2024.07.30 15:00 kabel Olvasottság: 111x
0

Pogány istenek nem bocsátanak

Nagyon örülök, hogy a folk horror a reneszánszát éli. A tavalyi King Tide és a Lord of Misrule után itt egy újabb szépen összerakott, enyhén ijesztő, enyhén furcsa dráma, melynek központjában egy középkori szertartás és egy traumát átélt család áll.

Morfydd Clark és Matt Smith által alakított pár asztmás gyermeküket nevelik egy brit faluban. Gyermekük furcsa hangokat kezd hallani, és agresszív viselkedése miatt orvosi segítségre szorul, röviddel ezután a kisfiú egy balesetben meghal. A szülők eltérő módon dolgozzák fel gyermekük halálát. Egyikük vad ásatásba kezd a kert hátsó részében, szinte ok nélkül, míg a másik a ház falaiban látja meg gyermeke körvonalát olykor, így egy helyi sámán segítségét kéri, hogy elengedje szomorúságát. Nem tudom, hogy tudta egy ilyen kisebb film a Sárkányok háza és A hatalom gyűrűi hírességét is egyszerre összeszedni, de mindketten nagyon jók, és viselkedésük kimondottan realisztikus volt.

Pogány istenek nem bocsátanak

Bár a film egy része a trauma feldolgozása körül forog, a történet hátterében meghúzódó erők egy mélyebb sztorit sejtettnek, egy olyan földöntúli lényről, mely a főszereplőket akarja hatalmába keríteni mindenképp. A film egészen szépen építi a mitológiát, és bár a zsánerből ismert „régi könyvek középkori rajzait nézzük” jelenetei itt is felbukkannak, azért tartogat pár igazán furcsa pillanatot is a történet. A tempó nem túl gyors, de nem is unalmas, azonban a lezárásban jó pár új elem kerül bemutatásra, és a furcsa vágás miatt nem mindig világos, pontosan mit is akar mondani a film.

Alapvetően egy nagyon szomorú narratívát követünk, ahol apa-fiú kapcsolatok és a halál meg nem értése kerül bemutatásra. Ezek nincsenek nagyon kifejtve vagy mélyen kitárgyalva, nincs is sok dialógus a történetben, pedig lehetett volna még egy kis vita a karakterek között. Ezek apróságok, a film hangulata remek, sztorija nagyjából kerek, és néha annyi elég is.

A filmet nyilván a lassabb horror kedvelőinek ajánlom, van pár mélázó vagy túlnyújtott jelenet azért, a film eleje nem mondható gyorsnak vagy töménynek.

51 Starve Acre  (2024)

dráma | horror

Egy házaspár idilli vidéki családi élete zűrzavarossá válik, amikor a fiuk elkezd furcsán viselkedni. több»

0