
Vélemények (20)
Nem tehetek róla, de Jack Black hülye vígjátékaira nyitott szoktam lenni (nyugi, tudom, nem ő rendezte, hanem Linklater, mindegy a szereplőre gondoltam). Szóval jön a Jack Black, és tudom, hogy nem lesz agysebészet, de el fogunk lötyögni. Most is biztos így volt, hogy Jack Black, megvolt az elvárt nívó, megkaptuk a pénzünkért a várt produkciót. Viszont 21 év már nem tréfadolog, erősen avult a minőség. Bár az mindenképp feldobta az élményt, hogy rengeteg klasszikus, főleg Black Sabbath slágerhez nyúlt vissza a cselekmény. Egy nézésre jó produkció, de tisztelni kell az avulás hatását.
Jó poénok,pörgős film,lehet rajta nevetni,de nem lesz kedvenc,egyfajta szintet ez a film nem tud átlépni.A saját színvonalán meg megállja a helyét. Poénos.Sem több,sem kevesebb.
Nem szégyellem bevallani, hogy bejött ez a film pedig nem vártam tőle kábé semmit sem. Nagyon szórakoztató lett ez a film. Imádtam a karaktereket benne, ez pedig szerintem alap dolog egy filmnél, a történet is nagyon rendben volt, sőt mi több, imádtam.
Zseniális film, ami amellett hogy megmutatja, miről is szól a rock és milyen ez az életérzés, betekintést nyújt abba is, hogy működik egy zenei banda és mennyi összetevő kell a sikerességéhéz. Black amúgy is egyik kedvencem, de amit itt leművel, Osca... Több
Nem szeretem Jack Blacket azokban a szerepekben, mikor önmagát alakítja (értsd: "túltolja"), de Richard Linklater filmjében telitalálat volt, elvitte az egészet a hátán. Nem mondom, volt benne egy-két béna és gyermeteg poén, mikor a fejemet fogtam, d... Több
Nem zseniális, de azért elég szórakoztató film. Nem egy tipikus zenetanárt alakít Jack Black az biztos. Sajátos humora a filmet is átszövi és ez a szerencséje ennek a filmnek. A gyerekek ahogy próbálnak fejlődni és tanulni magukról a zene által az na... Több
Imádom ezt a filmet. Jack Black nagy kedvenc, így szinte borítékolható is volt hogy ez a vígjátéka is tetszeni fog. Ez a pasi egy állat ha szabad kezet kap a filmekben. Persze a szó jó értelmében. A történet klasszikus. Adott egy állítólagos tanár ak... Több
Hasonló filmek
Nagyon tetszett. Nem vártam semmit tőle és kaptam egy hihetetlen jó, izgalmas, vicces és aranyos filmet, ahol szinte végig csak mosolyogni lehetett a tanár és a diákok között kialakuló kapcsolaton és a kemény munkájuk után járó elismerésen :)
Tényleg többször nézhető, vígjátékoknál ez komoly elismerésnek számít. Jack Black-nek elhiszi az ember, hogy ő is pont olyan mint akit alakít. Bár az alapsztori önmagában nem hoz semmi újat, a karakterek miatt szórakoztató és szerethető film, és persze fontos szerepe van a jó zenének is.
Nagyon jó volt. Tökéletes volt benne a hangulat, a poénok, az akció jelenetek. Nem is beszélve akkor már a színészekről. Szerintem igazán szerethető a történet is így nincs semmi baj vele. Leköti az embert.
Egyik kedvenc filmem Jack Black-től. Nagyon jól eltalált zenei betétek vannak benne, tetszik, ahogy kezeli a diákokat. Több klisét is felsorakoztat, de kellően vicces és a happy end sem maradhat el. Többször nézős!
Jack egy nagyon jó színész,főleg vicces aki még saját magát is ki tudja figurázni,bár ha az én tanárom lett volna biztos beverek neki egyet olyan idegesítő volt ahogy a gyerekekkel bánt.A zenék viszont igazán ütősek.