O-bi, O-ba, avagy a civilizáció vége

Az univerzális filmművészet átadja helyét az átlagos narratívának, amely mentes a vizuális „sokktól”. De mivel hiányzik belőle a sokk, sokkal élvezetesebb élmény. Ezenkívül megkülönbözteti magát azáltal, hogy betekintést nyújt a posztnukleáris világ egy kevésbé tárgyalt aspektusába: az emberi állapot kellemetlen természetébe. Ha mélyre ástok a B-filmek poros és rég elhagyott bugyraiban, elveszett drágaköveket keresve, mindig keserédes ízt kapok. Egyrészt felfedezek váratlan gyöngyszemeket,amiről senki sem gondolná, hogy lehetséges és jó élmény. Másrészt, bár elgondolkodtat, hány ilyen figyelemre méltó kis költségvetésű furcsaság van, ahol a rendezők soha nem egészen híresek, és mára elfeledett személyes kedvencei szinte örökre kiestek az emlékezetből. Ami először meglepett a filmben, az a bunker kialakítása és a túlélők ábrázolása. A túlélők sovány, mocskos és rettenetes kinézetű bűnbánók, rongyokba öltözve, céltalanul bolyonganak a bunker neonfényes termeiben, mint a robotok. A bunker lepusztult, sivár hely, minden oldalról erős neonfények, mint a rosszindulatú állatok szeme.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A kelet-európai sci-fi irodalomról talán nem kell sok szót ejtenünk: akit kicsit is érdekel ez a műfaj, az valószínűleg olvasgatta Stanisław Lem, a Sztrugackij fivérek vagy éppen a magyar szerzők (Zsoldos Péter stb.) munkáit. A filmművészet területér... Teljes kritika