1944. augusztus. Miközben az amerikai Nyolcadik Légierő készen áll arra, hogy csapást mérjen a náci Németországra, a brit hírszerzés megtudja, hogy halálos csapdába repülhetnek. Edward Barnes repülőhadnagynak mindössze néhány órája maradt, hogy élet-halál harcot vívjon Berlin felett a fegyvertelen Spitfire-rel, hogy fényképes bizonyítékot szerezzen, és megmentse 1200 ember életét.
Manuela Pipa Pelari már nem a régi. A kemény és bátor nő, aki a szabályok megszegésével és sötét titkok megőrzésével élte túl rendőri munkáját, úgy döntött, hogy megváltoztatja az életét. Miután otthagyta nyomozói állását, és kiszabadította az emberkereskedő Cornelia Villalbát, élete zuhanórepülésbe kezd. Nagynénje, Alicia Pelari megmenti tőle, és elviszi La Quebradába, egy észak-argentínai egyszerű kisvárosba, ahol évekig elszigetelten élt. Egészen addig, amíg egy holttest felbukkanása visszarepíti oda, ahonnan azt hitte, már elmenekült.
/ dráma | krimi | musical | romantikus
1950-es évek New Yorkjában két rivális banda is szemet vetett a West Side kerületre. Az amerikai tinédzserekből álló Jets és a Puerto Ricó-ig Cápák között egyre jobban elharapózik az ellentét, és úgy tűnik, elkerülhetetlenné válik a nyílt bandaháború. A vezetők már az utolsó harca készülnek, melynek győztese végleg átveszi a hatalmat a West Side fölött, de a rivalizáló felek tagjai között kibontakozó szerelem mindent megváltoztat. A Jets egyik alapítótagja, Tony (Ansel Elgort) beleszeret a Cápák vezérének (David Alvarez) húgába, Mariába (Rachel Zegler). De vajon elkerülhető a Shaespeare-i tragédia? Arthur Laurents azonos című, Shakespeare Rómeó és Júlia című klasszikus drámáján alapuló 1957-es Broadway musicalje az elmúlt évtizedekben páratlan sikereket ért el nézők millióit hódítva meg világszerte. Az 1962-es filmadaptáció, mely máig minden idők legtöbb, 10 Oscar-díjjal kitüntetett musicalje korunk egyik legnagyobb rendezőjét, a 3 Oscar-díjas Steven Spielberget is megihlette, aki az eredeti szövegkönyvhöz visszanyúlva 2020-ban a 20th Century égisze alatt készítette el a romantikus zenés dráma legújabb feldolgozását olyan fiatal sztárokkal a főbb szerepekben, mint Ansel Elgort, Rita Moreno, Corey Stoll és Maddie Ziegler. A West Side Story a Forum Hungary forgalmazásában érkezik a magyarországi mozikba.
Első szerelmek, első csókok, gyönyörű barátságok és riválisok közötti veszekedések. A Galileo Galilei középiskolában ezer meglepetés között telnek a napok.
Kempton Bunton (Jim Broadbent), a 60 éves taxisofőr 1961-ben ellopja Goya, Wellington hercegének portréját a Londoni Nemzeti Galériából. Ez az első és az utolsó lopás a galéria történetében. Kempton váltságdíj üzenetet küld, amiben azt írja, hogy visszaadná a festményt azzal a feltétellel, hogy a kormány ingyen televíziózást biztosít az időseknek. Ami ezután történt, az legendává vált. Csak 50 évvel később bukkant fel újra a történet, Kempton hazugságok hálóját szőtte. Az egyetlen igaz dolog az volt, hogy jó ember volt, eltökélt, hogy megváltoztassa a világot és megmentse a házasságát. Hogy hogyan és miért használta erre a festményt, egy csodálatos és felemelő történet.
A sorozat hat különböző, mégis egyetemes történetet tár fel a szerelem különböző aspektusairól, árnyalatairól és hangulatairól, amelyek mind a város számos egyedi miliőjében játszódnak.
Amikor egy hegymászó hóviharba kerül, találkozik egy ismeretlennel, így együtt talán nagyobb esélyük nyílik arra, hogy lejussanak a hegyről.
A film cselekménye félreértett gazemberek, név szerint Mr. Wolf, Piranha, Snake, Shark és Ms. Tarantula köré épül. A bűnözésben megfáradt gonosztevők úgy döntenek, itt az ideje, hogy a jó ügy szolgálatába álljanak. Aaron Blabey azonos című gyerekkönyv sorozatából a DreamWorks Animation és a Universal Pictures készített egészestés animációs mozifilmet Pierre Perifellel a rendezői székben, mely a UIP-Duna Film forgalmazásában érkezik a mozikba.
A Los Angeles-i expornósztár Mikey Saber úgy dönt, hogy hazautazik szülővárosába, Texas Citybe, ahol elhidegült felesége és anyósa él. Amikor úgy tűnik, hogy ez a diszfunkcionális család végre rendbe tudja hozni a dolgokat, Mikey találkozik egy fiatal nővel, Strawberryvel, aki egy helyi fánkboltban dolgozik a pénztárosként. Mintha csak egy pillanat műve volna az egész, Mikey újra a régi életében találja magát. Sean Baker rendezésének főszerepeiben Simon Rex, Brenda Deiss, Bree Elrod, Sophie, Vickie Pearce, Bashir Abboud, Kevin Cavanaugh és Caressa Garza láthatók.
Két ember sorsa váratlan fordulatot vesz, amikor az elhunytak lelke visszatér az élők világába, amit csak "hwanhonsool" néven emlegetnek.
Ez a film 1940 szeptember 15. eseményeit vizsgálja - azt a napot, amelyet Churchill a "csata csúcspontjaként" jellemzett. A ma Britanniai Csata Napjaként ünnepelt napon Adolf Hitler náci harci gépei a brit királyi légierő ellen harcoltak. A légi harcokról készült drámai, színes filmfelvételek korabeli interjúkkal kombinálva mutatják be a hetven évvel ezelőtti második világháborús eseményeket.
A régi ismerősök visszatértek, és bolondabbak, mint valaha! A Looney Tunes Cartoons 2. évadában készüljetek fel még több nevetésre, zűrzavarra!
A mindenre kíváncsi Pocoyo tanulságos kalandjai tovább folytatódnak.
Hajdu Szabolcs nagyjátékfilmje olyan történeteket sző össze, melyek szereplői hétköznapi emberek ugyan, a köztük levő kapcsolati rendszert megfigyelve azonban megérthetjük a társadalmunkat, közösségeinket, családjainkat átszövő alá- és fölérendeltségi viszonyokat, az uralkodó és a védtelen fél közti különös köteléket, legyen szó akár magánéletről, akár családtagok, akár az állam és a lakosok interakciójáról. Az egyetlen éjszaka alatt játszódó történet átlagosnak tűnő helyzeteket mutat be: egy lelkész és családja közti nézeteltérést, egy aktivista kamaszlányának szárnypróbálgatását, egy színész magánéleti problémáit, és egy rendező és mentoráltja közti érdekes kapcsolatot.
Egy generáció elszántságának és bátorságának figyelemre méltó története. Tisztelgés három bátor űrhajós és a mögöttük álló több ezer férfi és nő előtt a NASA Apollo-programjának utolsó napjaiban.
A számítógépek, okostelefonok és táblagépek ma már mindennapi életünk részét képezik. Forradalmasították a munkánkat, a kommunikációnkat és a világlátásunkat. De mi történik a régi telefonunkkal, ha frissítünk? Hová kerül az elromlott számítógépünk, miután kidobtuk? Az e-Life megvizsgálja, mi történik az elektromos árucikkeinkkel, amikor kidobjuk őket, és feltár néhány kellemetlen (és talán ismeretlen) igazságot arról, hogy az e-hulladék milyen káros hatással van az emberek egészségére, a környezetre és a gazdaságra. A dokumentumfilm az egyesült királyságbeli fogyasztóktól a ghánai szeméttelepeken működő újrahasznosítókig követi az e-hulladékunk útját. Megvizsgáljuk a jelenlegi gyártási és ártalmatlanítási folyamatokat, és felmérjük azt is, hogy az elektronikai termékek boomja milyen terhet ró a globális erőforrásokra. Az e-Life az e-hulladék problémájának objektív bemutatása, amely gondosan kidolgozott filmes felvételekkel dokumentálja a problémát.
A Focis csajok főhőse a 32 éves Wyne, akit elhagy a barátja azért, mert nem szeretne közös gyereket. A fiatal nőt legjobb barátnője is cserben hagyja, mivel összebútorozik a pasijával. Wyne, hogy magányát valamiként enyhítse, női focicsapat szervezésébe vágja fejszéjét, melybe legjobb barátnőjét is meginvitálja. Nanda idővel szeretne kiszállni a játékból, mivel családalapításon gondolkodnak a fiújával. A két barátnő ezen összekoccan. Vajon sikerül megmenteni barátságukat?
/ dráma
Négy 18 éves lány - Jessica, Jenny, Taru és Aino - a felnőtté válás küszöbén áll, miközben elveszítik ártatlanságukat és időnként hitüket is. A film négy 18 éves helsinki lány története alapján készült, akik 2011 folyamán provokatív videónaplót vezettek életükről.
A sorozat visszatér a 3. évaddal, amelyben az üvegvilág legnagyobbjai versenyeznek a bajnoki címért. Tíz üvegművész érkezett Észak-Amerika legnagyobb műhelyébe, hogy kreatív határaikat feszegessék. Az üvegfúvóknak minden epizódban le kell nyűgözniük a zsűrit, különben a kiesést kockáztatják. A tét egy életüket megváltoztató díj, amely új magasságokba repíti karrierjüket.
Egy Európában élő volt CIA ügynök megpróbálja megmenteni azoknak az életét, akik az ő kilétéről valójában nem is tudnak.
Spear és Fanng a titokzatos hajó és Mira nyomába erednek.
Egy Z generációs történet a felnőtté válásról. Kelsát, egy magabiztos középiskolás lányt követ nyomon, aki transzneműként éppen a végzős évét próbálja befejezni.
A Madrigal család Kolumbia meseszép hegyei között élik csodálatos mindennapjaikat egy varázslatos kis házikóban. Minden családtak rendelkezik varázserővel. Szupererő, gyógyítás, amit csak képzeletünk elbír, ám az egyik családtag valamiért varázserő híján látott napvilágot. Mirabel egy teljesen átlagos gyermeknek tűnik, rövidesen azonban felfedezi önmagát, és rájön, hogy az igazi értékek mélyen lakoznak. A Zootropolis, az Aranyhaj és a Raya és az utolsó sárkány alkotói Jared Bush, Byron Howard ismét egy lebilincselős történetet tárnak elénk, amely 2021. őszén érkezik a hazai mozikba. Az Encanto szinkronszerepeiben Stephanie Beatriz, Wilmer Valderrama, Rhenzy Feliz, Diane Guerrero, Angie Cepeda, Jessica Darrow és Carolina Gaitan lesznek hallhatóak.
Egy női rapegyüttes története Miami külvárosából, amely minden áron megpróbál érvényesülni a zeneiparban.
A gyerekeknek továbbra is túl kell élniük a Nublar szigeten, miután a dínók kiszabadultak. De felcsillan a remény, hogy talán hazakerülhetnek végre-valahára.
Egy talpraesett kambodzsai orvos az Egyesült Államokba érkezik, hogy megmentse a fiát egy kezeléssel, ami csak ott elérhető. Viszont amikor a rendszer összedől, arra kényszerül, hogy rejtőzzön és kihasználja intelligenciáját a harcban - és mindeközben megszegje a törvényt a lehető legjobb indokokkal.
A borzalmas gyilkosságok részleteinek feltárása során az események sűrűjében tartózkodó emberek mesélnek a történtekről.
/ dráma
Magyarország az ötvenes években igyekszik újjáéledni a második világháború után. Leopold atya azért küzd, hogy szerzetestársaival újra felállíthassák a ferences rendet, és bár kezdetben a kommunista berendezkedés nem akadályozza őket semmiben, ez a békés állapot nem tart már sokáig. A rend ugyan visszakapta korábban elkobzott kegytárgyait, rövidesen azonban Leopold atyát koholt vádak alapján letartóztatják. Hogy megtörjék őt, borzalmas kínvallatások alá vetik, a kihallgatás vezetésével pedig egykori tanítványát, a vallásos életnek hátat fordító Keller főhadnagyot bízzák meg. Az atya akaratereje törhetetlennek bizonyul, ez a kihallgatás pedig mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Eperjes Károly rendezése, a Magyar passió 2021 őszén érkezik a hazai mozikba, főbb szerepeiben maga Eperjes Károly és Telekes Péter lesz látható.
/ dráma
A régi céllövöldét kénytelen eladni a tulajdonos. Fia, Feri búcsúzóul lőhet még egyet. Néhány évvel később ugyanez a fiú egy rendőrnyomozóval szemben ül. A féltve őrzött puskával lelőtte az apját. A holttestet elrejtette az ágyneműtartóban, majd az anya segítségével elásta, de a bűntény napvilágra került. Ferit letartóztatták. A nyomozó szeretné megérteni a gyilkosság indítóokait, megismerni a fiú személyiségét, viszonyát a családhoz, a világhoz. Feri azonban nem ad tisztességes válaszokat. Apjáról azért elmond egy-két történetet.