
Vélemények (11)
Valami elképesztően nagy gyomrost kap a néző a film végén. Vajon hogy fog leülepedni? Le fog egyáltalán? Ez az alkotás megfogott és nem ereszt, pedig túl vagyok több ezer filmen, amit eddig láttam a 45 életévem alatt. Ez nem egy csöpögős történet. Fel kell kötni a Liberót, mert úgy megérint. Ha elkezdeném írni, hogy a rendező, a forgatókönyv, a színészek zseniálisak, szinte eltörpülnek a mellett, amit nyújtott a film, holott ezek mind-mind elemei. Aki olvassa ezeket a sorokat, adja tovább három embernek, hogy nézze meg ezt a filmet. De nem kell belehalni, hogy mindenáron.
Emlékezetes film, a „Hatodik érzék” kisfiúja (Haley Joel Osment, milyen ronda felnőtt lett belőle!) ebben a moziban a 11 éves Trevort alakítja. A filmes oldalak sok hozzászólója a világ legjobb filmjének értékeli, ez azonban erős túlzás. Egyszer nézh... Több
Elgondolkodtató, érzelem gazdag film arról, hogy a sanyarú emberi sorsokat, egy jó cselekedettel meg lehet-e változtatni és milyen hatást gyakorol arra aki azt kapja és ha még háromszor tovább is adja és azok még tovább... Nem olyan meseszerű a történet, de meglehetne fogadni az ötletet.
Az utóbbi időben nem láttam hasonlóan megható filmet. Igazán tanulságos történet, és teljesen a kanapéra szögezett. Teljesen eltérő, szomorú sorsok összefonódását meséli el a film nagyon jó színészek tolmácsolásában. Ajánlott mindenkinek megtekinteni, aki fogékony az érzelmek megélésére.
Nem is tudom már, hogy hányadszorra nézem meg ismét ezt a filmet, de valahogy mindig visszatérek ide. Ezidáig elkerülte a figyelmemet, hogy megosszam a gondolataimat a filmmel kapcsolatosan, de most mégis megteszem. Lehet, hogy furának hangzik, de a ... Több
Hasonló filmek
Megrenditö, mégis felemelő történet egy kisfiúról, aki még tud hinni és nagyokat álmodni. Hisz abban, hogy lehet jobb a világ. És ezért tesz is. Nagyon jól játszik.
Ez a film leginkább egy bizonyos célközönségnek szól, és azoknak nagyon tetszeni is fog. Akik zárkózottabbak, vagy kőszívűek, ha tetszik, azoknak nem fog annyira tetszeni. A filmben valóban akad néhány olyan jelenet, amin az érzékenyebbek el is sírha... Több