Hét egymást követő hét hét után, amely időszak alatt több mint 3 milliárd percnyi nézettséget ért el, a Briliáns elmék végül alulmúlta ezt a határt, de még így is messze a legnézettebb címnek számít az augusztus 14. és augusztus 20. közötti időszakban.
A Nielsen augusztus 14-20. közötti heti streaming-rangsorában az eredetileg 2011-2019 között futott széria 2,8 milliárd nézett percet ért el. A Netflix június 17-i debütálása óta (a sorozatot már a Peacockon is streamelték, így a Nielsen mérése mindkét platform nézettségét figyelembe veszi) a sorozat elképesztő rekordot produkált, így többek között a július 24-30 között időszakban a Wednesday-t megelőzve minden idők második legmagasabb hathetes nézettségi eredményét hozta.
Még új rekord megdöntése nélkül is 153%-kal több nézettséget hozott a Briliáns elmék, mint a héten a következő legnézettebb cím, amely A gyilkos csodaszer, és amely a múlt héten 990 millió perc nézettséggel a 4. helyen debütált, majd az első teljes héten 1,1 milliárd percet ért el.
A Bluey volt a hét harmadik helyezettje. Az animációs sorozat a Nielsen 2023-as évadának eddigi részében már megszilárdította a pozícióját, de a július 10-16. közötti időszakban érte el először az 1 milliárd perc nézettséget, és azóta is a lista felső felében szerepel.
Bár a Netflix Rachel Stone - Mindent vagy semmit című filmje a 966 millió perces debütálásról 777 millió percre esett vissza az első teljes héten, a negyedik helyre lépett előre, miután az előző héten az 5. helyen végzett.
A Nielsen teljes listáját lentebb állítottuk össze.
90 Briliáns elmék (2011)
(29) (18)
Netflix
Nincs olyan ügy, amelyet Harvey Specter, a dörzsölt ügyvéd ne tudna megoldani. Egy szerencsés véletlen folytán találkozik Mike Ross-szal, a rendkívül tehetséges fiatalemberrel,... több»
Szereplők: Katherine Heigl, Eric Roberts, Gabriel Macht, Tricia Helfer, Victor Garber
76 A gyilkos csodaszer (2023)
(8)
Szereplők: Clark Gregg, Taylor Kitsch, Matthew Broderick, Uzo Aduba, Dina Shihabi
95 Bluey (2018)
(1)
Disney+
Egy ausztrál Blue Heeler kölyökkutya életre szóló kalandjai, amint családjával és barátaival együtt szórakozik a mindennapi helyzetekben. több»
Szereplők: Natalie Portman, Eva Mendes, Rose Byrne, Lin-Manuel Miranda, Miranda Tapsell
62 Rachel Stone - Mindent vagy semmit (2023)
(24)
Netflix
Izgalmas kémthriller, amiben a tétek magasak, az akció pedig nyers és gyors. A főszerepben Gal Gadot látható. több»
Szereplők: Gal Gadot, Glenn Close, Jamie Dornan, Matthias Schweighöfer, Sophie Okonedo
76 N.C.I.S. - NCIS - Tengerészeti helyszínelők (2003)
(17) (8)
87 Az igazság ára (2022)
(10) (1)
dráma | krimi | misztikus | thriller
Netflix
A Michael Connelly regényei alapján készült sorozatban egy rendhagyó, idealista ügyvéd az autója hátsó ülésén rendezte be az irodáját. több»
Szereplők: Neve Campbell, Manuel Garcia-Rulfo, Lana Parrilla, Holt McCallany, Elliott Gould
82 A Grace klinika (2005)
(27) (22)
Disney+ | TV-ben (Viasat3, csütörtök 01:33)
Meredith Grey egy céltudatos nő, aki mindent megtesz azért, hogy teljes életet élhessen felelősségteljes munkája mellett. Meredith elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a... több»
Szereplők: Neve Campbell, Katherine Heigl, Millie Bobby Brown, Faye Dunaway, Patrick Dempsey
44 Depp kontra Heard (2023)
(1)
Netflix
Ez egy háromrészes dokumentumfilm arról a bírósági ügyről, amelyben Johnny Depp beperelte Amber Heardot, és amelyet 2023. május 21-től három egymást követő estén át... több»
78 Nagypályások (2015)
(6)
Max | Netflix
A sorozat középpontjában a sport áll: befutott focistákról, támogatóikról, edzőikről, csapattársaikról, családi és baráti kapcsolataikról fest képet. Hogyan befolyásolja a... több»
Szereplők: Dwayne Johnson, Andy García, Russell Brand, Kevin Durand, Arielle Kebbel
44 Cocomelon (2020)
(2)
JJ, YoYo és TomTom együtt fedezik fel a világot, ebben a kalandban pedig te is velük tarthatsz. több»