A Jehova Tanúinak egykori tagjai a hitüknek olyan kevésbé ismert, évtizedeken át rejtve maradt vonatkozásairól mesélnek, amelyekről eddig csak kevesen hallottak.
Egy csapat brit fiú története, akik egy lakatlan trópusi szigeten ragadnak, és fokozatosan anarchiába süllyednek, ahogy a társadalmi konvenciók eltűnnek, és a felelős uralkodásra tett kísérletek kudarcot vallanak.
/ dráma
Nellie, Daisy és Lou 1954-ben egy eldugott szigeten lévő, bűnöző lányoknak fenntartott intézetben élnek. A trió szembeszáll a rendszerrel, és barátságukban találnak erőt, de újabb kihívást jelent számukra, amikor az iskola főnővére szétválasztja őket.
/ dráma | életrajzi | krimi | történelmi
A sorozat Enzo Tortora, a Portobello című televíziós műsor híres műsorvezetőjének történetét meséli el, akit az igazságszolgáltatás néhány munkatársa azzal vádol, hogy a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó Camorra szervezet tagja.
/ dráma | életrajzi | történelmi
Ronald Reagen elnöki mandátuma hamarosan lejár, Amerika elnökválasztásra készül. A fiatalabb korosztály körében közkedvelt Gary Hart jó eséllyel indul a megmérettetésen a Demokrata Párt színeiben, de amikor fény derül a házasságtörésére, a média keselyűként csap le a hírre. Hart alatt meginog a talaj, a kompromittáló részletek ugyanis nemcsak a házasságát, hanem jövőbeli politikai pályáját és tekintélyét is alááshatják. A nagy leleplezés hosszú időre ráveti árnyékát az Egyesült Államok politikájára.
Egy bankrabló Mikulás-jelmezben kirabol egy bankot. Közben egy csalódott kisgyerek, aki már nem hisz a karácsonyi csodában, az erdőben találkozik egy másik Mikulás-ruhás férfival, aki azt mondja, hogy kiesett a szánjából. A kettős összebarátkozik, és együtt kalandos útra indulnak.
/ dráma
2004-ben járunk. Juszuf egy bankban dolgozik, amikor többrendbeli bankrablás miatt letartóztatják. A szövevényes történetet valós események ihlették.
Egy rejtélyes gyilkosság, egy mérgező kapcsolat, egy sebezhető áldozat és két volt szerető megbízhatatlan vallomásainak változó tájképe, akiknek az élete függ a bírósági tárgyalástól.
Beth egy díjnyertes magazin címlapjára kerül, és elindul, hogy megtalálja a fotóst, aki a képét készítette.
A Hazugságok városa egy provokatív thriller, mely minden korábbi feldolgozástól eltérően egészen más színben tárja a nézők elé Notorius B.I.G. és Tupac halálának körülményeit. Egy Los Angeles-i nyomozó, Russell Poole éveket töltött azzal, hogy megoldja pályafutásának legnehezebb ügyét, de két évtizeddel később a nyomozást továbbra sem zárták le. 'Jack' Jackson, egy újságíró, aki kétségbeesetten próbálja megmenteni karrierjét és jó hírét, megpróbál bepillantást nyerni az ügy részleteibe. Ahhoz, hogy fény derülhessen az igazságra, a nyomozónak és az újságírónak össze kell fognia, ekkor azonban még nem sejtik, hogy a korrupció egyre növekvő és mindent beszövő hálója milyen akadályokat gördít majd az útjuk elé.
/ vígjáték
1993. január 1-jén, az európai határok megnyitásával megszűnni készül a francia–belga határállomás Courquain és Koorkin között, ami különösen fájdalmasan érinti Ruben Vandevoorde-ot, a túlzottan buzgó, megrögzött franciagyűlölő belga vámost. Amikor létrehozzák az első közös francia–belga mozgó vámosbrigádot, Rubennek kénytelen-kelletlen egy francia kollégával kell járőröznie: Mathias Ducatellel, akit addig esküdt ellenségének tartott. Mathias azonban nem véletlenül vállalja a feladatot, hiszen titokban szerelmes Ruben húgába, Louise-ba, és abban reménykedik, hogy a közös munka közelebb viszi a család elfogadásához. A két, egymástól gyökeresen különböző férfi egy rozoga járőrautóban indul neki a határ menti utaknak, miközben előítéletekkel, félreértésekkel, csempészekkel és saját makacsságukkal is meg kell küzdeniük.
Linek és Brodynak félre kell tenniük a múltbeli nézeteltéréseiket egy amerikai nagykövetségen történt gyilkosság után, miközben versenyfutásba kezdenek az idővel, hogy megtalálják a gyilkost és leleplezzék az esetleges összeesküvést.
1989-ben Bilbao munkásnegyedében egy gyermekekből álló, ritmikusgimnasztika-csapat készül a berlini bajnokságra. Mivel az anyák nem tudják elkísérni lányaikat, a feladat az apákra hárul.
A 32 éves Céline első gyermekét várja. De nem Céline terhes. Három hónap múlva felesége, Nadia hozza világra lányukat.
/ dráma | romantikus
A sorozat 2. évada is a szerelem és a küzdelem hagyományos ízekben gazdag történetét meséli el a mexikói forradalom idején.
Egy kamasz lány megpróbálja túlélni a katasztrofálisra sikeredett nyolcadik osztály utolsó hetét, de hogy mit hoz számár a középiskola, az rejtély.
Észak-Írország véres múltjának árnyékában Alistair Little fiatal UVF-tagként 1975-ben meggyilkol egy katolikus férfit, Jim Griffint, a gyilkosságot pedig végignézi az áldozat kisöccse, Joe. Évtizedekkel később Alistair már letöltötte büntetését, és a megbékélés lehetőségét keresi, Joe azonban továbbra is a traumával, a bűntudattal és a bosszúvággyal él. Amikor egy televíziós műsor megszervezi kettejük találkozását, a múlt feldolgozásának ígérete helyett két összetört ember kerül szembe egymással: az egyik bocsánatot kérni sem mer igazán, a másik képtelen megbocsátani. A találkozás során nemcsak a gyilkosság emléke, hanem a bosszú értelme és a továbblépés lehetősége is kérdésessé válik.
Didier és Bernard két teljesen különböző személyiség. Mindössze két dolog kapcsolja össze őket: feleségeik testvérek és mindketten szenvedélyes dohányosok. Amikor apósuk a dohányzás következtében megbetegszik, a két férfi elhatározza, hogy megszabadul szenvedélyétől, ám néhány nap elteltével válságba jutnak - házasságuk különösen.
Abszurd, meghökkentő és drámai, valós életből vett lakóhelyi konfliktusokat vizsgál az Egyesült Államok különböző pontjairól származó, nagy formátumú szereplők történetein keresztül. Betekintést nyújt a kortárs amerikaiak életébe.
28 napi kóma után Jim (Cillian Murphy) egy üres kórházban ébred. A kongó folyosókról kiérve egy néptelen, kihalt városban találja magát. Az utcákon sehol senki. A rémült és összezavarodott Jim céltalanul igyekszik segítséget találni, mígnem rátalál valakire. A két ember rémülten menekül az életükért küzdve. De mi elől menekülnek? Jimnek és túlélő társainak nem kell sokáig várniuk, hogy a szörnyű igazság utolérje őket: egy halálos vírus kevesebb, mint egy hónap alatt kiirtotta a teljes lakosságot. Ám a halottak ezúttal veszélyt jelentenek az élőkre.
Már hat hónapja teljesen kihalt a brit főváros. Az egykori londoniak megfertőződtek, és a vírusnak köszönhetően feldühödve meggyilkolták egymást. Az USA megpróbált a segítségükre sietni. A várost különböző egységekre osztották, fertőzöttségtől függően. A maroknyi egészséges csapat, többek között Don és tinédzser gyerekei visszaköltözhetett a városba. A romhalmazzá vált Londonban a tinik még nem adták fel a reményt, feltett szándékuk, hogy megtalálják anyjukat. Az asszony furcsamód előkerül, ám gyanússá válik, hogy ennyi idő után életben találták a vírussal fertőzőtt körzetben. A doktorok vizsgálat alá veszik, a városban pedig újra kitör a járvány.
Csaknem harminc év telt el azóta, hogy a Rage vírus kijutott egy biológiai fegyverek laboratóriumából. Bár a terület továbbra is szigorú karantén alatt áll, néhány túlélő megtalálta a módját, hogy alkalmazkodjon a fertőzöttek között. Egy kis csoport egy távoli szigeten talált menedéket, amelyet csak egy szigorúan őrzött gát köt össze a szárazfölddel. Amikor a közösség egyik tagja elhagyja a szigetet, hogy veszélyes küldetést hajtson végre a szárazföldön, elképzelhetetlen felfedezésekkel szembesül. A fertőzöttek mellett más túlélőkkel is találkozik, akik ijesztő és váratlan módon változtak meg.
/ dráma | romantikus | sportfilm
Két rivális jégkorongcsillag, akik épp karrierjük csúcsát élik, váratlan helyzettel találják szembe magukat: érzelmeket kezdenek táplálni egymás iránt. Ez megnehezíti pályafutásukat, és összekuszálja a sport világának elvárásait.
/ romantikus | vígjáték
Jane, a harmincas, csinos és okos nő őrülten rajong Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének főhőséért, Mr. Darcy-ért. Olyannyira, hogy számos párkapcsolata futott emiatt zátonyra, hiszen minden jelöltet ezen fiktív hőshöz mér. Angliába utazik, az írónő rajongóinak Mekkájába, ahol személyesen találkozik az ő személyre szabott Mr. Darcyjával.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Öt nő plusz egy férfi az pont annyi ahány regényt írt Jane Austen. Ezt a hat embert összehozza a sors és éppen ezért elhatározzák, hogy alapítanak egy könyvklubbot és havonta egyszer összeülnek, hogy átbeszéljenek egy Jane Austen regényt. Az összejövetelek során nem is annyira Austen regényeiről esik szó, mint inkább saját problémáikról, amibe ha jobban belegondolunk, pont olyan, mint valamelyik Austen regény.
Amikor az egyik történetének kéziratát elveszíti, még nem sejti, hogy ezzel hamarosan feje tetejére áll az egész élete. A kézirat ugyanis egy hollywoodi filmproducer, Marty Wolf kezébe kerül, és a férfi azonnal nekilát a páratlanul eredeti történet megfilmesítésének. Jason pedig nem hisz a szemének, amikor egy filmelőzetesben felfedezni véli saját elvesztett sztoriját.
/ dráma | krimi | romantikus
Indiában is nagy népszerűségnek örvend a Legyen Ön is milliomos!, ám a lehetőség ott sem jár mindekinek. Főleg, ha egy egyszerű utcagyerekről, Jamal Malikról beszélünk, aki a közönség és a műsorvezető döbbenetére magabiztosan válaszolja meg az egyre nehezedő kérdéseket. Hogy honnan tudja a helyes megoldásokat, arra a kérdések mögött kibontakozó élettörténete adja meg a választ, de a csodás véletlenekben nem mindenki hisz fenntartások nélkül.
Vincent nemsokára apa lesz, és gyermekkori barátainak bejelenti egy bulin születendő gyermeke nevét. A polgárpukkasztó név diskurzust indít, ami kellemetlen témákat kényszerít ki a csapat múltjából.
2057 - az emberiség jövője egy maroknyi űrhajós kezében van, akik a Nap felé tartanak. A naprendszer közepében álló csillag haldoklik, fokozatosan elveszíti energiáját, amely nélkül az emberiség kihalásra van ítélve. Az Ikarosz II legénységének az a feladata, hogy egy atombombát a Napba juttatva új életre keltse azt. Ám miután elveszítik a kapcsolatot a Földdel, rábukkannak a korábbi Ikarosz I küldetés űrhajójára. Versenyt futnak az idővel saját túlélésükért, és az egész emberiség fennmaradásáért.