Meghalt a népszerű francia énekesnő és színésznő, Françoise Hardy

80 éves korában elhunyt Françoise Hardy francia énekesnő és színésznő.

Halálának hírét fia, Thomas DuTronc közölte a nyilvánossággal, annak pontos okát ugyan egyelőre nem részletezték, az viszont tudható volt hogy a színésznőnél 20 évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak.

Françoise Hardy még 1962-ben robbant be a köztudatba a Tous les garçons et les filles című slágerrel, majd ezt követően a C'est à l'amour auquel je pense című dallal. Belgiumban, Németországban és a francia nyelvű Kanadában is sikereket ért el, és a 60-as évek közepén három Top 30-as kislemezzel szerepelt az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban viszont nem sikerült áttörést elérnie.

Zenés karrierje mellett színészként is sikert ért el, ismertebb filmes szerepei a Barbárok a kapuk előtt, A nagy verseny és a Hímnem, nőnem című produkciókban láthatók. Mindemellett számos szépirodalmi és nem szépirodalmi könyv szerzője is volt, és mellékállásban asztrológusként is tevékenykedett.

Hírességek, akiket 2024-ben veszített el a világ