Az Űrkadét egy lányról szól, aki megtanult úszni az alligátorok közt és gondolta, beúszik a cápák közé, hogy feljusson az űrbe. A zűr és a katasztrófa garantált. Kissé szeleburdi, kissé extravagáns, de céltudatos és kedves lány, akiért végig izgulhatunk. Olyan érzésem volt, mintha valaki megnézte volna a Doktor Szöszit és kitalálta, hogy akkor csinál egy űrutazásos verziót. Sikerült megtalálni az összhangot a teljes idiotizmus és a magával ragadó érzelmek közt. Emma Roberts végig olyan, mint egy túlmozgásos kiskedvenc. Nem veszi komolyan és nem is akar más lenni, mint egy túlkompenzáló bártündér.
Ahogy elindul a történet, már sejteni lehet, hogy ennek jó vége lesz. A történet néha megpróbál visszakapaszkodni a realitás talajára, de többnyire a káosz és képzelet birodalmában üldöz minket a széles mosolyával és a hibátlan alakjával. Emma Roberts kicsit olyan, mint egy ADHD-s Julia Roberts. Megvan benne minden báj és tűz, de hiányzik a mindent elsöprő karizma.
A többiek teljesítménye olyan, mint egy átlagos szappanoperában. Túl sok dolgot nem lehet kiemelni. Szerencsére az operatőri munka megmentette a filmet a teljes érdektelenségtől. Sikerült látványban kihozni mindent, amit lehetett. A vágás kiváló lett. Pont akkor marad abba egy jelenet, amikor már kínos lenne és nagyon szépen vált a beállítások között. Persze csak vágással nem lehet kijavítani súlyos hibákat, amik benne maradtak egy jelenetben, mert abból is akad bőven.
Űrutazós filmnek hirdeti magát, de az űrutazáshoz kb. annyi köze van, mint egy osztálykirándulásnak. Az okos bemondások is kellemetlenek. Megszoktam az újabb filmektől, hogy nem kell túl komolyan venni, hát ez itt is áll. Akinek belefér, hogy megnézzen egy új Hamupipőke-feldolgozást, bátran kezdjen bele. Kikapcsolódásnak tökéletes.
47 Űrkadét (2024)
Rexről, a floridai partiarcról kiderül, hogy ő az egyetlen reménysége a NASA űrprogramjának, miután egy véletlen folytán olyan jelöltek közé kerül, akiknek talán jobb az... több»
