Ma ünnepli 51. születésnapját Sacha Baron Cohen (galériánkban), melynek kapcsán cikkünkben 10 érdekességet gyűjtöttünk össze a színészről, és a 10 legjobb filmjét is egy listára rendeztük.
Sacha Baron Cohen kétségkívül egyedülálló figura Hollywoodban, akinek semmi sem szent és érinthetetlen, és aki bárkiből képes gúnyt űzni. Gyakorlatilag ennek a hozzáállásának köszönheti a népszerűségét, az általa kitalált karakterek (Ali G, Brüno, Borat) pedig szó szerint a popkultúra szerves részévé váltak a 21. században. De ki ez férfi, aki modellként kezdte a pályafutását? Íme, 10 érdekesség, amit nem tudtál róla.
1. A cambridge-i Christ College elvégzése után egy ideig modellként dolgozott. Az ekkor gyűjtött tapasztalatait használta fel Brüno figurájának megalkotásához.
2. Mint sok más pályatásra, ő is vállalt reklámszerepet a pályafutása elején. Hogy a mikrós hasábburgonya nem lett világsiker, az nem rajta múlt.
3. Saját bevallása szerint nagyon nagy hatást gyakorolt rá a francia bohóc, Philippe Gaulier, akivel együtt tanult Párizsban.
4. A legendás Peter Sellerst mindig is a példaképének tekintette, nem véletlenül. Sellers olyan ikonikus karaktereket formált meg, mint Clouseau hadnagy (A Rózsaszín Párduc) vagy Dr. Strangelove (Dr. Strangelove, avagy hogyan tanulhatjuk meg szeretni a bombát).
5. Az Ali G-interjúk (Da Ali G Show) kezdeti sikerének hátterében az állt, hogy az interjú alanyainak eleinte fogalmuk sem volt róla, hogy ez a rappernek öltözött figura valójában a riporter.
6. Sacha Baron Cohen többször is kihúzta a gyufát, és nem mindenki tudott jóízűen nevetni a poénjain. Számos alkalommal be is perelték, de a Borat miatt a kazah kormány is perrel fenyegette.
7. A Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika forgatásakor annyi lakossági bejelentést kapott az FBI egy gyanús, közel-keleti férfiről (ez volt maga Borat), hogy az ügynökök is kivonultak a forgatásra.
8. Cohen munkamódszeréhez hozzátartozik, hogy akkor is szerepben marad, ha éppen nem forognak a kamerák.
9. A számos általa megalkotott karaktert a civilben a magánélete védelmére használja. Nagyon ritkán tűnik fel úgy a képernyőn, vagy ad interjút úgy, hogy ne épp valamelyik figurája bőrébe bújjon. Ez tudatos stratégia a részéről.
10. Felesége, a szintént szinész Isla Fisher, akivel 2010-ben kötötték össze az életüket.
80 Alice Tükörországban (2016)
(44) (19)
Disney+
A Disney Alice Tükörországban című kalandjában ismét életre kelnek Lewis Carroll felejthetetlen figurái. Alice visszatér Csodaországba, ahol ráadásul még időutazóvá is... több»
Szereplők: Johnny Depp, Anne Hathaway, Helena Bonham Carter, Alan Rickman, Sacha Baron Cohen
81 A diktátor (2012)
(51) (5)
politikai | szatíra | vígjáték
Adott egy mérhetetlenül egoista diktátor, Aladeen, aki minden további nélkül heccből végezteti ki embereit, és akinek egy éjszakára Megan Fox sem elég drága. Addig nincs is baj,... több»
Szereplők: Sacha Baron Cohen, Ben Kingsley, Megan Fox, John C. Reilly, Edward Norton
63 Brüno (2009)
(16) (6)
Brüno (Sacha Baron Cohen), az osztrák homoszexuális divatmániás riporter és showman a Funkyzeit című műsoráról ismert. Egy baklövésnek köszönhetően végzetesen leszerepel,... több»
Szereplők: Harrison Ford, Sacha Baron Cohen, Elton John, Paul McCartney, Sting
80 A nyomorultak (2012)
(29) (40)
dráma | háborús | musical | romantikus | történelmi
TV-ben (M5, csütörtök 01:33)
A szívszaggató, romantikus és heroikus Victor Hugo történet visszatért a filmvászonra. Szerelem, szenvedély, álmok, áldozat és megváltás – az emberi lélek túlélésének... több»
Szereplők: Hugh Jackman, Anne Hathaway, Russell Crowe, Helena Bonham Carter, Amanda Seyfried
64 Taplógáz (2006)
(4) (8)
A sikeres NASCAR pilóta, Ricky Bobby (Will Ferrell) élete romba dől, mikor egy tehetséges, francia versenyző felbukkanásával karrierje és autója derékba törik. Kénytelen... több»
Szereplők: Amy Adams, Michael Clarke Duncan, Will Ferrell, Sacha Baron Cohen, John C. Reilly
74 Borat utólagos mozifilm (2020)
(11) (7)
Amazon Prime Video
A 2006-os vígjáték folytatása, amely egy fiktív kazah televíziós újságíró, Borat valós kalandjait tárja a nézők elé. több»
Szereplők: Tom Hanks, Sacha Baron Cohen, Maria Bakalova, Rudolph W. Giuliani, Mike Pence
82 Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya (2007)
(58) (24)
dráma | horror | musical | thriller
Benjamin Barker a borbélyok egyszerű életét élte. Boldog is volt szép felesége és aranyos kislánya mellett. De a boldogsága nem tarthatott sokáig, mert a gonosz Turpin bíró... több»
Szereplők: Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Alan Rickman, Sacha Baron Cohen, Timothy Spall
85 A chicagói 7-ek tárgyalása (2020)
(8) (7)
dráma | thriller | történelmi
Netflix
Hét ember története, akiket különböző vádakkal állítottak bíróság elé az 1968-as chicagói Demokrata Párti konvenciót övező tüntetéssorozat kapcsán. Az... több»
Szereplők: Joseph Gordon-Levitt, Eddie Redmayne, Michael Keaton, Sacha Baron Cohen, Frank Langella
77 Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (2006)
(45) (8)
road movie | szatíra | vígjáték
Disney+
Borat Sagdiyev újságíró a kazah televízió sztárja. Az öntelt, tudatlan, tolakodó férfi a kazah Tájékoztatási Minisztérium megbízásából az Amerikai Egyesült Államokba... több»
78 A leleményes Hugo (2011)
(23) (68)
családi | dráma | fantasy | misztikus
Egy árva kisfiú titokban egy párizsi vasútállomás falában lakik. Egy nem mindennapi kislány lesz segítségére, hogy megoldják a rejtélyt, mi az összefüggés nemrég elhunyt... több»
Szereplők: Martin Scorsese, Jude Law, Ben Kingsley, Chloë Grace Moretz, Sacha Baron Cohen