Szerintem nagyon jó film volt! Emlékszem amikor először láttam ezt a filmet (úgy 10 évvel ezelőtt) engem szinte sokkolt, pedig már akkor is elég sok horrorfilmet láttam de ilyen és ehhez hasonlót még nem! A Magasfeszültség volt az első olyan film, ami elindította az úgynevezett extrém új hullámos francia horrorfilmeket! Azóta olyan filmek születtek e téren, mint a 2006-ban készült Ils, 2007-ben A betolakodó vagy a Határok, de ide merném sorolni a 2008-as Mártírok című filmet is! Persze ez a film is inkább a maga idejében volt nagyon hatásos horrorfilm! Ezzel nem azt mondom, hogy ha most megtekintené valaki, nem lenne egy brutális film ez, nem, ez még most is egy kemény filmnek mondanám, de ahogy telt az idő a horrorfilmek felett, úgy lettek kitolva a horrorfilmek kedvelőinek az ingerküszöbe! Lemerném fogadni, ha ez a film ma látna napvilágot, (és nem 15 évvel ezelőtt) akkor csak egy szimplán jó film lenne! Szerintem minden megtalálható e filmben amit egy horrorkedvelő néző e műfajtól elvár, és nem utolsó sorban nálam biztos hogy bent lenne egy TOP15 túlélős horrorlistán! A szereplők pazarul alakítottak! A főszereplőnő Marie (Cécile De France) szenvedései és küzdelmei végig átjön a képernyőn! A "gyilkosunk" karakteres, kellőképp tud félelmet kiváltani a nézőből! A történet az egyetlen támadható felülete a filmnek, mert sok emberrel találkoztam már aki szerint értelmetlen! Ez is egy nézőpont, bár jómagam ezzel nem értek egyet, nekem megfelelt! Összegezve: Kellőképpen véres és durva, gyors történetvezetés, nincsenek benne felesleges jelenetek, jó történet, kiváló színészi alakítások, tehát nálam mindenképp ott a helye a kedvenceim listáján!

75 Magasfeszültség (2003)
Marie (Cécile De France) és barátnője, Alex (Ma?wenn Le Besco) egyetemisták. Két szemeszter közötti szünetben vidékre utaznak, hogy meglátogassák Alex szüleit. A ház a semmi... több»
Szereplők: Cécile De France, Maïwenn, Philippe Nahon, Andrei Finti, Oana Pellea