2026.03.19 23:09 Ahoj poplacsek Olvasottság: <100x
0

A végéig egyre jobb lesz

Nagyon komolyan épül a film íve. Az elején ki van téve pár előjel, hogy idővel itt beteg dolgok fognak történni, de aztán egy órán át csupán karakterépítés és cselekmény-előkészítés zajlik. Idővel beindulnak a dolgok, majd egyre gyorsulva olyan menet következik, hogy az utolsó fél órában már kapaszkodunk, és még egy frappáns lezárás is jutott a legvégére.

De figyelem: pörköltszaftos trikójú antifeministáknak nem ajánlom a megtekintését, ők ki fognak akadni, mindenki más nyugodtan nekiláthat, nagyon jól fog szórakozni. Ja, bocsánat, nárcisztikus pszichopaták se nézzék, ha mégis, akkor ők fognak igazán betriggerelődni.

A végéig egyre jobb lesz

A cselekménybe nem másznék bele, mert nehéz spoiler nélkül bármit kiemelni. Legyen elég annyi, hogy nagyon jó pszichológiai jellemrajzot láthatunk. A játékidő első felében kicsit le voltam törve, mert Sydney Sweeney és Amanda Seyfried egyaránt számomra nehezen szerethető karaktert alakított, de idővel kiderült, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a végére kifejezetten szimpatikus is lettek - mármint az általuk alakított szereplők. Brandon Sklenar mint a férj is igencsak nagy átalakuláson ment át: tulajdonképpen mindhárman igen jól játszották el a szerepeiket, ezen belül különösen Seyfried villant meg, őt azért láttam már szörnyen játszani, itt meg kifejezetten remek volt. Sweeney játéka volt talán a leghalványabb, amit időnként többek között a tőle megszokott, a torkáig feltolt dekoltázzsal kompenzált - a nézők kb. 50%-ánál vélhetően sikerrel.

Műfaját tekintve ez egy szórakoztató pszichothriller, nem tudom, létezik-e ez a besorolás, ha nem, akkor ezentúl legyen.

dráma | misztikus | thriller

Millie Calloway nemrég szabadult, most pedig nehézségei vannak, hogy munkát találjon, így egy ideig a saját autójában kénytelen élni. Hamarosan egy lehetőséget kap, amikor a... több»

0