
Vélemények (33)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Amíg az első film a környezetvédelem fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a madarak megmentése által, addig ez a rész az élőhelyükről szól. Bármennyire is happy enddel végződik, sajnos nagyon aktuális témát dolgoz fel, az illegális fakitermelést. Le a kalappal az alkotók előtt, hogy mennyire érzelmesen be tudták mutatni az állatok szemszögéből az erdők fontosságát. Na, meg néhány ember szemszögéből is (konkrétan Linda és Tulio). Ez egyben objektív megközelítés, mert az állatoknak az a természetes élőhelyük, és fák nélkül az emberiség sem húzná ki sokáig (pontosabban semeddig sem). Szerintem roppantul megható jelenet volt a család újra egyesülése. A második résznek a zenei részeire sem lehet panasz. Történet szempontjából pedig azért is különleges, mert, míg az első egy szép, kerek sztorit adott, addig ez szépen tovább bővítette, és együtt is gyönyörűen kerek sztori(ka)t alkotnak. 10/10
Szerethető animáció, csak épp a készítők elkövették azt a hibát, hogy az első részben viszonylag magasra rakták a mércét, és a folytatásban nem tudták azt megugrani. Szóval aranyos történet, és érdekesen is indul. Linda és Tulio felfedezi, hogy nem ... Teljes kritika
Az első rész nagyon jól sikerült és őszintén ez sincs sokkal lemaradva mögötte, de annyi újdonságot nem tudtak a mesébe csempészni, inkább a látványvilágra törekedtek.
Az első rész se volt a kedvencem de az egynek kedvelhető, itt már sajnos semmi újat, semmi érdekeset nem tudtak beledobni a készítők. Egyszer meglehet nézni ezt is.
Szép látványvilággal rendelkező, nagyon sablonos, túl sokat és feleslegesen éneklő mese, amiben talán csak annyi eredetiség van, hogy papagájokról szól. Nem rossz mese, de nem is lesz belőle a stúdió zászlóshajója és nem is véletlenül, mert közelében sincs az igazán jó animációs filmeknek.
Méltó folytatás lett azt kell hogy mondjam. Még aranyosabb és kedvesebb történet mint az eslő főleg a kis gyerkőcpapagályok behozásával a történetbe. A zenéjét kifejezetten imádtam a látvány pedig gyönyörű.
Hasonló filmek
Nekem nagyon nem jött be az az igazságtalan konfliktusgenerálás ami ebben a mesében történik. Szegény Azurral mindenki nagyon gonosz volt, meg olyanokat mondtak neki, hogy ne csak magára gondoljon, holott mindenki más azt tette. Emiatt nagyon zavaró ... Több
Szerettem az első részt a történet, a helyszín és a zenék miatt, nem csalódtam a második részben sem. Nem igazán tudok különbséget tenni, hogy melyik volt a jobb. Kellemes kikapcsolódás ez a rész is.
Mind kettő része nagyon jó, bár ez egy picit jobb mint az előző. nagyon látványos és jó mese. igazán megérte hogy megnézzem. csak ajánlani tudom. nézzétek meg sokan.
Gyönyörű képvilág, a 3D jól kijön. Kedves történet, aranyos szereplők, fordulatok. Csodás ahogy a természet színeit a madarakat megjelenítik és az ének se sok, mint egy két rajzfilmben mostanság. Nagyon ajánlom mindenkinek.
Én személy szerint nagyon kedvelem ezt a filmet. Szerintem történetre sem lett rossz, és ahhoz képest, hogy már egy film folytatása, úgy meg pláne nem az. A képi világ csodálatos, a repülős részek meg moziban 3D-ben érvényesülnek igazán.
Nekem személy szerint az első sokkal jobban tetszett de ez is egy remek kis mese lett izgalmas szórakoztató humoros. Érdemes megnézni mindenképpen nem, csak gyerekeknek.