Blake Lively (korábbi szerepi a galériánkban) keresetet nyújtott be az It Ends With Us - Velünk véget ér című film rendezője, Justin Baldoni ellen.
A színésznő arra hivatkozva tett jogi lépéseket, hogy Baldoni miatt több szakmai megbízástól is elesett, így többek között a Saturday Night Live 50. évadnyitójának műsorvezetői posztjáról is lemaradt.
"Tekintettel a kampány folyamatos jellegére és az ezzel kapcsolatos negatív közhangulatra, Lively asszony nem hitte, hogy folytathatja a nyilvános szerepléseket vagy rendezvényeket anélkül, hogy kénytelen lenne nyíltan beszélni a forgatáson történtekről" – olvasható a keresetben.
"Lively például lemondta hajápoló cégének egy fontos Target vállalati rendezvényét, és visszalépett a Saturday Night Live 50. évadának 2024 szeptemberére tervezett premier epizódjának házigazdai szerepétől" – áll a továbbiakban.
Lively állítása szerint Baldoni becsmérlő megjegyzéseket tett a súlyára, illetlenül beszélt a szexuális életéről, és arra kényszerítette, hogy vallási meggyőződését megossza vele. Emellett Lively azzal is vádolja Jamey Heath-et, a film egyik producerét és Baldoni Wayfarer Studiosának vezérigazgatóját, hogy megnézetett vele egy videót, amelyen a felesége éppen szül.
A benyújtott keresetben képernyőmentéseket is bemutattak a Lively, Baldoni és csapata közötti szöveges üzenetekről és e-mailekről, amelyekben az állt, hogy ha a Velünk véget ér sztárjai közötti problémák nyilvánosságra kerülnek, kampányt indítanak, hogy tönkretegyék a színésznő karrierjét.
A színésznő ügyével kapcsolatban korábban ITT írtunk, a legfrissebb hírekért pedig görgessetek lejjebb.

Lily (Blake Lively) új fejezetet kezdett az életében. A fájdalmas emlékekkel és kihívásokkal teli gyermekkora ellenére sikerült felülemelkednie a múltján, Bostonba költözött,... több»
Szereplők: Blake Lively, Justin Baldoni, Jenny Slate, Emily Baldoni, Kevin McKidd