Nem beszélek zöldségeket!

Nagyon érdekes és üdítő színfolt volt ez a film a maga nyugis hangulatával és figyelemhajhászástól mentes történetmesélésével. Volt egy kis Virágot Algernonnak hangulata a némileg félkegyelmű Germain Chazes-zal, akit a leginkább Obélixre hajazó Depardieu alakított (az egyik jelenetben még egy telinek számító boroshordót is úgy vitettek vele, mint egy üres kartondobozt). Szóval ez a Germain valamennyire kikupálódik, és közben olyanokat mond az életről, amiket egy filozófiaprofesszor is megirigyelhetne. Csórikámat mindenki szétoltotta gyerekkorában meg még most is, de egy idő után a néző már látja, hogy nem ő a nevetséges, hanem akik oltják, az ő élete alighanem jobban rendben zajlik, mint a legtöbbüké, és az esze és szíve is jobban a helyén van. A film legvégén aztán világossá válik, hogy ez az egész egy regényfeldolgozás (La tête en friche, Marie-Sabine Rogertől – a kortárs írónő regénye mindössze a film előtt egy évvel jelent meg). Az idős nénivel való cimbizés halványan egy nemrég látott másik francia jellemfejlődős filmet juttatott az eszembe, a Madeleine sofőrjét. Az is jó volt. Nézésre melegen ajánlott rövidke, 82 perces film.

Hihetetlenül jó hangulata van, ráadásul a humora is nagyon intellektuális, ez az a film, amit én bármikor, bármennyiszer meg tudok nézni. Igaz, hogy a története talán egy kicsit túlságosan is könnyed, de ettől eltekintve szerintem fantasztikus filmélmény!

Talán egy kicsit az Ameliere hajaz az egész, nagyon szép, ahogy egyszerűen kinéz ez a film, a történet is nagyon aranyos, egyszóval egy könnyű délutáni mozizáshoz épp ideális. De ennél többet én nem várnék tőle.

Bevallom, nem rajongok az ilyen vontatott filmekért, viszont ezt kifejezetten élveztem. Értelmes poénokat és mérhetetlen megértést közvetít. Bátran ajánlom bárkinek, aki egy könnyed filmre vágyik.