1974-ben pontosan ezen a napon látta meg a napvilágot (és a napvilág őt) Joaquin Phoenix (átfogó képes összeállításunkat a pályafutásáról lásd a galériánkban). Milliók kedvenc színésze tehát ma ünnepli 48. születésnapját, Isten éltesse még nagyon sokáig!
Joaquin Phoenix Puerto Ricóban született, öt testvér közül ő volt a középső. Érdekesség, hogy mindegyik testvére színészettel keresi a kenyerét. Apai és anyagi ágon is európai felmenőkkel rendelkezik, anyai ágon magyar származásúnak is mondhatja magát. Gyerekkorában egy idei Dél-Amerikában életek, majd visszaköltöztek Amerikába. Érdekesség, hogy ekkoriban hivatalosan is felvette a Leaf Phoenix nevet, de persze ezt később elhagyta.
Első szerepeit tragikusan fiatalon elhunyt bátyja, %River Phoenix% oldalán kapta, ezek kisebb epizódszerepek voltak csupán. Az első komolyabb filmes szerepére 1986-ig kellett várnia, ez volt az Űrtábor. Nem sokkal később pedig már igazi akkor még feltörekvő sztárokkal szerepelt együtt a Vásott szülőkben. A filmben Keanu Reeves, Bryce Dallas Howard oldalán játszhatott, de az addigra már igazi sztároknak számító Steve Martin és Rick Moranis is a társa volt.
Ezt követően évekre eltűnt a filmiparból, többek közt a bátyja tragikus halála miatt is. Mikor visszatért, olyan filmekben kapott lehetőséget, mint a Majd megdöglik érte, a Visszatérés a Paradicsomba vagy a 8 milliméter (8 mm). Aztán elérkezett a 2000-es év és vele jött a Gladiátor.
Ez volt az a film, amiért először Oscar-díjra jelölték és bár nem kapta meg, így is a legnagyobb hollywoodi sztárok közé emelte a színészt. Ezt követően tovább szárnyalt a karrierje: Jelek, A falu, A nyughatatlan, Cserbenhagyás, A nő. Rendre nagyszerű alakításokkal hívta fel magára a figyelmet.
2019-ben aztán ő játszotta el minden idők egyik leghíresebb képregényes gonosztevőjét, Jokert a kizárólag róla szóló thrillerben. Alakítása olyannyira erőteljes volt, hogy ez már meghozta neki a sokak szerint nagyon régóta kiérdemelt Oscar-díjat is. De ugyanezen alakítását BAFTA-díjjal és Golden Globe-díjjal is jutalmazták.
Joaquin Phoenix tehát színészként már felért a csúcsra, de azért ez az út is tartalmazott érdekes kitérőket. 2008-ban például bejelentette visszavonulását a színészettől, hogy egy új szenvedélynek, a rappelésnek hódolhasson. Ekkoriban méretes szakállat növesztett és mindenhol fura napszemüvegben jelent meg. Az, hogy mégsem rapperként ismerjük a nevét, leginkább annak köszönhető, hogy ez a próbálkozás nagyon nem jött be neki. Olyannyira nem ment neki a dolog, hogy egy alkalommal még a színpadról is lezuhant nagy igyekezetében. Végül kiderült, hogy mindez csak egy kísérlet volt részéről és valójában egy szerepre készült fel vele.
Mi most a tíz legjobb filmjével fogunk tisztelegni Joaquin Phoenix előtt.
64 Sosem voltál itt (2017)
(15) (7)
dráma | krimi | misztikus | thriller
Cinego
Joe háborús veterán, és egykori FBI-ügynök. Karrierje során olyan dolgokat látott és tett, amik lényegében tönkretették az életét. Amikor épp nem az öngyilkosság gondolata... több»
Szereplők: Joaquin Phoenix, John Doman, Alessandro Nivola, Judith Roberts, Bonnie Cahoon
74 The Master (2012)
(3) (7)
Lancaster Doddot (Philip Seymour Hoffman) alaposan megváltoztatta a második világháború. A sok átélt borzalom hatására úgy dönt, hogy megalapítja saját vallását. Karizmatikus... több»
Szereplők: Joaquin Phoenix, Philip Seymour Hoffman, Amy Adams, Rami Malek, Laura Dern
78 Hotel Ruanda (2004)
(20) (5)
dráma | életrajzi | háborús | történelmi
Kevés olyan szörnyű esemény van az emberiség történelmében, mint ami 1994-ben történt Ruandában. Alig pár hónap alatt egymillió embert végeztek ki, ám a nyugati világ szinte... több»
74 Testvérlövészek (2018)
(13) (8)
dráma | krimi | vígjáték | western
A Patrick DeWitt westernregényéből készült filmb a Sisters fivérek életéről szól.1851-ben járunk, amikor nem könnyű emberségesnek lenni. Eli és Charlie testvérek és... több»
Szereplők: Jake Gyllenhaal, Joaquin Phoenix, Rutger Hauer, John C. Reilly, Riz Ahmed
76 Idegen földön (2013)
(3)
1920-ban járunk. Az újrakezdés reményében és az Amerikai álmot kergetve Ewa Cybulski és testvére, Magda New Yorkba hajóznak Lengyelországból. Ellis Island-et elérve azonban a... több»
Szereplők: Marion Cotillard, Jeremy Renner, Joaquin Phoenix, Dagmara Domińczyk, Angela Sarafyan
73 Vásott szülők (1989)
(5) (8)
Az még nem lenne baj, hogy a szülõknek meglehetõsen magas elvárásai vannak ön- magukkal és gyermekeikkel szemben. Az viszont már komoly problémák gyökere, hogy ezeket - ... több»
Szereplők: Keanu Reeves, Joaquin Phoenix, Bryce Dallas Howard, Steve Martin, Dianne Wiest
83 A nyughatatlan (2005)
(14) (7)
dráma | életrajzi | romantikus | zenés
Disney+
Johnny Cash életrajzi filmjében végigkísérhetjük, miként vált a vézna gitárosból a 20. század meghatározó zenei ikonja. A történet 1955-ben kezdődik, amikor egy fiatal... több»
Szereplők: Joaquin Phoenix, Reese Witherspoon, Ginnifer Goodwin, Lucas Till, Robert Patrick
85 A nő (2013)
(57) (8)
dráma | romantikus | sci-fi
Netflix
Theodore-t nagyon megviselte a válása, melyet követően teljesen magába zárkózott. Napközben mások nevében fogalmaz leveleket, estéi pedig magányosan telnek. Amikor azonban... több»
Szereplők: Scarlett Johansson, Joaquin Phoenix, Chris Pratt, Olivia Wilde, Amy Adams
87 Joker (2019)
(89) (27)
Max
Eszelős, veszedelmes, kissé mulatságos. Vajon mi vezetett oda, hogy a sikertelen stand-up komikusból pszichopata gyilkos, Batman főellensége váljon? Todd Philips szenzációs... több»
Szereplők: Robert De Niro, Joaquin Phoenix, Frances Conroy, Zazie Beetz, Brian Tyree Henry
90 Gladiátor (2000)
(81) (44)
SkyShowtime | Amazon Prime Video
Maximus (Russell Crowe) közkedvelt és jónevű római katona, aki az idős uralkodó, Marcus Aurelius bizalmát is élvezi. Ám ezt Marcus Aurelius féltékeny és őrült fia, Commodus... több»
Szereplők: Russell Crowe, Joaquin Phoenix, Connie Nielsen, Djimon Hounsou, Tommy Flanagan