Meier Link, a vámpír elrabolja Charlotte-ot, a nagyhatalmú, gazdag földesúr ifjú leányát. Az apa felbéri D-t, a titokzatos vámpírvadászt, hogy hozza vissza a lányát- vagy ölje meg, ha már túl késő… Majd közli vele, hogy egy másik, emberekből álló vadászcsapatot is a vámpír után küldött. Kegyetlen verseny indul a vérdíjért és a trófeáért, melyben Charlotte maguknak a halandóknak sem lesz több, mint beszélő kulcs a megígért összeghez: élve, vagy halva.
Pierre Dulaine díjnyertes táncoktató. A férfit New York egyik legkeményebb iskolájának igazgatónõje szerzõdteti, hogy gatyába rázza az iskola legnagyobb bajkeverõit. A srácokat persze mi sem érdekli kevésbé, mint Pierre és a klasszikus tánclépések. Amikor azonban a temperamentumos oktató õszinte érdeklõdéssel fordul a fiatalokhoz, és hip-hop elemekkel fűszerezi a standard táncokat, a gyerekekben feltámad a lelkesedés. A közösen kifejlesztett táncstílusukkal a nemzeti bajnokságig jutnak, miközben nem csak tanárukkal barátkoznak meg, hanem önmagukkal is.
/ dráma
Az Ahol a bűn lakozik című filmben a csalásért elítélt Witt Hampton szökése közben egy család birtokán rejtőzik el. A kis Cassie rövidesen felfedezi őt, csakhogy azt hiszi, hogy a férfi Dan, az a mesebeli szellem, akivel a kislány az apja halála óta beszélget. Hampton belemegy a játékba, és egy idő után annyira megkedveli a lányt, mintha a sajátja volna. Azonban a csalásra előbb-utóbb fény derül, ráadásul Hampton felesége mindent elkövet azért, hogy férjétől az ellopott pénzt megkaparintsa.
/ romantikus | vígjáték
Az angol Mark portugáliai nászúttal lepi meg amerikai menyasszonyát, Hollyt. Odaérkezve derül ki, hogy az országban nemzetközi labdarúgó tornát rendeznek, amelyen az angol nemzeti válogatott is játszik. Különös véletlen folytán Mark és Holly bármerre utaznak, mindenhol az angol csapatba és a szurkolóikba ütköznek. Miközben a focirajongó fiatalember azt bizonygatja, hogy valószínűleg csak szerencsétlen egybeesésrõl van szó, Hollyban egyre inkább tudatosul, hogy mindez nem a véletlen műve. Mark azonban mindent tagad, és az ártatlanságát hangoztatja.
Esther Summerson, az árva, de erkölcsös és tisztességes fiatal lány élete jobbra fordul, amikor Pusztaházba kerül nevelőnőnek. A Jarndyce örökösök, Ada és Richard tanításával bízzák meg. Időközben rátalál a szerelem - több férfi személyében, és fény derül a Jarndyce örökség sorsára is.
/ vígjáték
Dante (Brian O'Halloran) és Randal (Jeff Anderson) kénytelen új munkahely után nézni, miután régi boltjuk porrá ég. A munkaerőpiacon nem igazán tolonganak az ilyen semmirekellőkért, mint ez a két jómadár, jobb híján kénytelenek megelégedni egy gyorséttermi állással. A Mooby's nem mondható igazán szofisztikáltnak, az ajtók tehénbőgéssel nyílnak, a desszert neve pedig tehénlepény. Dante azonban nem sokáig tervez itt rostokolni, gyönyörű barátnőjével Floridába költöznek, ahol új állás és az összeköltözés örömei várják. Randal viszont szomorú, nem csak a bolttól, de legjobb barátjától is el kell búcsúznia. A srác búcsú bulit szervez Danténak, ami nem várt bonyodalmakhoz vezet.
Egy kiborg rendőrnő és partnere egy titokzatos és páratlan képességű hackerre vadásznak, akit Bábosnak hívnak. Mamoru Oshii, az anime rendezője hűségesen követte az eredeti képregényt. A főhősnő, a kiborg Kusanagi Motoko, akinek egyetlen emberi része az agya, rendőrként dolgozik. A 9. szakasz egy speciális egységét vezeti, amely szinte kizárólag kiborgokból áll. Csapatával egy hacker nyomában vannak, aki az ország legkeresettebb bűnügyi listáján szerepel. Annak köszönhetően, hogy beléphet bármelyik ember elméjébe és teljesen megváltoztathatja emlékeit, képes bárkit manipulálni. Minél közelebb kerül Motoko a Báboshoz, annál egyértelműbb lesz a számára, hogy az ügy súlyos titkokat rejt.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Ádáz harcot vívnak egymással a cégek a sajtópiacon. Tom egy nagy kiadóvállalat munkatársa, míg Liz egy kisebb lapnál dolgozik. Tom cége fel akarja vásárolni Liz lapját. A nő azonban sajátos módot talál arra, hogy megvédje az újságját: egy speciális karácsonyi rovatot indít. Természetesen Tom válasza sem késik sokat. Az ember azt várhatná, hogy legutolsó dolog, ami a két rivális között kialakulhat, az egy hétvégi románc. Az élet azonban nagy sakkjátékos. A két ellenfél a rovatok lövészárkai után a szerelem terén is megmérkőzik egymással.
X elköveti az évszázad bűnügyét, pedig a legtöbb rendőrnek még csak a gumibotjáig sem ér fel. Ördögi ravaszsággal elrabol egy szuperbiztonsági rendszerekkel védett hatalmas gyémántot. Apró szépséghiba, hogy nem sokáig örülhet neki: menekülés közben kénytelen a követ egy ártatlan járókelő táskájába rejteni. És ettől kezdve törheti a fejét, hogy miképpen jusson be a békés, kertvárosi családi házba, ha vissza akarja szerezni, ami már az övé. Kis test, nagy agy: bűntársa egy kosárban a családi ház küszöbére helyezi őt, és minden idők egyik legravaszabb betörője újabb bevetésre indul: álruháját pelenkára, revolverét csörgőre cseréli, és mindent elkövet, hogy ártatlan, védtelen csecsemőnek higgyék.
Húsz évvel azután, hogy Kiu Hung árulása következtében meghalt a kisfia, a nagyszerű kardforgatónő, Liu Lu Yien és lótolvaj bátyja, Luk Ching Yang először találkozik egy sivatagi oázisban. Ching Yang megszegte az ígéretét, miszerint feladja a harcos életet, ezért családja elfordult tőle. Most azonban felkerekedik, hogy megtalálja a lányát, Liu Yun Longot. Lu Yien Mount Tienbe indul, hogy bosszút álljon Hungon, de súlyos betegsége miatt újdonsült tanítványára, Pak Siu Fura kénytelen hagyni ezt a feladatot. Ching Yang rátalál Yun Longra, de nem vedi fel a vad, jó kardforgató lány előtt kilétét. Hung fia, Kiu Chen Yu mindenáron meg akarja védeni apját a támadókkal szemben. Ching Yang szeretné Hunggal négyszemközt elrendezni a dolgot, de sajnos vérontás nélkül ez nem olyan egyszerű.
Ez a dokumentumfilm hat legendás filmet mutat be a hetvenes évekből, amelyek nagy filmtörténeti hatással bírtak. Mióta mutatnak a mozivásznon felkavaró, agresszív szexjeleneteket? Mióta nem tabu a vallás? Egyáltalán maradt még tabu? A hetvenes évek sztárjai és filmesei szólalnak meg, és beszélnek arról, hogy mit jelentett a mozi akkoriban.
Jack nyomozó (Samuel L. Jackson) épp egy eltűnt gyerek után nyomoz, amikor egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően túszul ejtik őt a menekülő bankrablók. A fogvatartott férfit Erin (Milla Jovovich), a bandavezér szeretője őrzi, rövidesen azonban különös kapcsolat alakul ki köztük. Vajon Jack bízhat Erin érzéseiben, vagy csupán egy hidegvérű, pénzéhes nő játékszerévé vált?
A fekete angyalban Ikko mindössze hatéves volt, amikor szeme láttára egy jakuza banda végzett szüleivel. A lány életét egy titokzatos bérgyilkosnő menti meg, aki Amerikába menekíti a lányt. Elhatározza, hogy kiképezi a lányt utódjának. Évek múltával Ikko Fekete Angyalként tér vissza hazájába, hogy bosszút álljon szülei gyilkosain.
Szerelem, árulás és bosszú története. Fernando de Gama egy fiatal katona Portugáliából, aki hajótörtést szenved a bosszúhadjáratán. Siam partjainál találja magát, ahol rabszolgasorsra jut. A rabszolgapiacon, ahol új tulajhoz kell kerüljön, egy szép és fiatal portugál nő menti meg. Azonnal beleszeret Mariába és ő sem közömbös a lány számára. Amikor Fernando megismerkedik annak apjával, kiderül számára, hogy ismeri őt, hiszen régóta keresi már, hogy bosszút álljon rajta apja halála miatt.
/ horror
Wendy egy nap megálmodja saját és barátai halálát: álmában egy hullámvasúton ülnek, amely kisiklik, és mindannyian szörnyethalnak. Mikor az álom úgy tűnik, valósággá válik, Wendynek van annyi lélekjelenléte, hogy közbelépjen, és megakadályozza a tragédiát. A Halál azonban kérlelhetetlen: nem hagyja annyiban, hogy csak úgy megfosszák áldozataitól.
A Scooby-Doo: Kalózok a láthatáron című családi filmben Scooby-Doo és barátai a Bermuda-háromszögbe hajóznak, s komoly csatát vívnak kalózokkal és veszélyes földönkívüli lényekkel. Fred szüleit elrabolják a Szellemkalózok, hogy vérbeli kalózt faragjanak belőlük. Scobby, Bozont és a többiek minden bátorságukat latba vetve próbálják meg kiszabadítani a halálra vált ősöket...
/ dráma | romantikus | vígjáték
Ariane egy női magazin romantikus képregényeinek szerkesztésével foglalkozik. Az ő és húga, Lena szerelmi ügyei gyakran jelennek meg az egyes képkockákon - persze, egy kicsit kiszínezve. Hiszen Lena ráunt barátjára és szakítani készül vele, míg Ariane esetében a férfi nem akar tőle semmit. Minden megváltozik a két nő életében, amikor bekerül a képbe Pablo, a szexi spanyol és Mark, a romantikus hegedűs.
Mikor Tom beállt kalóznak a híresen hírhedt Vörös kapitány mellé, nem éppen arról álmodozott, hogy egész nap a hajópadlót kell súrolnia. Így mikor a tenger kincses térképet rejtõ üveget sodor a fedélzetre, Tom úgy érzi, végre felragyogott a szerencsecsillaga. Az ám, de az üvegnek van egy potyautasa is: Jerry, aki egész ideig a térkép felett õrködött, és nem hagyhatja, hogy egy bajszos bolhazsák rátegye a mancsát a kincsre. Vajh Tom jut elõbb célba vagy Jerry? Esetleg valaki más? Fergeteges hajsza kezdõdik, melyben Tom és Jerry kénytelenek szövetséget kötni, különben sosem verekednék át magukat kókuszgolyóval dobálózó majmokon és egy hatalmas polipon. Végül még a ravasz kalózok eszén is túl kell járniuk, hogy megleljék az eltemetett kincset.
/ családi | romantikus | vígjáték
A vonzó Jean Hamilton egyedülálló anyaként neveli két lányát. A nagyobbik, Holly már tinédzser, az élete legbonyolultabb szakaszában jár. Nem csoda, hogy amikor az anyja életében felbukkan egy pasi, az idilli családi kép hamar a feje tetejére áll. Ráadásul Jeannek az a szokása, hogy amikor egy kapcsolata kudarcba fullad, fogja a két lányát, és a család mindent hátrahagyva odébbáll a következő városba, remélve, hogy ott végre tényleg felbukkan a tökéletes pasi. Az állandó költözést megelégelve Holly úgy dönt: kezébe veszi az irányítást, és kerít az anyjának egy tökéletes pasit.
Horthy Miklós kormányzó életét és a két világháború közötti Magyarország történéseit mutatja be, a Horthy család, továbbá közismert történészek és közéleti személyiségek közreműködésével. Több mint 60 év után az első objektivitásra törekvő mozifilm, a kormányzó életének legfontosabb negyedszázadáról.
/ romantikus | vígjáték
A gyönyörű Jeana (Estella Warren) élete pillanatról a másikra a feje tetejére áll, amikor a barátja egy tévéműsorban elárulja, hogy 25 éves létére még mindig szűz. A város teljesen felbolydul a hírre. Hamarosan minden férfi utána kajtat, miközben a nők bosszút esküsznek a barátja elszólása miatt. A nemek egyre nagyobb és gátlástalanabb formát öltő csatája arra készteti Jeanát, hogy újra gondolja romantikus elképzeléseit a szerelemről és a férfiakról.
Az akcióhős szupersztár Jet Li visszatér, hogy bosszút álljon! Miután nem sikerül megmenteni feleségét a gonosz "Doktortól", Kit Li (Jet Li) a híres színész, Frankie Lane mellett testőrként vállal munkát. De a történelem ismétli önmagát: Kit kénytelen szembenézni múltjával, amikor a Doktor és bandája elfoglalnak egy luxushotelt, hogy az ott kiállított orosz koronaékszereket elrabolják. Kit csak két kemény öklére számíthat, hogy megvédje a túszokat és saját életét.