Volt egy különösképp várt sorozat a Netflix tavalyi kínálatában, ami legalább akkorát bukott, mint amennyire vártunk rá. Ez pedig nem más, mint a Jeff Goldblum főszereplésével készült KAOS.

A Netflix a teljesítmény és a költségek alapján dönt arról, mely műsorokat újítja meg vagy törli. A streamingszolgáltató legutóbbi adatsorai bepillantást engednek a legjelentősebb törlések mögött álló számokba, írta meg a Deadline.

A vállalat közzétette a legújabb What We Watched (Mit néztünk) jelentését, amely a 2024 július és december közötti műsorok nézettségi adatait tartalmazza, ezek közt pedig a fentebb említett, görög mitológiai alapokon nyugvó széria volt a Netflix legnézettebb törölt sorozata a tavalyi év második felében.

A száraz számok

A sorozat 20,3 millió megtekintést ért el a féléves időszakban. A Kaos, amely A ki***tt világ vége alkotójától, Charlie Covelltől származik, viszonylag erősen indult, 3,4 millió megtekintéssel az első pár napban, majd 5,9 millió gyűjtött be az első teljes héten, szeptember 2. és 8. között.

A következő öt és fél hónap alatt azonban csak további 10 millió megtekintéssel gyarapodott, ami rávilágít arra, hogy nem volt túl erős, azonban feltehetően elég drága volt. A műsort ennek eredményeképp októberben törölték.

Minek kellett még mennie?

Az Instabil 2.évada is gyenge volt. 3,1 milliós nézettséget produkált a 6 hónapos futási időszakban, így az augusztus 1-jei bemutató után októberben már törölték is.

Mennie kellett Azok a 90-es évek show-nak is, melynek harmadik részét, augusztus 22-én mutatták be. A vígjáték hat hónap alatt 5,6 millió nézőt vonzott és a Girls5Eva 3.évadát is kevesen nézték meg, mindössze 1,3 millió megtekintést ért el.

Ha megnépznéd a sorozatokat és van Netflix előfizetésed, még eléred őket, ha a mafab adatlapon elhelyezett streaming ikonra kattintasz a kiválasztott sorozatnál.

További friss hírekért és ajánlókért pedig, csak görgess lejjebb!

63 KAOS  (2024)

dráma | fantasy | vígjáték

A sorozat merész, fekete humorral fűszerezett újragondolásban prezentálja a görög mitológiát. Adott egy látszólag mindenható Zeusz, aki nagyon bizonytalan és bosszúálló,... több»