2023.06.18 11:25 Piczil Zsolt Olvasottság: 279x
4

Sárkány ellen sárkányfű, Marvel ellen DC és humor (újrapróbálva)

Tökéletes a film. Illetve, ha nem szigorúan folytatásosra készítették volna, akkor lenne számomra tökéletes. A Hobbit óta elnézem a cselekmény KÖZEPÉN elvágott mozifilmeket, de azért én jobban örültem volna egy kerek, lezárást történetnek. Így is, úgy is megnézem a Flash – A Villám 2-t, persze, ha addig Ezra Miller is kibírja, és nem lop el egy tinédzser kislányt, hogy egy cápára kötözve vulkánba hajítsa.

Én külön tudom választani a színészt és az alakítását, tehát tudom Flash – A Villámt kedvelni, illetve csak a folytatás miatt sajnálnám, ha bekaszniznák a színészt. Mindegy is, mert EZ a Flash – A Villám már készen van, a miénk, ezt már senki nem veszi el tőlünk. És milyen jól játszik Ezra! A rajzfilmhez képest a moziverzumban sokkal jobban elviselhető Flash – A Villám viccelődése, csetlés-botlása, mert nem csak infantilizmus van mögötte, hanem szociális szorongással egybekötött figyelem hiányos enyhe autizmus. A DC a filmekben egy ideig próbálta nyomatni a borongós, Batman-féle befordulást, aztán lelopták a Marvel humorát.

Sárkány ellen sárkányfű, Marvel ellen DC és humor (újrapróbálva)

Mert Gothamban sem esik mindig az eső, legalábbis akkor nem, ha a menedzserek rádöbbenek, hogy nevetéssel jobban el tudják adni portékát. Az Igazság Ligájának is felesleges volt a Zack Snyder-féle vágás, az igazi DC-rajongók nincsenek annyian hogy a Batman szürke köpenye letakarja egész Hollywoodot. Én imádom a Marvel-filmeket, még a Thor: Love and Thunder is tetszik, mert sohasem szabad elfelednünk, ezek rongyos ötvencentes képregények adaptációi, tehát a szórakoztatás legyen a fő szempont. És ezzel az új Flash – A Villám-sel egy tökéletesen szórakoztató, itt-ott nyomokban drámát is megmutató filmet csináltak, ahol (legalábbis szerintem) végre könnyedén váltanak a két hangulat között. Legalábbis nekem nagyon bejött, hogy az egyik pillanatban kinevetem az árcédulákba öltözött srácot, a másik pillanatban könnyekig hatódok a jelenettől. Komolyan, én paradicsomkonzerv felett ennyit még sohasem zokogtam. Őszintén remélem, sokan fogják megnézni a filmet, mert szerintem ez a jó út. Ja, és arra a tisztelgés- és cameo-cunamira nem számítottam, amit nyomat a film, lehengerlő.

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Ugyan miért csak ezt az egy univerzumot mentenéd meg, ha képes vagy arra, hogy bármilyeket megmentsd? Barry Allen úgy tűnik, magára maradt a Föld védelmében, amelyet a káosz ural.... több»

4