Egy idősödő rocksztár úgy dönt, hogy változtat korábbi életvitelén, miután rábukkan egy negyven éves levélre, amit még maga John Lennon írt neki.

Egy idősödő rocksztár úgy dönt, hogy változtat korábbi életvitelén, miután rábukkan egy negyven éves levélre, amit még maga John Lennon írt neki.
Véletlenül akadtam erre a filmre. A magas pontszám miatt utánanéztem. Aggasztott, hogy zenés filmnek írták, s közben Pacino az egyik főszereplő – akinek jobban áll a keményzsaru- vagy a gengszterszerep. Jennifer Garner is markánsabb szerepekben tetszett jobban, Bobby Cannavale-ról meg nem is hallottam korábban. A film eleinte kicsit humorosan indul, de később belemerít az élet sűrűjébe egy jó nagy kanállal. Annyira életszagú... és köszönhetően a fent említett három színésznek annyira megható és átérezhető filmet kaptam, hogy ritkaság. Engem a végletekig kifacsart, miközben élveztem minden percét. A romantikus szálat nem túlozták el. Ez külön jó! Hangsúlyt kap az apa felismerése, a változni akarás, a gondoskodó érzület megérkezte, az eltékozolt évek... és végül a megbocsátás a fiú részéről... Nagyon megható film. Nem egy pörgős napra való. Elgondolkodtató, lélekbe markoló... Azért kap csak 5 csillagot, mert nincs több. De ide még beteszek mellé kettőt: **
Nem volt egy rossz, film picit közhelyes és a nyakamat tettem volna rá, hogy ez lesz a vége. Nem egy túlgondolt film, nem kell rajta sokat gondolkodni. Jó volt egy filmben látni Al Pacinot és Annette Beninget.
Voltak jó karakterek és párbeszédek a filmben, amitől egy izgalmas elegyet kaptunk. Az apa-fiú-unoka kapcsolat is természetesre volt megalkotva nem éreztem művinek.
A film összbevétele 10 835 752 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 3 115 110 forintot termelt.