/ dráma
A Lelki vándorúton című filmben Takata Gou-ichi rájön, hogy elhidegült fia, Ken-ichi halálos beteg. Ezt követően az apa azonnal felkeresi fiát, Ken-ichi viszont nem akar találkozni vele. Ken-ichi neje, Rie apósa szomorúságát látva egy videokazettát ad neki, hogy segítsen közel kerülni a fiához. A kazettán elhangzik egy ígéret és Takata hosszú útra megy, hogy beváltsa azt, így bizonyítva, hogy szereti a fiát. Utazása alatt nem mindennapi idegenekkel fut össze, megismeri az emberi jóságot és az otthon melegét, amelyről azt gondolta, régen eltűnt.
Marshall Lawson egy hidegvérű és látszólag véletlenszerű támadás során elveszíti elit kommandóját. A brutális öldöklés szokatlan körülményei felkeltik a gyanúját, és saját szakállára nyomozni kezd az ügyben. Hamarosan egy szupertitkos katonai akció nyomára bukkan, és ezzel kimondja maga fölött a halálos ítéletet. Lawsont azonban semmi sem állíthatja meg: könyörtelen háborút indít a hadsereg szakadár csoportja ellen, amely droggal próbálja megfertõzni a világot.
Petrie és testvérei készülnek a nagy repülő napra. Ám Petriet kétségek gyötrik afelől, hogy alkalmas-e a feladatra.
A művelt pszichiáter, Zach Riley (Aaron Eckhart) a sikeres karriert maga mögött hagyva úgy dönt, kideríti, milyen is volt valójában az apja, T.L. Pierson (Nick Nolte), a híres gyermekkönyvíró. Egy skizofrén beteg, Gabriel (Ian McKellen) különös kapcsolatban áll a mesekönyvben létező Sohaország csodálatos világával, sőt képes Zachet is eljuttatni oda.
George Prescott, a népszerű terapeuta gyilkosság áldozata lesz. McBride-ot bízzák meg az ügy felderítésével, így a nyomozó sorban kihallgatja az áldozat féltékeny szeretőit, gyűlölködő pácienseit és irigy riválisait.
/ horror
Középkori bált rendeznek az easterni gimnáziumban. A hangulat akkor válik csak igazán sötétté, amikor éjfélt üt az óra. Amy, a bál szépe nem sejti, hogy Mr. Carver, a tanáruk ki szemelte következő áldozatának, csak a megfelelő pillanatra vár. Vajon Evannak, a lány barátjának sikerül megakadályoznia a tragédiát?
/ dráma | romantikus
Lawrence (Bill Nighy), a magányos hivatalnok a pénzügyminiszter bizalmi embere. Egy nap, társkeresés útján megismerkedik Ginával (Kelly Macdonald), a rejtélyes szépségű lánnyal, s ettől alapjaiban felborul az élete. Amikor a kormányküldöttséggel Reykjavikba utazik egy nemzetközi program megvitatására, a lány is elkíséri. A mindig szótlan Gina váratlan lépést tesz: nyilvános helyen szócsatába bocsátkozik a pénzügyminiszterrel, akit érzéketlennek nevez. Lawrence bizalma meginog, Gináról ugyanis egyre különösebb dolgok derülnek ki.
Larry élete nem úgy alakul, ahogy szeretné, és amikor legújabb találmányával is felsül, kénytelen éjjeliőrként munkát vállalni a Természetrajzi Múzeumban. Már az első éjszaka elképszető kalandokat él át: a kiállított dinoszauruszok, vadállatok és történelmi alakok egyszer csak életre kelnek, az életét pedig maga Theodoe Roosevelt menti meg. Larry nem akar csalódást okzoni fiának azzal, hogy ismételten kirúgják, ezért minden erejével a múzeum megmentéséért küzd.
/ dráma | életrajzi | politikai | történelmi
Diana, az emberek hercegnője tragikus körülmények között életét veszti egy váratlan autóbalesetben. A királyi család úgy dönt, hogy nem nyilatkozik az ügyben. A nép értetlenül áll a nagy hallgatás előtt, a nemrég megválasztott Tony Blair (Michael Sheen) pedig igyekszik meggyőzni a királynőt (Helen Mirren), hogy egy nyilvános felszólalás keretei között emlékezzen meg Diana tragikus haláláról.
/ dráma | kaland | romantikus | vígjáték
Nyolc tinédzser egy csereprogram keretében Afrikába utazik, ám repülőjük lezuhan a dzsungelben. Nem kis kihívást jelent számukra a túlélés a vadonban. Vándorlásuk közben egy állatcsempészettel nyerészkedő bandára bukkannak.
Casablanca Driver az egyik legantiszociálisabb egyén a földkerekségen, aki mindig belebotlik a saját szerencséjébe. Senki nem érti meg őt, senki nem tudja honnan jött, és senki sem veszi komolyan. Casa mindemellett a legrosszabb bokszoló, aki valaha ringbe szállt. Néhány szerencsétlen és valószínűtlen esemény után Casa gondol egy nagyot, és kihívja minden idők legnagyobb nehézsúlyú bajnokát, Jimmy La Rentát. Egy meccs, teljesen egyenlőtlen esélyekkel, előrelátható és nyilvánvaló végkifejlettel. Habár a csoda bármikor megtörténhet.
Aubrey Davis (Amber Tamblyn) megtudja, hogy a nővére, Karen (Sarah Michelle Gellar) kórházba került Japánban, ráadásul gyilkossággal vádolják. Aubrey Tokióba utazik, ahol egy fotóriporter nagy veszélyre figyelmezteti. A leégett házban Karent valami titokzatos és veszélyes átok kerítette hatalmába, ami megfertőz mindenkit.
/ dráma | romantikus | szatíra | thriller | vígjáték
Eric Schlosser Magyarországon is megjelent bestsellere, a Megetetett társadalom ihlette Richard Linklater Arany Pálmára jelölt filmjét, amely a Traffic nyomdokain haladva görbe tükröt tart az amerikai álom mára már korántsem makulátlan ábrázata elé. Richard Linklater tablója az illegális bevándorlótól a középnyugati éttermi dolgozókon át a topmenedzserig a társadalom minden szereplőjét szembesíti a kellemetlen igazsággal, hogy szar van a palacsintában (vagy éppen a hamburgerben), és az uniformizált világban semmi sem az, aminek látszik.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Négy Los Angeles-i jó barátnő megszokott, kényelmes élete egy csapásra felborul, amikor ráeszmélnek, hogy fiatalságuk mulandó. Az egyedülálló Olivia egykor középiskolában tanított, de elunta a dolgot, és a takarítást választotta hivatásául, míg nem talál valami kedvére való munkát. Nem így a barátnői, Christine, Franny és Jane sikeresek, gazdagok, ráadásul férjezettek. Nem elég, hogy Olivia állandó beszédtéma, mindenféle pasasokkal is össze akarják boronálni. Lassan azonban kiderül, a jó nevű divattervező, az írónő és a gazdag háziasszony élete sem fenékig tejfel.
Az amerikai hírszerzés szerint Észak-Korea nukleáris csapást készül mérni a szabad világra. A tengerészgyalogság elit kommandójára vár a feladat, hogy elpusztítsa a rakétabázist, mielőtt ez bekövetkezne. Bevetés közben váratlanul új parancsot kapnak, az akciót lefújják és visszarendelik őket a támaszpontra. Négyen azonban már kiugrottak a gépből és az összeköttetés is megszakadt velük. A koreaiak viszont felfedezték a nyomukat és hajtóvadászatot indítanak a kézre kerítésükre. A négy katona tudja, hogy segítségre nem számíthatnak, a küldetésüket azonban teljesíteniük kell.
/ dráma
1968 nyarának egyik estéjén Costanza a barátaival együtt betér egy prágai kocsmába, ahol gyönyörű hegedűszót hall, egy számára ismerős dalt. Később a nő a hegedűs után siet, mert nem hagyja nyugodni a zenéhez kötődő történet. A történet, amely Varga Jenő története, aki gyermekként elvesztette az édesapját, de az ő hegedűjével fedezte fel a zene varázsát, s aztán a szerelmet.
Az Átkozott szerencse című filmben Lucky, az egykori drogkereskedő szeretne jó útra térni, azonban ez nem megy olyan könnyen, mint azt korábban remélte. Amikor részt vesz egy gengszter születésnapi partiján, ráébred, hogy egykori társai tőrbe csalták. Feleszmélve tudatosítja, hogy ellopott több millió dollárt, elrabolt egy nagyszájú táncosnőt, s nyomában nem csupán a rendőrség lohol, hanem fejvadászok és sorozatgyilkosok is ott lihegnek árnyékában.
Az életrajzi film az 1920-ban 36 évesen, szegényen és betegségben elhunyt itáliai szobrász és festőművész, Amadeo Modigliani utolsó szerelmét és életének utolsó napjait mutatja be. 1919-ben, az első világháború után Párizs a művészek Mekkájának számított, ahol a mozgalmas éjszakai életet élő alkotók veszélyes szenvedélyeiknek adóztak. Az egymással rivalizáló művészek izgalmas életét ismerhetjük meg, valamint a szemünk elé tárul Modigliani Picasso-val folytatott keserű harcának eddig ismeretlen története is.
Az ellentmondásos talk-show műsorvezetőjét, Marty Caine-t agyonverve találják kezében a közönségdíjjal. McBride nyomozó dolga, hogy kiderítse, ki volt a gyilkos.
/ akció | dráma | katasztrófafilm
A tornádóelemző Dr. Branson készített egy szerkezetet, mely előre jelzi a közelgő tornádókat, hurrikánokat és rendhagyó időjárási tényezők érkezését. Samantha, a szőke ciklon, a kormány embereként szemrevételezésre érkezett a professzor találmányát illetően. Felbukkan egy viharvadász is, aki figyelmezteti a nőt egy közelgő tornádóra.
Egy végzős középiskolás, akit mindenki lúzernek tart, képessé válik arra, hogy olvasson az emberek gondolataiban és irányítsa azokat. A dolgok gyorsan kicsúsznak a kezéből, különösen, amikor egy gondolatcserélő eszköz kerül a játékba.