Mumus a sötétből

2023.12.22 18:29 Kóborló Olvasottság: <100x

2

Stephen King írói munkássága napjainkban filmes szempontok alapján is immáron egyértelműen megkerülhetetlen, hisz kijelenthetjük, hogy szinte nem telhet el egy naptári év anélkül, hogy a híres író valamelyik novelláját, avagy regényét ne adoptálják filmre, avagy sorozatra (és ezzel jómagam maximálisan egyet is tudok érteni, ugyanis nagyon is közel állnak az írásai a Mesternek a szívemhez). Mindezek mellett azt is érdemes itt még megemlíteni, hogy volt már a Mesternek olyan regénye, amelyben a filmipar akkora potenciált látott, hogy többször is filmre vitte, figyelve az épp aktuális trendekre. De az sem volt egyedülálló, hogy filmet és sorozatot is kaptunk már bizonyos Stephen King-történetekből. Ezáltal pedig nyugodtam kijelenthetjük, hogy Mr. King munkássága nemcsak a íróvilágot hódította meg, hanem a filmipart is. Tulajdonképpen mára már ott tartunk, hogyha King valaha is publikált akár csak egy pár oldalas rövidke novellát, arra előbb vagy utóbb, de biztos, hogy le fog csapni egy filmes stúdió. Nem volt ez másként jelen filmünk esetében sem, hiszen a filmünk alapjául szolgáló rövidke történet nem több mint 17 oldal. A kérdés már csak az, hogy egy ennyire rövid történet elegendő-e ahhoz, hogy egy élvezetes filmet tudhassanak majd belőle készíteni. A 2023-ban bemutatott A mumus esetében úgy vélem, hogy egész jó úton jártak a készítői ahhoz, hogy egy élvezetes filmet szállítsanak majd le a nézőknek ebből a történetből. Na de lássuk hát, hogy milyen is lett jelen filmünk!

2023 nyár elején megérkezett a hazai mozik műsor kínálatába a Rob Savage által rendezett A mumus, és jómagam úgy voltam ezzel, hogy elsősorban a mozik vásznain akartam látni jelen produkciónkat, merthogy a film előzetesének sikerült teljes mértékben megnyernie. Aztán úgy alakult, hogy talán az utolsó utáni bemutatójára sikerült csak jegyet váltanom, ráadásul valami elképesztően béna időpontban (egy hétköznap, nagyon kora délutáni vetítésére), és hát velem együtt összesen két ember volt a moziteremben. Be kell hogy ismerjem, volt ennek egyfajta bája is, de azt is be kell hogy valljam, hogy bizonyára eme eset miatt roppant hatásosra sikeredett nálam a film. Bizonyára eme hatás miatt gondoltam azt, hogy az otthonom kényelmében (és biztonságában) újranézem A mumust, csakhogy megbizonyosodjak afelől, hogy a film valóban ennyire hatásos volt-e, vagy csak a fentebb leírt dolog adott-e hozzá többet. Persze minden olyan horrorfilm, amely elsősorban a meglepetés erejére építkezik leginkább, második nekifutásra soha nem érhet fel az első megtekintés erejéhez, de azt kell hogy írjam, hogy jelen filmünk második nekifutásra is kimondottan sok kellemes percet tudott okozni számomra.

Egyértelműen nem a történetében rejlett a film ereje, hisz effajta horrortörténetekből ha Dunát nem is tudunk rekeszteni, de azért bőséggel megtalálhatóak a horror palettáján. Számomra egyértelmű, hogy amit pozitívumaként tudnék megemlíteni, az a képi világa és a hangulata. Ugyanis mind a történetének, mind pedig a filmnek szerves részét képviseli a sötétség, és ezt nagyon is hatásosan tudták felhasználni a készítői. Továbbá azt is a pozitívumai közé sorolnám, hogy a filmnek aránylag egész korrekt módon sikerült egy kellően komor hangulatvilágot megteremtenie. Mindezen dolog ismeretében sokan talán a 2023-as év egyik legjobb horrorfilmjeként könyvelhetnék el A mumust, pedig valójában sajnos több sebből is vérzik jelen produkciónk.

Számomra az egyik negatívuma a filmnek, hogy nem mert kellően bevállalós lenni. Ugyanis ha egy filmnek ennyire sikeresen tudják megteremteni a sötét és komor hangulatvilágát, akkor ne csak olcsó ijesztgetésekkel elégedjenek meg a készítői, hanem igenis merjen merészebb dolgokat is meghozni, akár egy vagy két karakter elvesztésének árán is. Mondjuk e téren kimondottan jól is indít a film története, de csupán ennyi. Oké erre, sokan mondanák azt, hogy de hisz ez egy novella-adaptáció, és hát a novellában nem így történt, ami persze jogos felvetés is lehetne, de ki állítja azt, hogy egy rövidke novellát kötelezően, szolgamód követnie kell majd a filmnek. Senki. Sajnos egyre kevesebb bevállalósabb horror készül, és hát ezt el kell fogadnunk.

Egy másik nagy negatívuma a filmnek, a színészi alakítások. Számomra mindig kissé fájó dolog az, amikor egy tízéves színészpalánta lejátssza a filmvászonról a felnőtt filmbéli társait, és hát itt is pont ez volt a helyzet. Mert míg a filmbéli Sawyert alakító Vivien Lyra Blair olyan színészi alakítást gördít le a nézők elé, hogy azt csak megtapsolni tudjuk, addig a nővérét alakító Sophie Thatcher már sokkal gyengébben teljesít. Az apjukat alakító Chris Messina játéka meg már szóra sem érdemes. Persze mondhatnánk azt is, hogy ez elsősorban a forgatókönyvírók hibája, hisz ők nem voltak elég jók arra, hogy elfogadhatóbb karaktereket teremtsenek meg, de szerintem itt nem ez volt a helyzet, hanem az úgynevezett színészi átélés hiányzott a fentebb említett színészekből.

Mindezek hibái mellett itt még én megadtam volna a négy csillagot a látottakra, de a forgatókönyvírók alkalmaztak egy aprócska kis csavart a történet befejezésén, és hát ez nálam kellően le is rontotta a végső megítélésemet a filmmel kapcsolatban. Ugyanis teljesen felesleges és szükségtelen volt, ráadásul kissé szembe is köpi az addig látottakat. Tulajdonképpen emiatt érdemelte ki nálam A mumus a három csillagocskát.