Az Amerikai Filmintézet kiadta a Top 10 kiemelkedő tévéműsorok éves listáját, és az idei felsorolásban mindössze három olyan cím szerepel, amelyet 2022-ben díjaztak.
Az AFI-győztesek közül négy már a harmadik évadához érkezett. Ezek az: Abbott Általános Iskola - 3. évad, a The Morning Show - 3. évad és a Gyilkos a házban - 3. évad és a most befejezett A rezervátum kutyái - 3. évad.
A mackót nemrég megújították a harmadik évadra, az Utódlás pedig májusban fejezte be az Emmy-díjas negyedik évadát. Az utóbbi dráma és A rezervátum kutyái azok a kivételek az idei listán, amelyek az AFI 2021-es Top 10-es listáján is szerepeltek már!
Az AFI szerint a televíziós díjazottak kulturális és művészi szempontból reprezentálják az idei év legjelentősebb teljesítményeit a mozgókép művészetében. A díjakat január 12-én adják át a Beverly Hills-i Four Seasonsben megrendezésre kerülő zártkörű AFI Awards ebéden.
"Miközben nemzetünk és világunk továbbra is nehéz időket él át, az AFI számára megtiszteltetés, hogy a nekik kijáró figyelmet megadhatja ezeknek a művészeti alkotásoknak, amelyek felemelnek minket, és végső soron empatikussághoz segítenek" - mondta Bob Gazzale, az AFI elnök-vezérigazgatója.
"Az, hogy mindezt verseny nélkül tesszük, az AFI védjegye, és büszkék vagyunk arra, hogy összegyűjthetjük a művészek e közösségét - egyként -, hogy megünnepeljük a korunkhoz való rendkívüli hozzájárulásukat."
79 Utódlás (2018)
(4)
Max
A sorozat a Roy família történetén keresztül a hatalom, a politika, a pénz és a család témáját járja körül. A középpontban a világ egyik legnagyobb médiavállalatával... több»
Szereplők: Holly Hunter, Brian Cox, James Cromwell, Kieran Culkin, Griffin Dunne
83 Gyilkos a házban (2021)
(12)
dráma | krimi | misztikus | thriller | vígjáték
Disney+
Három idegen találkozása, akik nagyon szeretik a bűnügyeket, és hirtelen egynek a részeseivé válnak. több»
Szereplők: Selena Gomez, Steve Martin, Martin Short, Meryl Streep, Melissa McCarthy
92 The Morning Show (2019)
(5)
A sorozat betekintést nyújt azoknak az embereknek az életébe, akik reggeli műsorukkal nap mint nap segítik az amerikaiak ébredését. Lerántja a leplet azokról a különleges... több»
Szereplők: Jennifer Aniston, Marion Cotillard, Reese Witherspoon, Steve Carell, Jeremy Irons
77 Poker Face (2023)
(6)
dráma | krimi | misztikus | vígjáték
SkyShowtime
Charlie-nak rendkívüli képessége van arra, hogy megállapítsa, mikor hazudik valaki. Plymouth Barracudájával útra kel, és minden egyes állomáson új szereplőkkel és furcsa... több»
Szereplők: Natasha Lyonne, Joseph Gordon-Levitt, Adrien Brody, Simon Helberg, Katie Holmes
77 The Last of Us (2023)
(20) (6)
akció | dráma | horror | kaland | thriller
Max
Joel és Ellie, a járvány-pusztította, eltorzult világban csak egymásra számíthat. A duó kénytelen elviselni az új világ brutalitását; a kegyetlen gyilkosoktól hemzsegő,... több»
Szereplők: Pedro Pascal, Isabela Merced, Jeffrey Wright, Catherine O'Hara, Bella Ramsey
NA Jury Duty (2023)
A film egy amerikai esküdtszéki tárgyalás menetét követi nyomon Ronald Gladden, az esküdt szemszögéből, aki nem tudja, hogy az egész ügy megrendezett. Rajta kívül mindenki... több»
Szereplők: James Marsden, Evan Williams, Trisha LaFache, Kirk Fox, Mekki Leeper
78 Balhé (2023)
(10) (2)
Netflix
Két ember története, akik hagyták, hogy egy közúti incidens belefúródjon az elméjükbe, és lassan feleméssze minden gondolatukat és cselekedetüket. több»
Szereplők: Oscar Isaac, Carey Mulligan, Steven Yeun, Cailee Spaeny, Maria Bello
56 A rezervátum kutyái (2021)
(2)
Disney+
Nyomon követhetjük négy indián kamasz felcseperedését egy rezervátumban, Kelet-Oklahomában. több»
Szereplők: Zahn McClarnon, Tamara Podemski, D'Pharaoh Woon-A-Tai, Devery Jacobs, Paulina Alexis
92 A mackó (2022)
(7)
Disney+
Egy fiatal séf az előkelő éttermek világából visszatér Chicagóba, hogy a családja szendvicsboltját vezesse. több»
Szereplők: Jeremy Allen White, Abby Elliott, Ayo Edebiri, Corey Hendrix, Ebon Moss-Bachrach
69 Abbott Általános Iskola (2021)
(4)
Disney+
A sorozat olyan tanárokat követ figyelemmel, akik az ország egyik legrosszabb állami iskolájában dolgoznak. Kitartásuk csak annak köszönhető, hogy imádnak tanítani. több»
Szereplők: Bradley Cooper, Taraji P. Henson, Leslie Odom Jr., Ayo Edebiri, Quinta Brunson