Priscilla

Nyilván roppant igény mutatkozott Priscilla Presley élete néhány évének bemutatására, de én kíváncsi lettem volna a folytatásra is. (Persze nem ilyen vontatott formában.) A Dallas korszakra, arra, hogy került be az MGM igazgatótanácsába, hogy lett a lánya Jacko felesége stb.

Miért kell szerencsétlen Elvis Presley-t hol a csaló, hájpacni menedzser, hol pedig csalódott és sértett feleség szemszögéből láttatni? Ez olyan, mintha úgy informálna le minket valaki, hogy az összes exünket végigkérdezi, és mindazokat, akik valaha ellenségeink voltak. Naná, hogy nem lesz objektív a végeredmény, ahogyan a Priscilla sem az. Először a Baz Luhrmann–Tom Hanks páros csinálta meg az Elvist, kizárólag a gazember menedzser szempontjait előtérbe helyezve 2022-ben, most pedig a hírneves Coppola leányzó (apuka nyomdokvizein evezve) rendezte meg a sértett feleség bosszúálló verzióját, mely egy idiótának állítja be a Királyt. A film ezen túlmenően is vacak: unalmas, egysíkú és túlzó. Kilóg a lóláb. Sajnos senki nem hallgatott a pár leánygyermekére, aki halála előtt még olvasta a film forgatókönyvét, és ki is kelt ellene. A filmben ugyanis Priscilla a szegény megtévesztett ártatlan leányka, Presley meg a kihasználó macsó. A magam részéről nem voltam vevő erre az egészre, nálam ez egy két csillagos produkció és történethamisítás.

Egy új tendencia az amerikai filmgyártásban a valóság elferdítése. Mondjuk Tarantino kezdte az egészet (Becstelen brigantyk, Volt egyszer egy... Hollywood), de most már általánossá kezd válni Hollywoodban. Az Elvis-film is ebbe a sorba illik, akárcsak a Szöszi. Az egyik Elvis Presley-t állítja be idiótának, a másik Marilyn Monroe-t prostinak. Egyik sem törődik a tényekkel, a sztárok barátainak, rajongóinak véleményével, a valódi forrásokkal. A Priscilla is tanpéldája a történethamisításnak, és Amerikában mindenki látja. Priscilla a saját verzióját adja elő, amihez sajnos Sofia Coppola asszisztál apuci népszerűségének nyomdokvizeit kihasználva (mint a Priscilla rendezője). A film a legtöbb életrajzi dolgot vagy csúsztatja, vagy teljesen megmásítja, természetesen mindenhol Priscillát téve meg áldozatnak vagy megtévesztett, kihasznált személynek. Én nem voltam erre vevő, de mindenki maga döntheti el, hogy mit hisz el. Azért nem árt kicsit utánaolvasni a valódi sztorinak is, ahogyan ténylegesen zajlott a két ember kapcsolata.

Ez a film egy aljas hazugság, egy olyan nő csillapíthatatlan pénzéhségének manifesztációja, aki a saját halott lánya végrendeletét képes volt meghamisítani, hogy tovább gazdagodjon. Ennek ismeretében javaslom a megtekintését. Nem állítom, hogy Elvis tökéletes volt, erkölcsileg megkérdőjelezhető a 14 éves Priscilla elcsábítása, de önmagában sokatmondó az, hogy a család minden tagja – természetesen a címszereplő kivételével – mélyen elhatárolódott a filmtől. Nem véletlen, hogy nem csendülnek fel benne Elvis dalai, hiszen az örökösei konkrétan tiltakoztak a film elkészítése ellen, ami jogilag nem is hordozza az énekes örökségét, minden szellemi termékének a használatát betiltották. A rendezés egyébként tisztességes iparosmunka, nem értem, hogy az általam egyébként nagyra tartott Sofia Coppola hogyan adhatta a nevét ehhez a filmhez. Senkinek nem tudom ajánlani, az arra fogékonyakban hamis képet kelthet nemcsak a zenészről, de sok általánosabb dologról is.

Érezhetően fontos film, hiszen egy olyan történetet ismerhettünk meg, amit nem hallunk mindig. Mindenképp érdemes megnézni!

Nagyon vártam ezt a filmet, már pusztán amiatt is, hogy Sofia Coppola rendezése. És nem is csalódtam, szerintem nagyon szívhez szóló és az Elvis után hiánypótló is.