Női főszereplővel jön az ikonikus sorozat, a Kung Fu rebootja

David Carradine neve először a ’70-es években forrt össze a Kung Fu szériával, amelynek aztán a ’90-es években volt egy közepes fogadtatású folytatása is. A mára klasszikussá vált eredeti széria kapcsán már évek óta lehet arról hallani, hogy szeretnék újra feltámasztani. A legfrissebb hírek szerint most zöld utat kapott a projekt.

Az új Kung Fu eléggé el fog térni az eredeti koncepciótól, ugyanis a főhős ezúttal egy fiatal amerikai-ázsiai nő lesz, akit Olivia Liang alakít majd. A történet azzal kezdődik, hogy hősünk élete komoly válságba kerül, ezért otthagyja az egyetemet és Kínába utazik, ahol egy kolostorban próbál új életet kezdeni. Itt tanulja meg a harcművészetek csínját-bínját is. Ám, amikor visszatér szülővárosába, kiderül, hogy azt átjárja a korrupció, az utcán pedig a bűn az úr. Mivel más megoldást nem lát, maga kezd el rendet tenni a városban, de ekkor felbukkan egy titokzatos orvgyilkos, aki végez a shaolin mentorával és rá is vadászni kezd.

A történeten kívül egyelőre csak kevés részlet ismert, de a hírek szerint Olivia Liang mellett kisebb-nagyobb szerepekben felbukkan majd Kheng Hua Tan, Shannon Dang, Jon Prasida, Eddie Liu, Gavin Stenhouse, Gwendoline Yeo és Tzi Ma is. Arról ugyanakkor egyelőre nincs hír, hogy a tényleges forgatási munkálatok mikor indulhatnak és a sorozat mikor debütálhat.