Közösség

Vélemény:

 

83 Dutyi dili

(1980)

A legjobb vígjátékok között a helye

 
Hauser Árpád   2024.07.23 15:09
1

A legjobb amerikai vígjátékok sorában számomra egyértelműen helye van az 1980-as Sidney Poitier rendezte Dutyi dilinek (Stir crazy), melyet legelőször még kisgyermekkoromban láttam a szüleimmel. Emlékszem, Édesapámnak telefonon kellett előre helyet foglalnia rá, mert a vetítés telt házas előadásnak ígérkezett. (Akkoriban még tele voltak a mozik.) A telefonba azt mondta: három jegyet szeretnék a dityi-dutyira. Majd megfulladtunk a nevetéstől. De a tréfát félretéve vagy nagyon is elővéve (Karinthy Frigyest idézve: a humorban nem ismerek tréfát), a Dutyi dili tényleg egy nagyon szórakoztató film. Ennek pedig nem elsősorban a rendezés az oka (bár az sem rossz), hanem két óriási nevettetőnek: Gene Wildernek (1933–2016) és Richard Pryornak (1940–2005). Sajnos egyikük sem él már, de a Dutyi diliben örökre megmaradnak számunkra. Az alapsztori szerint két állásából kirúgott átlag fickó miközben álmai után indul Kaliforniába, útközben egy bankrablási ügybe keveredik. Ártatlanul kapnak vagy száz évet, aminek letöltésébe haladéktalanul bele is kezdenek. Csakhogy a börtönélet rengeteg furcsa helyzetbe sodorja őket, melyeken jókat nevethetünk. Főleg, hogy a börtönigazgató rájön, hogy egyikük tehetséges rodeó bajnok lehet, és indítani akarja a börtönök közti bajnokságon. A rodeó kinti helyszínen folyik, így két főhősünk sikeres szökést tervezhet. Az egyik legviccesebb film, amit valaha láttam. Természetesen 5 csillagos.