A Griselda valósággal berobbant a Netflixre a múlt héten, a sorozat ellentmondást nem tűrően utasított maga mögé minden más műsort a platformon. A második helyen végzett Nem versz át fele annyi nézettséget nem tudott produkálni.
Az élen tehát a Griselda végzett 113 millió órányi nézettséggel, amelyhez 20,6 millió megtekintés párosult. Mögötte pedig a Nem versz át lett az ezüstérmes közel 49 millió órával és 7,6 millió megtekintéssel. A harmadik helyre ezen a héten a toplista nagy veteránja, Az elragadó démon ért oda közel 39 millió órával és 2,2 millió nézővel. A sorozat már tízedik hete van a toplistán.
A dobogóról lecsúszva lett a negyedik a Légi csibészek 31 millió órával és 17,4 millió nézővel, míg mögötte az Igazi amerikai rémálom lett az ötödik bő 29 millió órával és 13 millió nézővel. A hatodik helyre futott be az Üdvözöl Samdal-ri! közel 27 millió órával és 1,5 milliós nézettséggel.
A hetedik helyre volt jó ezen a héten az új sorozat, A pusztaság vadászai, amely 26 millió órát és 14,3 millió nézőt produkált, mögötte pedig A hó társadalma végzett a nyolcadik helyen majdnem 26 millió órával 10,6 millió nézővel.
A kilencedik helyre futott be az Animal a maga közel 21 millió órájával és 6,2 millió nézőjével, míg ezúttal a német 60 perc végzett a tízedik helyen bő 20 millió órával és 13,5 millió nézővel.
66 60 perc (2024)
(10)
akció | dráma | kaland | sportfilm
Netflix
Octaviónak csak egy órája van arra, hogy eljöjjön a lánya születésnapjára, különben örökre elveszítheti a lány felügyeleti jogát. De hogy elérje célját, lemondja egyik... több»
Szereplők: Wanja Valentin Kube, Krasznahorkai Ági , Florian Schmidtke, Dennis Mojen, Marie Mouroum
64 Animal (2023)
(1)
Netflix
Balbir Singh gazdag iparmágnás, de nem igazán jut ideje a családjára. A fia, Ranvijay rajongásig szereti őt, egy igazi szuperhősnek tartja, de korábban számos konfliktus alakult ki... több»
Szereplők: Ranbir Kapoor, Anil Kapoor, Bobby Deol, Fahim Fazli, Tripti Dimri
83 A hó társadalma (2023)
(33) (6)
dráma | életrajzi | kaland | katasztrófafilm
Netflix
Egy rögbicsapat repülőgépe lezuhan egy gleccseren az Andokban. Az a néhány utas, aki túléli a balesetet, a világ egyik legnehezebben túlélhető környezetében találja magát. több»
Szereplők: Enzo Vogrincic, Agustin Pardella, Matías Recalt, Esteban Bigliardi, Rafael Federman
73 A pusztaság vadászai (2024)
(11)
akció | dráma | kaland | krimi
Netflix
Miután egy halálos földrengés Szöult posztapokaliptikus vidékké változtatja, egy rettenthetetlen vadász akcióba lendül, hogy megmentsen egy tinit egy őrült orvos karmaiból. több»
Szereplők: Dong-seok Ma, Earl Baylon, Joon-Young Lee, Tae-Hoon Kim, No Jeong-ee
86 Üdvözöl Samdal-ri! (2023)
(2)
dráma | romantikus | vígjáték
Netflix
A történetben egy fényképészt ismerhetünk meg, akinek nagyot zuhan a karrierje, ezért visszatér szülővárosába – ahol találkozik egy régi ismerőssel, akivel újra feléled a... több»
Szereplők: Chang-wook Ji, Dong-mi Shin, Hye-Sun Shin, Mi-kyung Kim, Hyun-chul Seo
66 Igazi amerikai rémálom (2024)
(3)
dokumentum | krimi | misztikus
Netflix
Egy 2015-ben történt megrázó otthoni betörés és emberrablás után egy házaspárt azzal vádolnak, hogy megrendezték a megpróbáltatást, amikor a nő újra felbukkan. több»
Szereplők: Denise Huskins, Aaron Quinn, Henry Lee, David Sesma, Amy Morton
59 Légi csibészek (2024)
(15)
Netflix
Egy mestertolvajt és volt barátját ismerhetjük meg, akik összefognak, hogy aranyrudakat lopjanak 100 millió dollár értékben, amelyeket egy 777-es utasszállító járaton... több»
Szereplők: Jean Reno, Kevin Hart, Sam Worthington, Vincent D'Onofrio, Gugu Mbatha-Raw
85 Az elragadó démon (2023)
(4)
dráma | fantasy | romantikus | vígjáték
Netflix
Egy izgalmas akciódráma, amely egy Chaebol-örökösnő, Do Do-hee és Goo-won, egy démon, aki egyik napról a másikra elveszíti képességeit, románcát és heterogén... több»
79 Nem versz át (2024)
(24)
Netflix
Az özvegy anyukát, Myát megzavarja a kisgyermeke dajkakameráján rögzített kép elhunyt férjéről. több»
Szereplők: Richard Armitage, Michelle Keegan, Joanna Lumley, Adeel Akhtar, Hattie Morahan
87 Griselda (2024)
(9) (2)
Netflix
Griselda Blanco, az odaadó anya élete, aki a történelem egyik legjövedelmezőbb kartelljét hozta létre. több»
Szereplők: Sofía Vergara, Vanessa Ferlito, Taylor Handley, Marlene Forte, Alberto Ammann