így igazán izgalmassá sem válhatnak. Szürke és súlytalan figurák botladoznak a történetben jobbra-balra, ami csak még nehezebben elviselhetővé teszi a hagyományos történetmesélés hiányát. A felvillanó emlékképekben sincs semmi érdekes, sok-sok sótlan epizódot láthatunk egy se veled, se nélküled típusú kapcsolatból. Nálam ezeken a tényezőkön bukott meg a film, és hiába az érdekesnek ígérkező témafelvetés, valami nagyon hiányzik ebből a műből. Érdekesebb karakterekkel és/vagy helyzetekkel talán jobban működött volna, így maradt az unalomba fulladó, tisztes középszer.
77 Szeretlek, szeretlek (1968)
Miután a férfit elküldik a kórházból öngyilkossági kísérlete, miatt úgy dönt, hogy tudományos kísérleteknek veti magát alá. Próbálja feltárni a múltjában bekövetkezett... több»
Szereplők: Claude Rich, Bernard Fresson, Jean-Louis Richard, Olga Georges-Picot, Anouk Ferjac
