Már 1 milliárd felett a Fekete Párduc, Charlize Theron csúnyán beégett

Bár volt kihívója, ezen a hétvégén is mindenkit kenterbe vert a Fekete Párduc, mely újabb mérföldkőhöz érkezett.

Négy hete zsinórban hozza a bevételi lista első helyét a Fekete Párduc, erre legutóbb a Star Wars - Az ébredő Erő volt képes. A Marvel adaptációja 41,1 millióval könnyedén végzett a lista élén, míg az összbevételek tekintetében már a 1 milliárd dolláros álomhatárt is átlépte. A produkció csak ezen a hétvégén mutatkozott be Kínában, ahol három nap alatt összesen 66,5 millió dollár értékben váltottak rá jegyet.

A dobogó második fokát a Disney vegyes fogadtatású fantasyje, a hamarosan a hazai mozikba is megérkező Időcsavar szerezte meg. A film 33,3 millióval kezdte meg mozis szereplését, ami megfelel az előzetes becsléseknek, bár a sztárparádé és a tetemes büdzsé fényében mégsem lehet hatalmas okuk az örömre az alkotóknak. A fantasyért a kritikusok sem rajongtak, legalábbis erről árulkodik a RottenTomatoes 42 százalékos összesített értékelése.

A harmadik helyet egy horror, a Hívatlanok 2: Éjjeli préda szerezte meg 10,4 millióval, melyet a Disney filmjéhez hasonlóan mind a kritikusok, mind a nézők vegyesen fogadtak. Ez a szám mindenesetre egyáltalán nem rossz ilyen mezőnyben egy alacsony költségvetésű korhatáros filmtől. A Hívatlanok 2 már a hazai mozikban is megtekinthető.

Nem sokon múlt, de lecsúszott a dobogóról Jennifer Lawrence kémthrillerje, a Vörös veréb, mely ugyanakkor éppen csak meg tudta előzni az idei év eddig legnagyobb vígjátéksikerét, az Éjszakai játékot.

Minden lehetséges fronton leszerepelt azonban a hamarosan nálunk is látható Hurrikán meló, mely a nyolcadik helyet szerezte meg, és Charlize Theron valamint Amanda Seyfried fekete humorú vígjátéka, a Gringo, mely a legjobb tízbe sem tudta beverekedni magát.

A top10-es listát és a pontos bevételi összegeket idelent találjátok.

#10

81 Jumanji: Vár a dzsungel  (2017)

(79) (20)

akció | fantasy | kaland | vígjáték

A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a... több»

$2,755,000    
#9

71 Expedíció  (2018)

(38) (9)

dráma | horror | kaland | misztikus | sci-fi | thriller

Netflix

Az izgalmas történet egy biológusnőről szól, aki csatlakozik egy csak nőkből álló expedícióhoz az X Térségbe - egy titokzatos vadonba Florida déli végén, melyet lezárt a... több»

$3,150,000    
#8

59 Hurrikán meló  (2018)

(17) (4)

akció | kaland | katasztrófafilm | krimi | thriller

TV-ben (Film+, csütörtök 01:33)

Dörzsölt bűnözők eszelős tervet agyalnak ki az Egyesült Államok egyik pénzverdéjének kirablásához: az egyik legdurvább hurrikán pusztítását használnák elterelésnek arra,... több»

$3,150,000    
#7

72 Bosszúvágy  (2018)

(33) (11)

akció | dráma | krimi | thriller

Amazon Prime Video

Dr. Paul Kersey, chicagói orvos számára az erőszak eddig egy távoli jelenségnek tűnt, az élet úgy hozta, sosem kellett szembe néznie vele. Mindez megváltozik azonban, amikor... több»

$6,600,000    
#6

80 Nyúl Péter  (2018)

(49) (16)

családi | fantasy | kaland | vígjáték

Nyúl Péter nagy szájánál csak a füle nagyobb. Egyébként jó kedélyű, laza, és a kék dzsekijéről biztosan felismered. Meg arról, hogy nem hord nadrágot. Szerinte ő az ember... több»

$6,800,000    
#5

75 Éjszakai játék  (2018)

(39) (8)

akció | krimi | misztikus | szatíra | vígjáték

TV-ben (Moziverzum, csütörtök 01:33)

Néhány házaspár hetente egyszer találkozik. A cél ártatlan mulatság: játszanak és élvezik. Ám az egyik este nem a tervek szerint zajlik. A játék komolyra fordul – valami nagy... több»

$7,905,000    
#4

76 Vörös veréb  (2018)

(79) (20)

akció | dráma | thriller

Disney+ | TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)

Egy titkos ügynöknek bizonyos helyzetekben nincs szüksége lőfegyverre, késekre, bármilyen mérgekre és lehallgatók készülékekre. Ha kell, a testét használja fegyverként.... több»

$8,150,000    
#3

horror

Egy kedves kis család csupán kikapcsolódni szeretett volna, amikor egy nyugodt és félreeső kempinghelyen táboroztak le. Azonban az idillnek hamar vége szakad, amikor az egyik... több»

$10,480,000    
#2

50 Időcsavar  (2018)

(12) (13)

családi | fantasy | kaland | sci-fi

Miután tudós édesapjuk nyomtalanul eltűnik, három különös lény jelenik meg a testvérpárnál, és egy barátjukkal együtt az űrbe küldik a fiatalokat, hogy rátaláljanak az... több»

$33,316,000    
#1

73 Fekete Párduc  (2018)

(70) (51)

akció | kaland | sci-fi

Disney+

A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T’Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda... több»

$41,136,000