A film nyitójeleneténél azt hittem, hogy belekeveredünk egy emberáldozat bemutatásába, de mégsem. Igaz, rám is a frászt hozta, hogy mit kavargatnak, mi az a vérvörös cucc, és mit kántálnak, de ez nem az, aminek látszik. (Bocsi!)
Pár megmagyarázhatatlan eseményt, és pár klausztrofób jelenetet leszámítva (melyek miatt a besorolás horror lett, így gondolom) engem inkább a szakácsok pörgése nyűgözött le, és vonta el a figyelmemet a témáról.
Egy étterem konyhája, ahol a tányérokra kétfalatnyi adagokat mesterien helyeznek el, és viszik ki a vendégek elé. (Csipesszel felhelyezni egy borsószemet az ételre, mellyel feldíszítjük az alkotást, ez maga a művészet. Szerencsére nálunk a bécsi szelet lelóg a tányérról, hála a séfeknek.)
Hirtelen képváltás, és megvesszük álmaink éttermét, mely épület még koszos, poros és elhanyagolt. (Sok nő álma, mint ahogy az enyém is egy csinos kis épületet rendbe hozni. Olyan jó, mikor látja az ember, hogy a munkája nem hiábavaló.)
Főszereplőnk itt szeretne éttermet nyitni, és a saját konyháját vezetni. Persze sok akadályba ütközünk. A bátorsága ennek a főszereplőnek engem is lenyűgöz. Egy öreg épület, nyikorgó ajtók, sötét pincék, és mégsem fél egyedül egy ekkora épületben. Néha felbukkan egy sötét alak, egy furcsa árnyék, de egy édes nyuszi is, aki olykor-olykor az étteremhez tartozó veteményeskertből jóízűen lakmározik.
És itt jön képbe a Földanya, aki mindennel ellát minket, amire szükségünk van, és erre rájön a főszereplőnk, Ariana DeBose is. Nem kellenek már drága hozzávalók az ételekhez, elég a kis kertünkből felhasználni az ott termett növényeket. (Nekem ez jött le.) Persze tudni kell, hogy mi ehető, és mi nem. (Azt hiszem, kihagyhatták volna a filmkészítők a hasmenéses jelenetet, és a hozzá tartozó hangokat, semmit sem tett hozzá a történethez. Elég lett volna egy öklendezés, amit meg is kapunk.)
Régen az asszonyok, akiket boszorkányoknak hívtak, mindent tudtak a növényekről. Ez a tudás mára már eltűnt. Talán most kezdenek az emberek ébredezni, hogy mekkora tudás veszett kárba. Közben kiderül, hogy van egy rosszakarónk e világból, aki szabotálja az éttermünk megnyitását. Valós személy, nem kísértet.
De a film végén jön egy csavar, és mindenki boldog, jóllakott, és jó érzéssel tölt el engem is. Érdekes, hogy már a film közepénél valamiért eszembe jutott Patrick Süskind könyve: A parfüm. Nem tudom, hogy miért. (Nem voltam a regénytől elájulva.) Nem tudtam kiverni a fejemből. Valahogy annyira hasonló a téma. Vagy csak én érzem így?
A forgatókönyvírók és rendezők, Bridget Savage Cole és Danielle Krudy, ha horror filmet akartak forgatni, szerintem nem sikerült, de ez az én véleményem. A lényeg: a főzés tudománya Isten ajándéka. Jó szórakozást!
52 Fortyogó indulatok (2024)
A film egy séf történetét meséli el, aki megnyitja első éttermét, ahol megküzd a konyhai káosszal, egy kétes befektetővel és az önbizalomhiánnyal, de a nyomás fokozódik,... több»
