Nos, ezt is olvastam előbb. Már a könyv is egy kicsit izzadtságszagú, Andy Weir: A marsi humorát lekoppintani óhajtó stílusban íródott. Nem ugrotta meg a lécet.
Edward Ashton Mickey7 című sztorija érdekes felütéssel indul, és nagyjából ennyit vett át a film. Persze itt is vannak kúszómászók, akiket a moziban idióta módon kiráznak neveznek. A kolonizáló hajóra jelentkezés oka is hasonló, valamint a párkapcsolatát is átemelték. Ám Mickey Barnes nem egy idióta. Nem tér(het) el ennyire a két változat jelleme és habitusa.
Ám ezek még mindig megbocsátható változtatások. A gond az adaptációval, hogy egyrészt nem adaptáció, másrészt egy manapság divatos társadalomkritikává silányították a sci-fit.
Mark Ruffalo karaktere nem egy bájgúnár báb, akit a neje rángat. A könyvben egy kemény, rettegett vezető. Nincsen vallási szekta, de legalábbis ennyire nincsen kidomborítva a többszörös-ellenesség. Nagyobb hangsúly van Barnes és a kúszómászók közti kapcsolaton, a két faj között pedig van harc. A lezárás is egészen más, ami nyitva hagyja a kaput a könyv folytatásának, ami már egyébként olvasható, Antianyag blues a címe.
Toni Collette a vezető feleségének szerepében ugyanolyan jó volt, mint Mark Ruffalo ripacskodó majomként. Robert Pattinson dupla szerepe hálás feladat, de úgy vélem, nem sikerült kihoznia belőle a maximumot. Naomi Ackie pedig felejthetően gyenge volt Nashaként.
Kár a filmért, mert feldobhatta volna a közepesnél picit jobb regényt, de ez fordítva sült el... Eldobható filmet kaptunk.

47 Mickey 17 (2025)
dráma | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték
Az emberi élet feláldozható. A bolygóközi küldetések a veszélyes, életveszélyes feladatok elvégzésében az Eldobható anyagokra támaszkodnak. A lényegüket máshol őrzik... több»
Szereplők: Mark Ruffalo, Robert Pattinson, Toni Collette, Steven Yeun, Naomi Ackie