
Vélemények (15)
Az elejétől kezdve egy tök jól felépített sorozat volt, nagyon szerettem benne a fordulatokat. Igazán szépen kivitelezték a rablóból pandúr szálat, és azt, ahogy a főszereplők igazán jó barátokká váltak. Mindenképp újranézős lesz pár év múlva, amikor már teljesen elfelejtettem benne a különböző szálakat. 8/10
Matt Bomer piszok jó színész, itt ismertem meg őt ebben a sorozatban és nem okozott csalódást. Minden percét élveztem mert feltudta dobni a hangulatot a beszólásaival.
Eredetileg Matt Bomer miatt kedtem el még nézni 2009-ben és azóta sem bántam meg, hogy belecsöppentem a világába. Nagyon izgalmas és a végletekig szórakoztatja nézőit. Kicsit a Castle című sorozatra emlékeztet ami szintén zseniális a maga stílusában. A mai napig az egyik kedvenc sorozatom A nagy svindli. Ajánlom bátran.
Aranyos, kedves, szórakoztató krimi light. Nem kell tőle túl sokat várni, de egy vasárnap esti kikapcsolódásnak jó választás.
Szinte mindent elmondtak már az előttem szólók. Szórakoztató, humoros, és durvaságok nélkül is izgalmas sorozat. Kimondottan felüdülés.
Már a főszereplő sármja miatt is érdemes lenne nézni a sorozatot. De emellett jó kis cselekményszálat kapunk, rengeteg akcióval.
Hasonló sorozatok
Barátnőim már jó régóta próbálnak rávenni , hogy kezdjem el nézni ezt a sorozatot, mert ilyen jó még nem láttak az utóbbi években, és a múlt héten beadtam a derekam, és meg kell valljam, hogy teljesen igazuk volt. Izgalmas, akciódús és a pasi sármja elégeti a televíziót:D
Imádom, Matt Bomer hatalmas arc benne. Izgalmas, vicces érdekes, kicsit hasonlít a Mentalistára, de ez cseppet sem baj.
Nagyon jó sorozat, vicces, izgalmas, bár nem az a tövig rágom a körmöm igalom, de arra elég, hogy meg akarjam mindig nézni a következő részt is. Viszont a végét szerintem összecsapták és úgy voltam vele, hogy a vége elszúrta az egész köztes élményt.
Tényleg klassz sorozat,vicces és egyáltalán nem unalmas. A kitalált alap sztori elég korrekt, a színészek és karakterek szimpatikusak, szerethetőek. Összességében jó kis sorozat.
Nem dobtam el az agyam a sztoritól, de igazából ebben az esetben ez nem is zavar, mert a karakterek simán elviszik ezt a sorozatot. Ha az írók egy kicsit jobban megerőltetnék magukat, simán ott lehetne a White Collar a legjobbak között, Borneren nem múlik, az biztos.
Nem könnyű erről a sorozatról sok rosszat mondani, csak az a baj, hogy sok jót sem. Nekem kicsit átlagosnak tűnik az egész, néhol nagyon magas pillanatokkal, néhol meg igen mélyekkel. Rendben, Matt Bomern remekül hozza a figurát, ha valaki csak miatt... Több