Életem egyik, hanem legrosszabb filmjét láttam. Nem is azzal van a probléma, hogy rossz a történet vagy a cselekmény. Hanem, hogy ez a két fogalom nem létezik a filmbe, sőt, ezt nem lehet filmnek se nevezni, hiszen csak egy audiovizuális kísérlet. Unalmas, és egyáltalán nem tudott lekötni, olyan, mintha egy óra negyven percen keresztül egy falra kent festéket néznék, ahogy szárad. És ebbe az a vicces, hogy nem viccelek, hogy így van. És elvileg inkább hangulatra épít, és nem cselekményre, de engem teljes mértékben nem kapott el a hangulat se, valaki a 90-es évek gyerekkori hangulatával példálózott, hogy ezt teljes mértékbe átadja. Én nem azt a generációt képviselem, akinek ezt próbálták átadni, ezért ez se ért el hozzám. De ijesztőnek ijesztő volt, párszor, ha úgy kapott el egy jump scare, amit egy fülsüketítő felsikítással érnek el minden alkalommal. Amivel egyszer megijesztettek, de rendesen, de a többi alkalommal szimplán csak bosszantó volt, nem csak nekem, hanem mások számára is. Ahogy látom, valaki imádni fogja, valaki meg utálni. Én az utóbbihoz tartozom. De nem mondom azt, hogy nem érdemes megnézni, hiszen ilyen filmmel életedbe nem fogsz találkozni. Nem lehet se trash horror vagy egy független filmes elvont horror kategóriába se sorolni, ez valami tényleg más...