/ akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Úgy tűnik, hogy a Lannistereknek végleg sikerült leszámolniuk legnagyobb ellenségükkel, a Starkokkal, Stannis Baratheon azonban a veresége után újra sereget gyűjt. A kedélyeket tovább borzolja Obery Martell megérkezése Királyvárba, hogy részt vegyen Joffrey és Margarea esküvőjén, amely a Tyrell és a Lannister család egyesítését is jelentené. Északon az Éjszakai őrség egyre kimerültebb, és képtelen ellenállni a Vadak támadásainak, mindeközben az élőholtak seregével a Mások is közelednek, akik halált hoznak minden élőre Westerosban. Daenerys hada egyre csak növekszik, amelynek része már az elit harcosokból álló Makulátlanok serege is, és már csupán egy flottára van szüksége, hogy áthajózhasson Westerosba, hogy beteljesíthesse célját.
/ akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Aggasztó nyugalom uralkodik Westeroson, miután néhány igencsak váratlan és erőszakos halál borzolta fel a kedélyeket. Északon Jon Snow igyekszik támogatást nyújtani Stannisnak, és biztosítani őt, hogy segíti abban, hogy elfoglahassa a trónt. Királyvárban mindeközben Cersei mindent elkövet, hogy biztos kézben tartsa a hatalmat, a Tyrellek és egy vallási szekta intrikái azonban úgy tűnik, átformálják az erőviszonyokat a városban. Daenerys úgy érzi, egyre kegyetlenebb döntéseket kénytelen meghozni célja érdekében, útja során azonban váratlanul egy új és hasznos szövetségre tesz szert, amelyre korábban aligha számíthatott.
/ akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Jon Snow-t utolérte végzete, árulás áldozata lett. A tét azonban egyre csak növekszik az élők számára, hiszen a holtak serege vészesen közeleg, és nagyon úgy tűnik, hogy semmi sem állhat az útjukba. Bár Cersei hatalmas árat fiezetett azért, hogy Vastrónt maga foglalhassa el, rendíthetetlen és vaskezű uralkodóként egyre kevesebbekre számíthat, és úgy tűnik, semmi más nem foglalkoztatja a hatalom megtartásán kívül. Daenerys a mereeni győzelem után végelegesen megszilárdította hatalmát, és semmi sem állhat az útjába, hogy partra szálljon Westerosban.
/ akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Daenerys partra száll hazájában, Sárkánykőnél, és újra elfoglalhatja családja ősi otthonát. Úgy tűnik, hogy a Királyvárért vívott csatában Havas Jonra is számíthat majd. Seregei megállíthatatlannak bizonyulnak, a Lannisterek “védőbástyái” pedig egymás után rendre elesnek. Mindeközben pedig úgy tűnik, hogy a Stark ház is feltámad hamvaiból. A külső veszély azonban egyre csak nő, Jon csapatai elfognak a Falon túl egy élő holtat, hogy bizonyíthassák, hogy az élőkre valójában mekkora veszély is leselkedik, és hogy ennek legyőzése érdekében Westeros minden királyságának félre kell tennie ellentéteit, és egyesítenie kell erejét. Ez ugyanis az egyetlen esély a túlélésre.
/ akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Sorsok és végzetek találkoznak, az élőknek dönteniük kell, hogy saját önös érdekeik a fontosabb, vagy a tény, hogy az Éjkirály minden élőért eljön majd. Közel a vég órája, ez alatt pedig nem csupán Daenerys és Cersei seregei néznek farkasszemet majd egymással…
Amikor három emirátusi katona csapdába esik egy ellenséges területen, parancsnokuk merész küldetést vezet a megmentésükre.
Egy művész átköltözik a Hudson völgybe, és rádöbben, hogy házassága sötét titkokat rejt, amelyek egyenértékűek lehetnek új otthona történelmével.
/ dráma
Egy előkelő magániskola pompomlányainak triója újjáéleszti egykori osztálytársaik zaklatásellenes klubját. Összefognak, hogy harcoljanak az igazságtalanság ellen ebben a tini thrillerben.
A bolygónak ezen a területén rendkívüli a feszültség. A különbözőségek sokfélék, a nyomás itt pusztító potenciállal bír. De lehet romboló és kreatív is egyszerre. Ez az oka annak, hogy minden írót, aki beutazza ezt a helyet, lenyűgöz a földek és népek ereje. A szerző nem csak le akar szállni a vonatról, majd újra felszállni, hanem emléket és reményt akar vinni. Nem csak egy emléket, és nem csak egy reményt. Talán lehetséges együtt élni egy múlttal anélkül, hogy feladnánk a víziókat. Talán lehetséges reményt hordozni anélkül, hogy elszakadnánk a múlttól. A vonat lassan halad át a balkániak szívén. Ez a vonat sok mondanivalót hordoz magában.
/ vígjáték
Egy perzsa menekült menedékjogot kérve érkezik Norvégiába, és egy furcsa, eldugott akadémián köt ki, ahol egy sor próbát kell kiállnia ahhoz, hogy maradhasson.
Néhány órával 1988 Halloween éjszakája után négy 12 éves lánynak egy küldetéssel kell szembenéznie. Egy bonyolult konfliktus csapdájába esve utaznak az időben, hogy megmentsék a világot.
/ dráma | romantikus | zenés
Egy feltörekvő zenész váratlan módon találja meg az igaz szerelmet egy katona karjaiban.
Szabadságharcosok egy csoportja behatol egy fehér rendőr tárgyalására, aki lelőtt egy fekete férfit, túszdráma bontakozik ki országszerte a képernyőkön.
/ dráma | romantikus
Három közeli barát útnak indul Ayvalikba, hogy megkezdjék megváltozott sorsuk első napjait.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Miután megtudja, hogy elhidegült apja egy szállodamogul, Belinda egy elbűvölő ügyvéd segítségével új, kifinomult életstílust harcol ki magának.
A zseniális orvos, Michael Morbius (Jared Leto) halálos betegségben szenved, de hiába kutatja az ellenszert, az idő vészjóslóan nehezedik fölé, és pontosan tudja, hogy már nincs sok hátra a földi életéből. Ettől azonban nem csappan az eltökéltsége, ugyanis a gyógyírrel nem csak magán, de a hasonló kórban szenvedő emberek tömegein tudna segíteni. Moribusnak semmi sem elég drága, ami hátráltathatná a célja elérésében, csakhamar azonban egy súlyos és végzetes következményekkel járó döntést kell meghoznia. A férfi egy olyan megoldásra bukkan, melynek múltja az ősidőkbe vezet vissza: Morbius rátalál a halhatatlanság titkára, és az elmúlás helyett az életet válassza. Rohamos mértékben gyógyulni kezd, a gyorsasága és az ereje drámaian megnő, hallása élesebb lesz, az intelligenciája pedig sosem tapasztalt szintet ér el. Azonban a gyógyulásnak és a különleges képességeknek szörnyű ára van: az orvos ellenállhatatlan vágyat kezd el érezni a vér iránt. A Sony és a Marvel égisze alatt készülő szuperhősfilmben bemutatkozik a Pókember-képregények egyik leginkább közkedvelt nemezise, Morbius, a vámpír, a főszerepben az Oscar-díjas Jared Letóval. A korhatáros képregény adaptáció egyszerre ígér pazar látványt és hátborzongató történetet. A Daniel Espinosa rendezésében készült Moribus az Intercom forgalmazásában lesz látható a magyarországi mozikban 2022. március 31-től.
A történet szerint egy vidámparki dolgozó minden részletét elsajátította az elmeolvasásnak, így bárkit bármikor képes manipulálni. Rövidesen azonban felbukkan a színen valaki, aki meg van győződve róla, hogy az illető csal, ezt pedig bármi áron hajlandó bebizonyítani. A faun labirintusa, A víz érintése és a nagy sikerű Hellboy Oscar- és Golden Globe-díjas rendezője, Guillermo del Toro ezúttal elsöprő erejű krimit hozott el, amely a sötét fantáziavilág legmélyebb bugyraiba vezet minket. A Rémálmok sikátora William Lindsay Gresham 1946-ban megjelent regénye nyomán készült. A film főbb szerepeiben a szintén Oscar-díjas Cate Blanchett és Mary Steenburgen, illetve a számos szakmai elismerésben részesült Toni Collette, Bradley Cooper, Willem Dafoe, Richard Jenkins, Rooney Mara és David Strathairn látható.
A 13 éves Mei Lee egyébként is különc lánynak számít a suliban, a kamaszkori gyötrelmek azonban csak még jobban megnehezítik az életét, ráadásul neki továbbra is muszáj anyukája szófogadó kislányának maradnia. Féltő szülője továbbra is próbál minél közelebb lenni gyermekéhez, ez pedig számos kellemetlen helyzetet szül az egyébként szorongó lány számára. Ha pedig nem lenne elég, hogy Mei Lee folyamatosan testképzavarral küzd, csak hab a tortánt, hogy a lány izgalmában mindig hatalmas vörös pandává változik. A Disney és a Pixar egy új hőst hoz nekünk a Bao című Oscar-díjas animációs film rendezőjétől, amely 2022 márciusában debütál a mozikban. A Pirula Panda Domee Shi első nagyjátékfilmes debütálása rendezőként, a produkció főbb szinkronszerepeiben Sandra Oh és Rosalie Chiang hallhatóak.
Egy idősödő zsoké az utolsó bajnokságárára készült, amikor egy újonc versenyző érkezik, aki a fiának vallja magát.
/ dráma
Mielőtt Charles Monroe Kinget meggyilkolták volna Bagdadban, egy naplót vezetett fia számára, amelyben igyekezett őt tanácsokkal ellátni arról, miként maradhat tisztességes ember a mai világban.
Amikor egy kisrepülőgép női utasával a fedélzetén lezuhan a kanadai vadon közepén, a túlélőnek meg kell küzdenie a természettel.
Kövesse nyomon annak a nőnek a történetét, aki szembeszállt Hunter Moore-ral, az önjelölt "életrontóval", miután meztelen lányáról készült fotók kerültek fel az internetre.
A dokumentumfilmben bejárhatjuk az Egyesült Államok utcáit és megismerkedhetünk az ott kapható ételekkel és a street food kultúrájával, illetve az emberekkel, akik készítik őket.
Húsz évvel ezelőtt tragikus események sorozata majdnem szétszakította Millwoodot. Most, a jelenben, a hazug csajok vadonatúj csapatát egy ismeretlen támadó kezdi gyötörni.
Maja úgy érzi, az élete végre kezd rendeződni. Barátjával végre kiköltöznek abból a lakásból, amelyet egyetemista koruk óta béreltek másokkal közösen, és úgy tűnik, már minden rendben lesz, amikor egy régi rokonuk váratlanul meghal. A családból senki sem érkezik sengíteni, még Maja anyja is távol marad. A halottszállítók rövidesen megérkeznek, velük együtt pedig Maja egyik rég nem látott barátnője, Sára is felbukkan. A halott körüli szervezés egyre abszurdabb és bürokratikus folyamatba torkollik, Maja pedig kénytelen szembesülni néhány régi problémájával, így arra is rádöbben, hogy időnként el kell merülni a bizonytalanságban, ha boldogok akarunk lenni. Grosan Cristina első nagyjátékfilmes rendezése mindent megmutat nekünk az életről, a film főbb szerepeiben Thuróczy Szabolcs, Hernádi Judit, Bányai Kelemen Barna, Patkós Márton, Takács Katalin és Friedenthal Zoltán láthatóak.
Veronika néni egyedül él, már csak halottjait számolja. Két vágya van még az életben: szeretné meglátogatni Londonban élő fiát, és szeretné megművelni évek óta elhanyagolt szőlőjét... Gyöngyössy Imre és Kabay Barna csodálatos dokumentumdrámája egy évtizedekkel ezelőtt létező világot mutat be. A világégéseket megélt asszonyok élettörténetéből a XX. század történelmére látunk rá. A film főszereplőjének, Veronka néninek öt gyermeke volt, de már csak egy fia él, az is Londonban. Az idős asszony szinte erőn felül dolgozik, hogy összegyűjtse a pénzt, fia meglátogatására. Az asszonyok segítik, támogatják egymást magányukban, a munkában. Vajon képes lesz-e megvalósítani elhatározását Veronika néni?
/ animáció | családi | dráma | történelmi
A nem túl távoli jövőbben járunk, Amszterdam belvárosának hangulatos utcái ragyognak télen, Anne Frank képzeletbeli barátnője, Kitty pedig varázslatos módon életre kel a múzeumként működő Anne Frank-házban. Kitty nem tudja, hogy régi barátnője már nem él, így azonnal a lány keresésére indul, mindeközben pedig egyre többet megtud mindarról, ami az elmúlt évtizedekben történt Európában. Ari Forman legújabb rendezése lebilincselő és megindító történet, amely egyedi látványvilágával magával ragadja a nézőt. A produkció a cannes-i filmfesztiválon debütált, amely azonnal lenyűgözte a közönséget. A Hol van Anne Frank? 2022. április 21-én érkezik a hazai mozikba a Cirko Film jóvoltából.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Mi történik, ha egy bíró érvénytelennek nyilvánítja a házasságot, miután rájön, hogy a házasságot kötő pap nem volt felszentelt pap? Miként döntesz, ha évekkel a kimondott eskü után újra igent kell mondanod? Ez történik több házaspárral, akik azzal szembesülnek, hogy valójában soha nem voltak házsasok. Négy pár különösen nagy dilemma előtt találja magát, akiknek élete összefonódik, a feszültség pedig egyre csak nő, ahogy ismét közeledik az örök hűségre kötelező sorsdöntő nap. A második végzetes „igen” mindenki számára egy új élet kezdetét jelenti. Paolo Costella legújabb rendezésének főszerepeiben Claudia Gerini, Ambra Angiolini, Filippo Nigro, Carolina Crescentini, Luca Bizzarri, Paolo Kessisoglu és Fabio Volo láthatóak, a film 2021. április 28-án érkezik a hazai mozikba az ADS Service jóvoltából.