Hamarosan a mozikban a Fűrész franchise legújabb darabja, a Spirál: Fűrész hagyatéka, melynek kapcsán listánkban ezúttal a kultikus horrorszéria filmjeit rangsoroltuk.
A 2004-es Fűrész valami egyedit és izgalmasat hozott a zsáneren belül, és bár nem volt tökéletes, a film végi fordulat máig a franchise legemlékezetesebb momentuma maradt. A siker persze nem is maradt el, a fillérekből forgatott kamara horror hamar óriási rajongótáborra és az ezzel járó tetemes bevételekre tett szert. A durván korhatáros film kegyetlen csapdái és a főszereplő körüli rejtély lázban tartotta a nézőket, így a folytatások sem maradtak el.
Ekkora sikert követően pedig nem meglepő, hogy egy új franchise született, mely a mai napig nyolc egészestés filmet számlál, ehhez csatlakozik a széria újrangondolásának szánt Fűrész hagyatéka, és a már fejlesztés alatt álló hivatalos folytatás is.
De ne siessünk ennyire előre. A harmadik résszel jókora változáson esett át a széria, Fűrészt megölték az alkotók, ennek ellenére, azonban megtalálták a módját annak, hogyan folytatódjon a franchise, mely a korábbi sikereit már sem anyagilag, sem a nézői és a kritikai értékelések alapján nem tudta megismételni. Viszont a költségvetés nem nőtt tetemesen, nem kellett visszatérő világsztárokat megfizetni, így még a gyengébb részek is könnyedén jövedelmezőek maradtak.
Néhány év kihagyás után 2017-ben próbáltak meg új életet lehetni a Fűrész-szériába, inkább kevesebb, mint több sikerrel, az újabb probálkozásra pedig további négy évet kellett várni. Hogy mit hoz majd a Spirál: Fűrész hagyatéka, az a közeljövő kérdése, mindenesetre az első külföldi vélemények elég vegyes képet festeken Chris Rock mozijáról. A május 27-i premier előtt vegyünk tehát sorra az alábbi listával, hogyan is teljesítettek az eddigi Fűrész filmek. Nektek melyik a kedvencetek?
73 Fűrész: Újra játékban (2017)
(34) (11)
Tíz év telt el a hírhedt sorozatgyilkos, John Kramer (Tobin Bell) halála óta. A módszeres kegyetlenségéről elhíresült Fűrész azonban újra rettegésben tartja a város lakóit:... több»
Szereplők: Tobin Bell, Laura Vandervoort, Callum Keith Rennie, Matt Passmore, Brittany Allen
81 Fűrész 6. (2009)
(14) (10)
Strahm ügynök halála után Hoffman lesz Jigsaw hagyatékának egyetlen örököse, de ahogy az FBI nyomozass egyre inkább szorítja a nyaka körül a hurkot, újra be kell indítania a... több»
Szereplők: Tobin Bell, Shawnee Smith, Devon Bostick, Scott Patterson, Melanie Scrofano
77 Fűrész 7. - Az utolsó fejezet (2010)
(14) (12)
A Fűrész-franchise hetedik részében Jigsaw 'játékszereit' egyedülálló és páratlanul brutális módon használják fel. A Fűrész 3D veszélyes küzdelmet mutat be Jigsaw... több»
Szereplők: Tobin Bell, Michael Emerson, Cary Elwes, Sean Patrick Flanery, Olunike Adeliyi
81 Fűrész 4. (2007)
(21) (13)
Bár az ördögi sorozatgyilkos, Jigsaw és kegyence, Amanda nincsenek többé az élők sorába, ördögi játékaiknak koránt sem szakadt vége. A két tapasztalt nyomozó, akiket Hoffman... több»
Szereplők: Tobin Bell, Emmanuelle Vaugier, Shawnee Smith, Scott Patterson, Devon Bostick
81 Fűrész 5. (2008)
(17) (9)
A híres-hírhedt horrorfilm sorozat, a Fűrész immár ötödik darabjához ért. A mesteri sorozatgyilkos, Jigsaw örökségét egyetlen túlélő folytatja csak, Hoffmann, akinek nincs... több»
82 Fűrész 3. (2006)
(19) (13)
Minden idők legkegyetlenebb sorozatgyilkosa ezúttal tanítványával együtt szemel ki újabb áldozatot. Az ártatlan doktornő Dr. Lynn Denlon (Bahar Soomekh) az esti műszak után... több»
Szereplők: Tobin Bell, Shawnee Smith, Donnie Wahlberg, Kelly Jones, Lyriq Bent
84 Fűrész 2. (2005)
(22) (13)
Jigsaw ismét visszatért, és újabb áldozatokat szed. Amikor Eric Mathews detektív felfedezik az egyik áldozaton a sorozatgyilkos keze nyomát, mindent elkövet, hogy elkapja a férfit.... több»
Szereplők: Tobin Bell, Emmanuelle Vaugier, Shawnee Smith, Cary Elwes, Donnie Wahlberg