Georgie és Mandy a felnőtté válás, a szülői lét és a házasság kihívásaival küzdenek, miközben családjukat nevelik Texasban.
/ romantikus | vígjáték
Leonardo, az önelégült, gazdag playboy, Mexikó legtehetősebb családjának sarja felveszi a gyermekeit egyedül nevelő Kate-et, a munkásosztály gyöngyét luxusjachtjának takarítására. Röviddel azután, hogy igazságtalanul kirúgja a nőt és még a fizetségét is megtagadja, Leonardo átesik a hajókorláton a heves partizás közepette, majd Oregon partjainál tér magához – emlékezetkieséssel. Kate felbukkan a kórházban, és hogy elégtételt vegyen, elhiteti Leonardóval, hogy ő a férje, s így a férfi – életében először – dolgozni kényszerül. Kezdetben szánalmasan alkalmatlannak bizonyul bármire, ám idővel felveszi a munka ritmusát, és “családja” elismerését is kivívja. Valódi, milliárdos rokonai azonban bármikor rábukkanhatnak és emlékezete is akármikor visszatérhet… (Forum Hungary)
Beca már végzős a Bardeni Egyetemen, és továbbra is alaptagja az egyetem népszerű acapella kórusának. Az élet azonban ismét komoly kihívások elé állítja a fiatal lányt és a csapatot, ugyanis elindulat a négyévente megrendezendő acapella világbajnokságon, melyen még sosem nyert amerikai csapat. A nagysikerű 2013 zenés vígjáték folytatásában újra felcsendülnek napjaink legnagyobb slágerei.
/ romantikus | vígjáték
Elle Woods (Reese Witherspoon) egy sikeres lány, a gimiben ő volt Miss Június, ő vezette a leányszövetséget, és mindenek felett gyönyörű természetes szőke haja van. A barátja a jóképű Warner, akivel komoly terveket szövögetnek. Egy nap viszont Warner úgy dönt, hogy véget vet kapcsolatuknak. Elle túl szőkének bizonyul a fiú számára. Warner a gimnázium után a Harvardra készül, ráadásul a felkészítő alatt összeismerkedett egy bájos lánnyal. Elle viszont nem adja fel, mindent megtesz, hogy bekerüljön a neves egyetemre, hogy visszaszerezze a szerelmét. Az elvárások azonban túl magasak egy elkényeztetett szőke kislánynak. Elle-nek most bizonyítania kell a szerelméért, saját magért és az összes butuskának tartott szőke lányért.
/ akció | kaland | katasztrófafilm | sci-fi | thriller
Dr. Alan Grant tovább kutatja a raptorok intelligenciáját, azonban egy nap felkeresi a gazdag kalandor, Paul Kirby, aki hatalmas összeggel támogatná a professzort, amennyiben elkíséri egy repülőútra a Sorna szigetek fölé. Az események csakhamar ismét váratlan fordulatot veszenek.
/ dráma | háborús | történelmi
A második világháború a végéhez közeledik. A németek már elvesztették Franciaország nagy részét és a szövetséges csapatok úgy döntenek, ideje végső csapást mérni rájuk. A tervek szerint többezer amerikai, lengyel és angol ejtőernyőst dobnak le Hollandiába, hogy kiépítsenek néhány bázist, amíg az erősítés megérkezik. Három hidat kell elfoglalniuk a Rajnán és a legnagyobb stratégiai fontosságú hely az Arnhem-híd, amit ha elfoglalnak, azzal leblokkolhatják egész Nyugat-Németországot.
Hét évvel édesapja eltűnése után a 21 éves Lara úgy döntött, hogy nem veszi át a család nemzetközi cégének irányítását, helyette inkább biciklis futárként dolgozik Londonban, és folytatja egyetemi tanulmányai. A fiatal lányt nem hagyja nyugodni apja eltűnése, ezért elutazik a férfi utolsó ismert tartózkodási helyére: egy a Japán partok közelében fekvő elhagyatott szigetre. Az utazás azonban nem várt fordulatot vesz, és Lara csak éles elméjére, vak hitére és makacs természetére támaszkodhat, ha túl akar lépni saját határain. Ha túléli a veszedelmes kalandot, valami egészen mássá válhat, mint utazása előtt, kiérdemelve a Tomb Raider nevet.
Egyáltalán nem kockák. Dilisek, felelőtlenek, tele vannak ötlettel. A LEGO kaland bebizonyította, hogy sok humorral és fantáziával világokat lehet teremteni, és azután átépíteni őket, és most az előző film alkotói újabb dilivel támadnak: LEGO Batman történetével. Gothamben hatalmas változások készülődnek, és Batmannek komolyan fel kell kötnie a köpönyegét, ha meg akarja menteni Jokertől az otthonát. Lehet, hogy az ügy érdekében magányos hős sem lehet többé, mert együtt kell működnie másokkal… lehet, de nem biztos. Majd meglátjuk. (Intercom)
Egy menő internetes divatcég az esélyegyenlőség nevében idősebb, akár hasonló munkakörben szerzett tapasztalat nélküli álláskeresőknek is lehetőséget ad. Ennek apropóján jelentkezik gyakornoki pozícióba Ben Whittaker. Az elegáns, joviális öregúr felettese a talpraesett, határozott és kissé szeszélyes Jules Ostin lesz, akivel nem éppen zökkenőmentesen indul a közös munka. Idővel azonban kiderül, hogy sok közös van bennük, s a kezdeti távolság egyre szűkül Ben és Jules között.
Újabb házasság, újabb őrült buli, melynek másnapján imsét csak nagy bajban találja magát a négy jó barát. Bár Stu csak egy egyszerű és békén kerti partit tervezett, de mint kiderült, Las Vegas semmi ahhoz képest, amit Bangkok éjszakája tartogat.
A sorozat főhősének karakterét Michael Connelly krimiíró alkotta meg, regényről regényre. Bosch nyomozó kalandjai ezen történetekből épülnek fel. A sorozat cselekménye párhuzamosan fut két szálon: a kihallgatások révén kibontakozik előttünk Bosch múltja és személyisége, míg a gyilkosságok terepén a magányos farkas nyomozói stílusában osztozhatunk.
Az Orlando Bloom és Cara Delevingne főszereplésével készült sorozat egy fantasy-széria, ami egészen a viktoriánus korig repíti vissza a nézőt. A történet során megjelennek a legkülönbözőbb, más és más kultúrákból származó mitológiai lények, akik megpróbálnak menedéket találni az emberek birodalmában. Azonban nincs könnyű dolguk, mivel elnyomásban kell élniük. A helyzet viszont nem reménytelen, ugyanis feltűnik a színen egy Rycroft Philostrate nevű nyomozó, illetve egy Vignette Stonemoss névre hallgató tündér. A kettejük közti kapcsolatot egy brutális gyilkosság alapozza meg, és a rejtély felderítése közben egy olyan szörnyre bukkannak, melynek létezéséről álmodni sem mertek.
Ted, a szabad szájú plüssmackó élete fordulópontjához érkezett, ugyanis párjával szeretnének gyermeket vállalni. Az ügy számos nehézséget vet fel: Tednek bíróság előtt kell bizonyítania, hogy emberi lény. Barátja és ő felkérik a csinos ügyvédnőt, Samantha Jacksont, aki elvállalja, hogy a bíróság előtt áll ki a plüssmackó igazárt. Seth MacFarlane (Family Guy) minden idők legnagyobb bevételt hozó korhatáros vígjátékának folytatása ismét önfeledt szórakozást ígér.
A vámpíroknak nincs többé szükségük emberi vérre, ugyanis napi szükségleteiket fedezi a tömeggyártott szintetikus vér, így szabadon élhetnek az emberek között. Az emberek közül azonban továbbra is sokan aggodalommal fogadják a verészívók jelenlétét. A vallási vezetők és a kormányhivatalok már tudják, kinek az oldalán állnak.
Pofázunk és végünk Miamiban visszatér az összeférhetetlen nyomozópáros. Egyre közeledik Ben esküvője, azonban előtte még egy fontos feladatot végre kell hajtania. Sógorával, James-szel Miami felé feszik az irányt, hogy lekapcsoljanak egy drogdílert, aki kábítószerrel látja el egész Atlantát.
A sorozat Hank Voight őrmester csapatának küzdelmes hétköznapjait állítja elénk. A Chicagói Rendőrség 21-es körzetének, az Intelligence Unit tagjai olyan komoly esetekkel foglalkoznak, mint drogcsempészet, vagy a szervezett bűnözés.
Miután Brian és Toretto kiszabadította Domot, folyamatosan menekülniük kell a hatóságok elől. Szabadságuk elnyerése érdekében elvállaják az utolsó balhét Rio de Janeiróban, és szembeszállnak a korrupt üzletemberrel, aki végezni akar velük. Mindeközben Hobbs, a szövetségi ügynök azt a feladatot kapja, hogy kapcsolja le a díszes társaságot.
/ romantikus | vígjáték
Larry (Kevin James) és Chuck (Adam Sandler) jó cimborák, barátságuk annak köszönhető, hogy mindketten tűzoltók. Az egyik tűzeset során Larry megmenti Chuck életét. A férfi nagyon szeretné valahogy meghálálni ezt a nemes tettet. Larry meg is találja a módját, egy "kis" szívességet kér Chucktól. El kellene játszaniuk, hogy ők egy homoszexuális pár, ugyanis a bürokrácia így engedélyezné Larrynek, hogy az elhunyt felesége helyett az életbiztosításának a kedvezményezettjei gyermekei legyenek. A terv jó, csakhogy az egyik hivatalnok gyanút fog. Larrynek és Chucknak valahogy bizonyítania kell szerelmüket. A botcsinálta élettársak egyik kínos szituációból a másikba csöppennek.
Ash (Bruce Campbell) az elátkozott erdőben kénytelen volt levágni a jobb kezét, ugyanis az saját maga ellen fordult. A kézfeje helyére egy motorfűrészt erősít. Ahogy kikeveredik az erdőből, a nehézségek sorozatának nem szakad vége. Egy varázskönyv kocsijával és motorfűrészével együtt a középkorba repíti. Még fel sem eszmél, máris fogságba kerül. Lovasok hurcolják őt a közeli várba, ahol percek alatt halálra ítélik. Az ítélet értelmében kútba dobják, ám a kút mélyén nem csak poshadt víz, hanem egy szörny is várja. Miután Ash elbánt a szörnnyel, szabadon távozhat, de még mindig nem képes visszatérni a saját korába. Előbb meg kell szereznie a varázskönyvet, amit csontvázak hada véd.
Az egykori pankrátor és jó útra tért bűnöző, Ricky és családja, a felesége, Julia és két gyermekük abból él, hogy kisebb rendezvényeken lépnek a pankrátor-ringbe. A gyerekek, Zak és Paige egyszer csak lehetőséget kapnak arra, hogy bekerüljenek a WWE kötelékeibe, vagyis oda, ahova minden pankrátor vágyik. Ám ahhoz, hogy profik legyenek, nemcsak a szakmában kell remekelniük, hanem családi és magánéletüket is rendbe kell tenniük.
A film ott folytatódik, ahol az előző rész, a Casino Royale véget ért. Bond és M kifaggatják a sebesült Mr.White-ot. A férfi figyelmezteti őket, hogy az ügynökség nagyon veszélyes, mindenhol vannak embereik, és összetettebb, mint azt valaha is gondolták volna. A nyomozás során Bond mellé csapódik a gyönyörű, harcias Camille, aki családjáért akar bosszút állni, és célja érdekében bárkin képes átgázolni.
A híres rendőr fia, Tim egykor arra vágyott, hogy a Pokémonok trénere lehessen. Álma azonban nem vált valóra, de így is élménygazdag életet élhet. A pokémonok közt ugyanis senki sem unatkozhat. Egy bűncselekmény elkövetése után felkeresi őt valaki, aki deketívnek és verhetetlen hősnek mondja magát. A kis méretű, sárga színű, villám farkú lény folyton a Piká! szót hajtogatja, és Pikachunak hívják. Tim próbál apja nyomára bukkanni, Pikachu – hogy bizonyítsa képességeit – mellé szegődik, és baráti kapcsolat alakul ki köztük.Az élőszereplős film egyedülálló módon jeleníti meg a mesebeli lényeket, akik szinte beleillenek az emberek uralta világba.
/ dráma | romantikus | vígjáték | zenés
Egy véletlen folytán három különböző korú nőt sodor egymás mellé a sors. Egy dizőz szárnyai alatt megalapítják a Swing Angels nevű hakniformációt. Egy transzvesztita bártulajdonos és egy menedzser segítségével az ötvenes évek női trióit idéző formáció körbeturnézza a Balatont. Kérdéses azonban, hogy vajon a zenekar tagjai tudnak-e élni az élettől kapott lehetőséggel.
/ dráma
Egy konzervatív család haladó szellemiségű leszármazottja elhatározza magát, hogy beépül a szomszédos gazdag klánba, amit a kegyetlen vasútmágnás, George Russell irányít, illetve problémás fia, Larry és ambiciózus felesége, Bertha.
Ez a film a komikusikon Lucille Ball felemelkedését, Desi Arnazzal való kapcsolatát és azt mutatja be, hogyan változtatta meg örökre Hollywoodot az I Love Lucy című úttörő szitkomjuk, amely még jóval az 1989-ben bekövetkezett halála után is megalapozta a színésznő örökségét.
Bosch belevág karrierje következő fejezetébe, és egykori ellenségével, Honey Chandlerrel kell együtt dolgoznia.
Jack Ryannek különféle ellenségekkel kell megküzdenie, mivel a CIA új megbízott igazgatóhelyetteseként az ügynökségen belüli korrupciót, valamint számos gyanús titkos küldetést kell feltárnia.
/ dráma | romantikus
Szerelmi háromszög egy lány és két testvér között. Történet az első szerelemről, az első szívfájdalomról és egy tökéletes nyár varázsáról.