A pokolba metróval tudsz menni! Nagyon vártam az Exit8-et és az az általános megfigyelésem, hogy ha nagyon magasra teszed az elvárásaidat egy filmmel kapcsolatban, akkor csalódás a vége. De most is így lett? Enyhén spoileres (nyilván) véleményemből kiderül!
A sztori szerint éppen munkába igyekszik egy meg nem nevezett főhős avagy a "Lost Man" (Elveszett Ember), amikor is felhívja az exe, hogy várandós, de nem tudja eldönteni, hogy mi legyen. Főhősünk elindul a lányhoz ám, amikor távozna az aluljáróból, azzal szembesül, hogy eltűnt a kijárat és ugyanazon a folyosón jár, kel újra és újra. Egy kiút van csupán, a képlet egyszerű: ha semmi gyanúsat, semmilyen "anomáliát" nem lát a folyosón, akkor haladjon tovább, ha lát valam... több»
Két hete másé már a Szabó János Nekem pedig három hét alatt sem ment ki a fülemből a Pa-dö-dő slágere, ami egyértelműen a filmnek köszönhető, és nem csak azért, mert benne van, hanem azért, mert borzasztóan jó a hangulata az egész mozinak! De előbb egy kicsit a cselekményről.
A történet szerint Eszter (Rujder Vivien) és Bálint (Szabó Kimmel Tamás) két olyan színész, akik épp együtt dolgoznak egy sorozaton. Egy sorozaton, ami a '90-es években játszódik és amiben ők szerelmesek. A valóságban azonban ki nem állhatják egymást. Az egyik forgatási napon azonban Eszter beüti a fejét és nem Eszterként, hanem Liliként (a sorozatbeli énjeként) ébred. Az orvos pedig azt tanácsolja, hogy Bálint is játssza el a szerepét, nehogy maradan... több»
Ez a film egy átverés! Az Itt érzem magam otthon című filmet napokig - ha nem hetekig - úgy reklámozták itt-ott, hogy ez egy rendszerkritikus (ha úgy tetszik, kormánykritikus) film, de - szerintem - nagyon nem. El is mondom, hogy miért. Enyhén spoileresen és nagyjából politikamentesen.
A történet szerint elrabolják Ritát, akinek ezentúl Szilviként kell élnie egy családnál. Egy olyan családnál, ahol mindenkinek megvan a szerepe, és mindenki valaki, de senki sem az, aki eredetileg volt. Volt már több Szilvi is, meg Miklós, meg Rudolf bácsi, de ők mind-mind elrabolt emberek. Ennek a rendszernek a vezetője pedig Papa, aki biztonságot és kaját ad a családnak, cserébe minden mástól megfosztja őket. A legújabb Szilvi azo... több»
Liam Neeson megint megmenti a világot, de nem úgy, ahogy gondolnád! A Dermesztő kór egy csavart visz az agyonjáratott zombizsánerbe, ami jó is lehetett volna, de * dobpergés * nem lett. Feltétlenül azt jelenti ez, hogy egy nézhetetlen ZS-kategóriás film vagy azért megéri meglesni? Enyhén (nyilvánvalóan) spoileres véleményemből kiderül!
Az alapsztori szerint még a '70-es években lezuhan egy űrkutatóbázis a Földre, amit rengeteg földi mintával küldtek fel anno, hogy megnézzék, hogyan reagál az űrben tapasztalható körülményekre. Ezek között volt egy gomba is, ami mutálódik az űrben, így kerül vissza a Földre. Ez szabadítja el a zombivírust 2005-ben.
A prológus után jön egy kifejezetten jó jelenet. Ausztráliában egy kis közösségben elszabadul a gomba, három embe... több»
Az ember nem születik szörnyetegnek, de könnyen azzá válhat Ez a tételmondata Sam Raimi új filmjének, de olyan köntösbe öltözteti, amit nem láttunk jönni. Enyhén spoileres (nyilvánvalóan) véleményem a filmről.
Adott egy hölgy (Rachel McAdams), aki a belét is kidolgozza, cserébe csak megvetést, lenézést és még több munkát kap a nyakába. Ugyan beígérnek neki egy előléptetést, de mivel a vállalat elnöke meghal, vele hal az előrelépés reménye is. A céget a fia (Dylan O'Brien) veszi át, aki minden eddiginél jobban alázza a hölgyet. Majd az élet úgy hozza, hogy ők lesznek az egyedüli túlélői egy repülőgép-szerencsétlenségnek, egy lakatlan szigeten kötnek ki és elszabadul a pokol.
A film alapkonfliktusát az adja, hogy Lindáról kiderül, hogy bár a hétköznapo... több»
76 Exit 8 (2025)
Nagyon vártam az Exit8-et és az az általános megfigyelésem, hogy ha nagyon magasra teszed az elvárásaidat egy filmmel kapcsolatban, akkor csalódás a vége. De most is így lett? Enyhén spoileres (nyilván) véleményemből kiderül! A sztori szerint éppen munkába igyekszik egy meg nem nevezett főhős avagy a "Lost Man" (Elveszett Ember), amikor is felhívja az exe, hogy várandós, de nem tudja eldönteni, hogy mi legyen. Főhősünk elindul a lányhoz ám, amikor távozna az aluljáróból, azzal szembesül, hogy eltűnt a kijárat és ugyanazon a folyosón jár, kel újra és újra. Egy kiút van csupán, a képlet egyszerű: ha semmi gyanúsat, semmilyen "anomáliát" nem lát a folyosón, akkor haladjon tovább, ha lát valam... több»