2019.02.01 11:54 Márton Olvasottság: <100x
0

Vékony történettel mutatkozott be a Venom

A Sony stúdió szuperhősös filmjei nagyon sok esetben ha finoman akarom kifejezni magam, eléggé elmaradnak mint minőségben, mint pedig történetileg a Marvel stúdió által készített megaprodukcióitól, de ennél a részben közös "szerelemgyermekükre" azért elég kíváncsi voltam! Jómagamat nem tartom hatalmas képregény rajongónak, de persze ismertem (részben) a film történetét, bár a képregényhez nem volt szerencsém, ezért nem is szeretném összehasonlítani a két művet! A legtöbb ember a képregények szerette miatt szereti a szuperhős filmeket, vagy pedig a hihetetlen látványorgia miatt! A Venom ez alól azért részben kivétel, hisz nem egy tipikus szuperhősről beszélhetünk vele kapcsolatban! Anno még a 2007-es Sam Raimi féle Pókember 3-ban tűnt fel nekem a karaktere (nem is a képregények hasábjainál) és bevallom kimondottan tetszett a megjelenése! Kellő mértékben volt gonosz, sötét és ismeretlen ahhoz, hogy amikor megtudtam hogy önálló film készül belőle, rendesen felkeltse a produkció a kíváncsiságomat, hisz azt mondtam magamban, ha van olyan szupergonosz aki akár egy horror akciófilmben is megállná a helyét az bizonyára a Venom lenne! Aztán érkezett a bombahír, miszerint a Sony, 16 pluszos kórhatárt céloz meg a készülő filmjével, elégedetten dörzsöltem a kezem és mormogtam magamban hogy ez az! Sajnos ahogy közeledett a film bemutatója egyre több és több fórumon lehetett olvasni hogy egyre jobban faragják lefelé a stúdió a kórhatárt a filmmel kapcsolatban, hogy minél több és több pénzt tudjanak majd a végeredményből kicsikarni! Jómagam itt vesztettem el az érdeklődésemet eme filmtől, hisz mint írtam, eme karakter megérdemelte volna meg a magasabb kórhatár besorolást (ezzel gondolom rengetegen voltam még így)! Viszont győzött a filmmel kapcsolatban a kíváncsiságom nem is oly rég és akartam egy esélyt adni neki és azt kell hogy írjam, hogy csalódottságom mértékét azért részben felejtetni tudta a végeredmény!

A Venom egyáltalán nem egy rossz film, viszont vannak azért hibái is! Ha nehezen is, de a karakterben rejlő brutalitásról lemondtam és nem is vártam egy hatalmas történetet, de ez a fajta eredettörtén, számomra kicsit vékonynak tűnt! Nem mondom hogy nem lehetett élvezni csak kicsit azért többet vártam! Viszont szerencsére azért bőven akad a filmben értékelhető tulajdonság is! Kezdeném a főszereplővel, Tom Hardy-val! Mikor még csak pletyka szinten terjedt hogy Tom Hardy lehet majd a készülő Venom filmnek a főszereplője, részben nagyon örültem, részben viszont nehezen tudtam elképzelni, hogy miként fog muzsikálni e kiváló színész e szerepben! Nos azt kell hogy írjam, hogy tökéletes választás volt Mr Hardy a szerepre! Annyira jól adta vissza a karaktert, hogy most már el sem tudnám képzelni mással Venom karakterét! Nem csak hogy jól passzoltak egymáshoz, de még képes volt humorral is megtölteni a karaktert, ami számomra eleinte elég furán hatot, de a film közepére már képes voltam ezt is szórakoztatónak találni! Hardy karakterén kívül, viszont igencsak vérszegény lett a film e téren (talán majd esetleg a folytatásnál, ha a film végén látható rövidke jelenetben feltűnő Woody Harrelson alias Vérontóval képzelik azt el)!

Vékony történettel mutatkozott be a Venom

A látványvilágában én nem csalódtam, igaz kicsit visszafogottabban teljesít mint egy Marvel film, de Venom megjelenítése azért teljesen rendben volt! Talán csak a film végi nagy csata csapott át, egy kicsit a jelenlegi CGI elfogadható határain túlra, de még így is vállalható volt az!

Mindent egybevéve, most hogy láttam már a filmet, kicsit csalódott vagyok hogy én is azok közé tartoztam, akiket megbotránkoztatott a Sony marketinggépezete a film kórhatár besorolása miatt és nem mentem el rá moziba és itthon kellett beérnem e szórakoztató szupergonosz/szuperhős karakter születését! A folytatását már mindenképp moziba tervezem!

75 Venom  (2018)

akció | sci-fi | thriller

Ruben Fleischer rendezésében kapott végre filmet a Marvel-univerzum egyik legizgalmasabb antihőse, aki űrlényként érkezik a Földre, és alig tudja kielégíteni gátlástalan... több»

0