1242 – A Nyugat kapujában

Felesleges pazarolni rá a betűt. Hiába a külföldi színészgárda, ez egy pocsék film. Ráadásul még történelmileg sem hiteles.

Az 1242- A Nyugat kapujában számomra egy kicsit olyan élmény volt, mint amikor egy rég várt nagy történetet végre elmesélnek, csak néha máshová kerülnek a hangsúlyok, mint ahol szeretném. Tetszett, hogy nemcsak a kardcsattogásról szól, hanem arról is, milyen belső küzdelmeket élhetett át az ember egy olyan korban, amikor szó szerint a hit és a túlélés volt a tét. A látvány sokszor lenyűgözött, néha csak néztem, milyen szépen fényképezték meg a magyar tájakat. Ugyanakkor voltak pillanatok, amikor kicsit elvesztettem a fonalat ,mintha a film egyszerre akarna eposz, lelki dráma és történelmi lecke lenni. Én jobban szeretem, ha egy történet hagy időt a karaktereknek kibontakozni, itt viszont néha túl gyorsan váltottak a hangulatok. A főszereplő alakja mégis megfogott, nem hős, hanem ember, aki próbál helytállni a lehetetlenben. Összességében nem hibátlan film, de valahogy mégis közel került hozzám. Látszik rajta a szándék, hogy mélyebbre menjen, és bár néha döcög, van benne lélek és ez az, amit a legtöbb nagyszabású produkcióból hiányolok.

Történelmi hitelessége hellyel-közzel van, hiába írja premiernapon a negatív kritikát a firkász, hogy ez annyira "fújmagyar" és hiteltelen. Érdekes módon ezeknek az embereknek minden rossz és fúj, undorító, ami magyar és állami támogatással készül. H... Teljes kritika

Tetszett, hogy nem csak a csatajelenetek dominálnak, hanem az is, hogy mit érezhettek akkor az emberek, hit, félelem, döntések súlya. Soós Péter rendezése hozza azt, amit egy ilyen témától vár az ember: nagy tér, dráma, történelmi súly. Ugyanakkor né... Többhány pillanatban érezni, hogy a dramaturgia erősködik, mintha akarták volna, hogy minden motívum „naggyá váljon”, de nem mindig működik a finomság.