Óz, a nagy varázsló mesés történe már több mint egy évszázada velünk van: L. Frank Baum 1900-ban megjelent, nagy hatású regénye 1939-ben kapta meg mára kultikussá váló hollywoodi feldolgozását Judy Garland főszereplésével, aminek köszönhetően a popkultúra kitörölhetetlen része lett.
Óz világa többek között egy nagyszerű eredettörténetet is ihletett, mely a Gonosz Nyugati Boszorkány előéletével foglalkozik. A Broadway-n 2003 óta nagy sikerrel futó musical Jon M. Chu rendezésében a mozikba is megérkezett egy szívmelengető zenés film formájában.
A Wicked Elphaba (Cynthia Erivo), a későbbi Nyugati Boszorkány gyermek-és ifjúkorába, illetve a majdani Északi Boszorkánnyal, Glindával (Ariana Grande) való rövid, ám annál érzelmesebb barátságába nyújt betekintést.
Elphaba, Thropp bíró lánya különös, zöld színű bőrrel és mágikus képességekkel jön a világra, bőrszíne pedig egy életre megbélyegzi őt; rideg apja születésétől fogva elutasítja, kortársai gúnyolják és kiközösítik.
A teljes kirekesztettségben élő gyermekből magányos, visszahúzódó, ám intelligens, szorgalmas és jószívű fiatal lány lesz, aki egy nap elkíséri húgát a Shiz Egyetemre, ahová a birodalom minden részéből érkeznek diákok, hogy mágiát tanuljanak. Egy véletlen folytán Elphaba is felvételt nyer az intézménybe, ahol a szobatársa nem más lesz, mint Glinda, aki mindenben szöges ellentéte Elphabának: csinos, elkényeztetett, népszerű, és bár kissé felszínes, de mindenki a lábai előtt hever.
A két teljesen különböző lány kezdetben rivalizál egymással, míg egy aljas húzása után Glindában fel nem ébred a bűntudat, és szánalomból megpróbál barátkozni Elphabával. Elphaba nemes gesztusa és egy közös, smaragdvárosi kaland azonban igazi barátokká kovácsolja őket. Őszinte barátságuk azonban hamar válaszút elé érkezik, a befejezést pedig garantáltan mindenki megkönnyezi majd.
Igen, a Wicked elsősorban a Nyugati Boszorkány eredettörténete, és egy tiszavirág életű barátság krónikája egy színes-szagos fantasy musicalbe oltva, de egyben egy kényes, fontos és nagyon is aktuális témákat feszegető, összetett mű is. Felteszi a kérdést, hogy a „rosszként”, „különcként” és „deviánsként” elkönyvelt személyek vajon rossznak is születtek-e, vagy csak a közösségi-társadalmi hozzáállás, az elutasítás tette őket ilyenné? És a „jók”, „normálisak”, „népszerűek” vajon nem csak bizonyos nézőpontokból tűnnek jóknak? Ezeket a kérdéseket pedig mesterien építi bele a két főhősnő karakterébe és a közöttük lévő dinamikába. Hiszen Elphaba bár „másnak” hat a zöld bőrszínével és zárkózott természetével, és mindig szembemegy a bevett normákkal, mégis érezzük, hogy helyén van a szíve, és helyesen cselekszik. Míg Glinda ugyan látszólag tökéletesnek hat, mégis érezhető, hogy a tetteiben néha igencsak van kivetnivaló (pl. rögtön a kezdő jelenetben álszent és megalkuvó módon együtt ünnepel a néppel, akik egykori barátnője halálhírére örömtáncot járnak).
De egyéb kínos társadalmi és aktuálpolitikai folyamatoknak is görbe tükröt tart: rasszizmus, idegengyűlölet, neofasizmus és a hatalom által kreált bűnbak, hamis ellenségkép.
Komoly témái és komplex mondanivalója mellett ugyanakkor az Óz, a csodák csodájához hasonlóan egy gyönyörű és megható tündérmese, melynek egy-egy jelenetét, különösen a finálét nem lehet könnyek nélkül végignézni, és amely olyan magával ragadó, hogy a közel 3 órás játékidő sem érződik soknak.
Cynthia Erivo és Ariana Grande párosa pedig szépen elviszi a vállán az egész filmet, mindketten nagyot alakítanak, de Cynthia Erivo különösen remekel, hiszen a filmtörténet egyik legikonikusabb gonoszából varázsol egy teljesen azonosulható, átélhető, sőt szerethető karaktert. Ő felel a történetben az univerzális és örök érvényű tanulságokért: külső alapján ítélkezni, kirekeszteni azt, aki más nem helyes, az igazságért pedig minden áron harcolni kell. Míg Ariana Grande Glindája kijózanítóbb képet fest az eddig az eredendő jót megtestesítő karakterről, és ő képviseli a kifejezetten a ma emberének szóló tanulságokat: a tökéletesség látszata hamis is lehet, a képmutatás és a valódi empátia közötti különbség van, és hogy a népszerűség kedvéért nem helyes feladni a hitelességünket vagy megmásítani az értékrendünket. És akkor még olyan nevekről és alakításokról még nem is beszéltünk, mint Jonathan Bailey bájgúnár hercege, Michelle Yeoh hatalomhoz dörgölőző dékánja vagy Jeff Goldblum, a mai politikusokat megszégyenítő, propagandagyáros Óz szerepében.
A Wicked kétségkívül az év legjobb zenés filmje, és a legszebb fantasyja is, olyan érzelmi hullámvasút, amire nem lehet eléggé felkészülni.
65 Wicked (2024)
akció | családi | fantasy | kaland | musical | romantikus
A WICKED, amelyet két évtizeden át az egyik legkedveltebb és legmegbízhatóbb színpadi musicalként ünnepeltek, most a várva várt mozivászonra való átköltözésre készül,... több»
Szereplők: Peter Dinklage, Jeff Goldblum, Michelle Yeoh, Ariana Grande, Cynthia Erivo
