Clifford, a nagy piros kutya

Aranyos és vicces, de a történet nagyon gyerekes, és a végére már unalmas lesz.

Norman Bridwell Clifford-könyvei itthon nem képezik olyan szerves részét a gyermekirodalomnak, ugyanakkor a nagy piros kutya története már egy rajzfilmsorozat formájában is eljutott hozzánk a 2000-es évek elején. Most pedig a széles vásznon is láthat... Teljes kritika

Clifford, a nagy piros kutya története minden jószándéka ellenére se több egy klisékből építkező, bárgyún humortalan, fantáziátlan mesénél. A felsorakozó komikus tehetségek (John Cleese; Jack Whitehall; Kenan Thompson) nem képesek kibontakozni. A fil... Többmben egyetlen még csak megmosolyogtató geg vagy poén se kapott helyet, ahogy az óriásra duzzasztott alapkonfliktus is annyiban merül ki, hogy a címszereplő kutya méretei miatt szűkösen fér el egy panellakásban. Walt Becker korábban már olyan filmek rendezésével sorvasztotta a nézők agysejteit, mint az Én és én meg a tehén vagy az Alvin és a mókusok: A mókás menet. Ezekhez képest Clifford kalandja legalább a még óvoda előtt álló gyerekeknek tudhat érdemben újat mutatni, noha semmiféle egyediséggel nem rendelkezik. A filmben egyetlen emlékezetes jelenet sincs, olyan viszont bőven akad, amit szívesen kitörölnénk az emlékezetünkből. A szeretet ereje talán elég erős volt, hogy Cliffordot óriássá növessze, de ahhoz már kevésnek bizonyult, hogy a róla szóló filmet élvezhetővé tegye.

Félve ültem le megnézni, de abszolút pozitívan csalódtam. Egy sablonos gyerekmesére számítottam, de nagyon is komoly mondanivalót csempésztek bele, amellett még felnőtt fejjel is lehet rajta nevetni. Néha ilyen is kell, nagyon is!