A világhírű Sherlock Holmest a földkerekség legjobb magándetektívjeként tartják számon. Nem egyszerű túljárni az eszén, ám úgy tűnik, hogy ezúttal emberére akadt. Moriarty professzor egy igazi géniusz, akinek intelligenciája Holmeséval vetekszik. Mindössze annyi a két férfi között a különbség, hogy Moriarty tehetségét a rossz oldalon kamatoztatja. A professzor képes a legelképesztőbb bűnöket is véghezvinni, miközben úgy tűnik, hogy nincs is lelkiismerete, még az osztrák koronaherceg meggyilkolásától sem riad vissza. Holmest teljesen lefoglalja a nyomozás, amibe belefolyik bátyja, és egy szép jósnő is, míg társát, Watsont, az esküvői előkészületek foglalják le. Holmes és segítői már szinte az egész kontinenst bejárják, de Moriarty valahogy mindig túljár az eszükön.
A végső, mindent átfogó harc nem ért véget Kong és Godzilla monumentális összecsapásával. Most az emberiség kénytelen beismerni sebezhetőségét, felismerve, hogy nem ő a legfőbb erő a Földön. A világ továbbra is rejtélyes marad, beláthatatlan meglepetéseket rejtegetve. Valami baljóslatú dolog kavarog a föld alatt, felébredt, és pusztításra készül. Ezzel a fenyegetéssel szemben az emberiség tehetetlennek érzi magát. Talán sem Kong, sem Godzilla egyedül nem tudja meghiúsítani. Ha azonban ez a két félelmetes erő egyesül, talán van esély a megváltásra – számukra és számunkra is. Páratlan látványosság: a filmművészet két legikonikusabb és legfélelmetesebb szörnyetege, a legendás Kong és a páratlan Godzilla látványos és borzalmas csatát vívnak egymással, amely a nézőket félelemmel és várakozással tölti el.
Superman az igazság, az igazságosság és az amerikai út megtestesítője egy olyan világban, amely mindezt régimódinak tartja.
A Dűne-univerzumban játszódó tévésorozat, amelynek középpontjában a Bene Gesseritek élete áll.
Négy kívülálló – Garrett Garrison (Jason Momoa), Henry (Sebastian Eugene Hansen), Natalie (Emma Myers) és Dawn (Danielle Brooks) – kiszakad a mindennapi életéből, amikor egy titokzatos portálon keresztül egy különös világba kerülnek: A Felsővilágba, egy furcsa, kocka alakú földre, ahol a fantázia uralkodik. Ahhoz, hogy visszataláljanak a valóságba, el kell sajátítaniuk ezt a szokatlan világot, és meg kell védeniük magukat az olyan fenyegetésekkel szemben, mint a zombik és a megvadult disznók. Segítségükre van Steve (Jack Black), egy tapasztalt mesterember, aki elkíséri őket az útjukon. Miközben együtt győzik le a kihívásokat, rájönnek, hogy éppen a kreatív képességek, amelyek jellemzik őket, a siker kulcsa – mind a túlvilágon, mind a saját világukban.
1979-ben Iránban forradalom tört ki, és a dühös tömeg megostromolta az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét. Hat embernek sikerült kicsúsznia az ostromból, és elmenekültek a kanadai nagykövethez, de csak napok vagy órák kérdése volt, hogy mikor akadnak a nyomukra. Tony Mendez (Ben Affleck), CIA ügynök békés polgári mentőakciót tervezett, hogy hamis útlevelekkel kicsempéssze őket az országból. A film megtörtént eseményeket dolgoz fel.
A 2. évadban a CIA terror elleni harca még közelebb került az otthonhoz. Joe (Saldaña), Kaitlyn (Kidman) és Byron (Kelly) egy új Lioness-ügynököt toboroztak, hogy beszivárogjon egy korábban ismeretlen fenyegetésbe. A minden oldalról növekvő nyomás közepette Joe kénytelen volt szembenézni azokkal a súlyos személyes áldozatokkal, amelyeket a Lioness program vezetőjeként hozott.
Három barát egy országos utazásra indul egy hotdogos furgonnal, hogy bosszút álljanak egy népszerű tévés önsegítő terapeután, és közben egymásra is jobban rá kell találniuk.
A professzor megpróbál húst előállítani a laborban, hogy Fry részt vehessen a hot dog-evő világbajnokságon.
Sziporka, Puszedli és Csuporka, a három szuper erővel felruházott kislány Utónium professzor teremtménye. Az egyébként átlagos életet élő lányok segítségére azonban olykor szükség van - a polgármester minden esetben hozzájuk fordul, ha Bogárfalvát valamilyen gonosz erő veszélyezteti.
Elmo és a barátai segítenek felkészülni a közeledő viharra. Miután a vihar elvonul, az utca egészen másképp néz ki. Elmo és Abby szeretnének egy nagy dolgot tenni, hogy segítsenek. Végül megtanulják, hogy egyetlen apró segítség is hatalmas változást hozhat a környékük számára.
Ördögi csapdába kerül Sam Bowden ügyvéd. A törvény emberének élete legnehezebb problémájával kell szembenéznie: egy börtönből szabadult bűnöző elégtételt akar venni rajta a rácsok mögött töltött esztendőkért. Max Cady hosszú éveken át érlelte magában a bosszút és úgy érzi, hogy most eljött az ő ideje. Mindent alaposan kitervelt. Bowden rájön, hogy a törvény képtelen megvédeni őt, egyedül kell, hogy szembeszálljon az őt és a családját terrorizáló gonosztevővel. Az összecsapásban egyiküknek pusztulnia kell.
/ dráma | romantikus | vígjáték
A végzős Finn nyárra leköltözik nagyanyja kaliforniai házába, hogy ott írja meg diplomamunkáját, és hogy végiggondolja, összeházasodjon-e barátjával, Sammel. Dolgozata a női kézimunkák készítésének szertartását vizsgálja, amihez kapóra jön, hogy nagyanyja épp most varrja a mennyegzői ágytakaróját. Mint minden folttakarónak, Finn nászajándékának is van egy témája, ami nem más, mint a szív, "ahol a szerelem lakozik". A rendkívüli darab varrása közben a barátnők feltárják régi szerelmeik titkát, miközben Finn egy új szerelem élményével lesz gazdagabb.
Történet egy fiúról, aki farkasnak hiszi magát.
Timur Bekmambetov minimalista thrillerje az újságíró Amy nyomozását követi, amiben a nő arra próbál fényt deríteni, hogyan toboroz az Iszlám Állam európai lányokat. Amy létrehoz egy hamis Facebook profilt, amin radikális iszlamistának állítja be magát. Hamarosan felveszi a kapcsolatot vele Bilel, az ISIS egyik kulcsfigurája. A nő elnyeri a férfi bizalmát, de a valóság és a virtuális világ közötti határvonal egyre jobban elmosódik, és az újságíró élete veszélybe kerül. (Cinefest)
A haverok jó fejek, bár senki nem csinál semmi értelmeset. A kétbalkezes Kenny Harland Williams merõ véletlenségbõl megmérgezi egy rendõr cukorbeteg lovát. Börtönbe kerül és egymillió dollár óvadék fejében engednék szabadon. A bandatagok egyöntetűen állítják: ki kell hozni Kennyt, bármilyen áron. A legnagyobb haszonnal kecsegtetõ üzlet a drog. Thurgood David Chappelle kihasználja, hogy gyógyszergyárban dolgozik. A többiek összehaverkodnak a környék fõdílerének riválisával és Sir Smoke-A-Lot rapsztárral. Nem éppen megfelelõ pillanatban Thurgood elveszti maradék józan ítélõképességét és beleszeret egy teljesen drogellenes macába, aki mellesleg egy díler lánya.
A rajzfilmben József, az álomfejtõ örökérvényű bibliai története elevenedik meg: Józsefrõl már gyermekkorában kiderülnek különleges képességei, de mint tizenegy fiúgyermek közül a legifjabbiknak, nem sok esélye van az érvényesülésre. Bátyjai tartanak tõle, ezért eladják rabszolgának Egyiptomba. Itt József a fáraó testõrségének kapitányánál szolgál, és álomfejtõ képességérõl hamarosan maga a fáraó is értesül, aki megkéri a fiút rossz álmainak megfejtésére. József tanácsaival sikerül elkerülni az Egyiptomra leselkedõ katasztrófát, és a fáraó hálából vagyonhoz és hatalomhoz juttatja. József maga mellé veszi a még rabszolgaként megismert szerelmét, ám boldogsága nem lehet teljes: egy váratlan fordulat ismét összehozza õt testvéreivel...
/ dráma | romantikus | thriller | történelmi
A Backstabbing for Beginners című filmben egy ENSZ-nél dolgozó fiatal program-koordinátor egy véletlen folytán belekeveredik egy összeesküvésbe, melynek célja az iraki olajtartalékok megszerzése.
Sokak szerint az európai történelemben a XIX. század valahol Franciaországban kezdődött. 1789, szabadság, egyenlőség, testvériség. A polgári eszmerendszer hármasának gyakorlatba való átültetése a következő század feladatai közé is tartozott, így aztán jogosnak tekinthető George Orwell kérdésfeltevése: változott-e az emberi természet közel 210 év elteltével? Felnőttmesét láthatunk, amelynek főszereplői állatok, animációs technikával megjelenítve.
Egy színész utolsó próbálkozásként, hogy megmentse megromlott házasságát, egy romantikus hétvégi kiruccanás során betörést rendez otthonába.
/ dráma | horror | musical | romantikus | sci-fi
Már első rendezése, Az elveszett lány is Oscar-jelölést hozott Maggie Gyllenhaal számára, most pedig egy merőben egyedi látványvilágú, gátlástalanul merész és izgalmas filmet készített Frankenstein véres szerelméről. A produkció már a szereplőgárdája miatt is kihagyhatatlan: a két főszereplőt Christian Bale és Jessie Buckley alakítja, mellettük pedig Jake Gyllenhaal, Peter Sarsgaard, Penélope Cruz és az ötszörös Oscar-jelölt Annette Bening is feltűnik. A történet középpontjában Frankenstein (Christian Bale) áll, aki magányában Chicagóba utazik, hogy felkeresse a mindent újra felfedezni vágyó tudóst, dr. Euphronioust (Annette Bening). A két különc együtt életre kelti egy meggyilkolt nő testét (Jessie Buckley), és megszületik a menyasszony. Ám amit ezután átélnek, az minden képzeletet felülmúl: a szenvedélyből fakadó gyilkosságokat csak a törvényen kívül élő szerelmesek vad, robbanásveszélyes érzelmei magyarázhatják.
A Wayans-fivérek, a franchise alkotói 18 év után újra összeállnak, hogy egy új reboot keretein belül ismét pellengérre állítsák a legsikeresebb horrorfilmeket.
Egy nő házvezetőnői állást vállal egy New York-i magasházban, nem is tudva arról, hogy az épületben többször is eltűntek emberek. Hamarosan rájön, hogy a közösséget rejtélyek övezik.
/ horror
Egy újságíró fiatal lánya nyomtalanul eltűnik a sivatagban. Nyolc évvel később a megtört családot váratlan sokk éri, amikor a lány visszatér hozzájuk. Az örömteli viszontlátás helyett azonban egy valóságos rémálom kezdődik.
/ dráma | romantikus
Minden idők egyik legmegrázóbb és legszebb szerelmi történetéből különleges és merész film született, amelyben Margot Robbie kelti életre Cathyt, Jacob Elordi pedig Heathcliffet. Tiltott szerelmük a vágytól a mindent felemésztő szerelemig, végül az őrületig sodorja őket. Mr. Earnshaw, az egyedülálló apa befogad egy árva fiút, aki saját gyermekével együtt nő fel a házban. Heathcliff és Cathy között hamar kibontakozik egy megbonthatatlan kötelék – annyira egymáshoz tartoznak, hogy azt sem idő, sem távolság nem képes szétválasztani. A fiú évekre eltűnik a romló birtokról, Cathy pedig kénytelen férjhez menni a közeli arisztokratához, aki mindent megadna neki a szerelméért és egy örökösért. Ám amikor Heathcliff visszatér, mindannyiuk sorsa végleg eldől. Cathy és Heathcliff hiába próbál ellenállni, a szenvedély elsodorja őket: egymásért minden áldozatra képesek, és nem kímélnek sem embert, sem körülményt. Számukra csak az őrületbe hajló, végzetes szerelem létezik.
A gumiabroncs-üzletben feszültség alakul ki, amikor az új társtulajdonosok, Georgie és Ruben rájönnek, hogy semmiben sem tudnak megegyezni, Jim pedig nyugdíjba vonulása után nehezen találja meg új életcélját.
Georgie és Mandy a felnőtté válás, a szülői lét és a házasság kihívásaival küzdenek, miközben családjukat nevelik Texasban.
/ dráma | történelmi
Trójában háború dúl, mert a szerelmes Parisz (Orlando Bloom) elrabolta Helené hercegnőt (Diane Kruger). A megsértett és kifosztott Meneláosz király harcba hívja Agamemnónt ( Brian Cox), hogy elfoglalják Tróját, és visszaszerezzék hitvesét. Akié Trója, azé a hatalom és a dicsőség, a győzelem pedig egyetlen emberen múlik, Akhilleuszon (Brad Pitt).
Batman (Christian Bale) minden erejével igyekszik megtisztítani Gotham Cityt a bűnözőktől. Ebben a város rendőrfelügyelője (Gary Oldman), és újonnan kinevezett ügyésze (Aaron Eckhart) is segítségére van. Közös akciójukat eleinte siker koronázza, de megjelenik egy új, mindenkinél ravaszabb és veszélyesebb bűnöző, Joker (Heath Ledger), aki féktelen ámokfutásba kezd. Ezt követően az egész városon a rettegés és a káosz lesz úrrá.
Egy messzi jövőben, amikor bolygóközi királyságok között oszlik meg a hatalom, két uralkodó dinasztia ádáz harcot vív az Arrakis bolygó feletti uralomért. E világon hatalmas sivatag terül el, ez az egyetlen ismert hely, ahol a csillagközi utazást lehetővé tevő fűszer bányászható. A Harkonnenek legyőzték az Atreides családot, így Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) maradt az egyetlen túlélő. Most sivatagban bujkál együtt a Fremenekkel, egy titokzatos nomád törzzsel, ahol találkozik egy Chani nevű lánnyal (Zendaya), akibe azonnal beleszeret. Paul feladata, hogy hűséges csapatait csatába vezesse, hogy megbosszulja családja pusztulását. Nehéz döntés előtt áll: az igaz szerelmet követi, vagy beteljesíti a végzetét. A sors, amit választ, meghatározza az egész univerzum sorsát, és olyan útra készül, amely megváltoztathatja az általa elképzelt szörnyű jövőt. Frank Herbert kultikus regényéből Denis Villeneuve készített epikus filmes adaptációt. A Dűne első felvonása 2021-ben hatalmas sikert aratott, a produkció 6 kategóriában nyert Oscar-díjat. 2023-ban megérkezett a folytatás, amelynek főszerepeiben Christopher Walken, Javier Bardem, Josh Brolin, Timothee Chalamet, Zendaya, Stellan Skarsgård és Rebecca Ferguson láthatók.