Robert De Niro visszatér a maffiafilmek világába, a Warner Bros. Discovery ugyanis bejelentette az első közös projektjét.

A Wise Guys című produkció lesz ugyanis az első olyan produkció, amelyet az egyesülésük után a két cégóriás készít majd. A rendezői széket az Oscar-díjas Barry Levinson foglalta el, aki korábban olyan nagysikerű alkotásokat tett le az asztalra, mint a Rain Man és a Wag the Dog.

A forgatókönyvet Nicholas Pileggi, az 1985-ben megjelent Wiseguy című kötet szerzője fejleszti. A kötet alapján készült egyébként Martin Scorsese Nagymenők című filmjének forgatókönyve is.

A történet középpontjában Vito Genovese és Frank Costello, két olasz-amerikai bűnbanda főnöke áll. Genovese 1957-ben merényletet szervezett Costello ellen, amely végül kudarcba fulladt, ezt követően Genovese pedig megpróbált visszavonultan élni, már amennyire múltja ezt lehetővé tette. A The Hollywood Reporter értesülései szerint De Niro mindkét karaktert eljátssza majd a történetben.

A Warner új elnöke, David Zaslav részéről meglehetősen merész döntésnek bizonyulhat a Wise Guys megfilmesítése, hiszen az elmúlt években nem épp a maffiafilmek nem épp a legnépszerűbb hollywoodi megjelenéseknek számítanak. Ezzel szemben az új vezetőség teljesen átgondolja a DC filmek jövőjét is, így nemrégiben az is hivatalossá vált, hogy a Batgirlt nem fogjáj bemutatni.

93 Nagymenők  (1990)

dráma | életrajzi | krimi

Henry (Ray Liotta) gyerekként csodálta a fényűző és irigyelt életet élő Jimmyt (Robert De Niro), aki természetesen nem tisztességes módon szerezte a pénzt. A kamaszfiút hamar... több»