A Rupert Sanders által rendezett A holló új filmadaptációja a biztonságot helyezte az előtérbe azzal, hogy a forgatáson nem használtak valódi vagy lőfegyvereket, helyette Airsoft-pisztolyokat és egyéb veszélytelen kellékeket használnak.
„Az első nap Prágában találkoztam a speciális effektek osztályával és a fegyverkezelővel, aki nagyszerű volt. Nagyon biztonságtudatosak voltak. Ugyanazokat az irányelveket követik, mint a hadsereg, amikor fegyverekkel foglalkoznak, de én még ezt sem akartam megkockáztatni” - idézte a rendezőt a Variety.
Ez a döntést, mely szerint tilos igazi fegyvereket vinni a forgatásra, a korábbi, kellék fegyverekkel kapcsolatos forgatási tragédiák tükrében hozták meg.
Brandon Lee-t halálos lövés érte az 1994-es A holló forgatásán, de 2021-ben egy hasonló tragikus eset rázta meg a világot Halyna Hutchins operatőr halálával a Rust forgatásán.
Sanders hangsúlyozta, hogy a biztonság fontosabb, mint a költségvetési szempontok, annak ellenére, hogy a lövések szimulálásához szükséges vizuális effektek többletköltséget jelentenek.
A Bill Skarsgård főszereplésével készülő film augusztus 22-től kerül a mozikba.

57 A holló (2024)
akció | fantasy | krimi | romantikus | thriller
Eric Dravent és Shelly Webstert lelki társakként elválaszthatatlan kötelék fűzi össze. Shelly múltjának kísértő árnyai azonban újra felbukkannak, ami tragikus véget ér a... több»
Szereplők: Bill Skarsgård, Danny Huston, Sami Bouajila, Fka Twigs, Laura Birn