Bernard egyetemi tanár, egykor kiváló novellistaként is jegyezték. Felesége, Joan csak most bontogatja az írói szárnyait, és mint kiderül, van is érzéke az íráshoz. Ez pedig éppen elegendõ ahhoz, hogy Bernardban feltámadjon a szakmai féltékenység, amely végül a család szétszakadásához vezet. Mindezt legjobban a két tizenéves fiú sínyli meg. Amikor választás elé kerülnek, Walt az apjával, Frank pedig az édesanyjával marad. Idõvel Joan egyre sűrűbben találkozgat a fia teniszedzõjével, miközben Bernard az egyik tanítványával, Lilivel randevúzgat, akit mellesleg a fia is kedvel.
David Whitman a veszélyes anyagok szakértője, aki véletlenül halálos méreggel fertőzte meg családját. Most, amikor a vegyi üzemben történt balesetet vizsgálja, rádöbben, hogy valaki titokban titokban elkészítette a mérget.
A Don Bombay című vígjátékban Hari Prasad Sharma feleségével Bombay-ba utazik, hogy kiházasítsa egyetlen fiát. Murli befolyásos ember, de nem az orvostársadalomban, hanem az alvilágban. Amikor ez kiderül, menyasszonya szüleivel azonnal lefújja az esküvőt és sietve távozik. A fiú, hogy jóvá tegye hibáját, elhatározza, hogy diplomát szerez, azonban az intézményben oktató leendő apósa minden lépését árgus szemekkel figyeli és ott tesz keresztbe a fiúnak, ahol csak tud. Murli azonban kitartó és olykor maffia-kapcsolatait is beveti, hogy célját elérje.
/ dráma | kísérleti film | sci-fi | thriller
Éjt nappallá téve dolgozik a négy vállalkozó jó barát a külvárosi garázsban. Fáradtságos munkájuk gyümölcse egy egyedülálló szerkezet, a hibaellenőrző készülék. A találmány azonban kihatással van kapcsolatukra. Közülük ketten ugyanis rájönnek, hogy olyan berendezés birtokába jutottak, amellyel befolyásolni lehet a tér-idő folytonosságot. Mivel a gép túl értékesnek tűnik ahhoz, hogy eladják, elhatározzák, hogy maguk húznak hasznot belőle. A sok pénz és remélt érzelmi előnyök reményében megpróbálják manipulálni az időt.
/ dráma | romantikus
A Gondviselő című drámában nyugdíjba megy a családfő, családtagjai viszont nem akarják gondozni. Ekkor bukkan fel egy örökbe fogadott fiú...
/ dráma | romantikus | vígjáték
Amióta az édesapjuk meghalt, Eva vette át a Dandridge-lányok irányítását. A zsarnoki természettel megáldott lány állandóan beleavatkozik a három nővére - és azok férjének - életébe. A sógorainak már elegük van a folytonos okvetlenkedéséből, ezért szövetségre lépnek egymással. Elhatározzák, hogy összehozzák Evát valakivel, remélhetőleg így nekik végre nyugtuk lesz. Raynek, a helyi "playboynak" felajánlanak ötezer dollárt, ha egy ideig randizik a lánnyal. A dolgok eleinte jól alakulnak, de Ray végül szerelmes lesz Evába.
/ dráma | musical | romantikus | vígjáték
Kishen (Anil Kapoor) felesége, Kaajal (Lara Dutta) nagyon gyanakvó természetű, azt hiszi, hogy a férje állandóan megcsalja őt, pedig az becsületes és hűséges hozzá. Kishen barátja, Prem (Salman Khan), éppen az ellentéte, nála a helyzet egészen más, benne a felesége, Pooja (Esha Deol) vakon megbízik, pedig már számos házasságon kívüli kapcsolata volt. Kishennek van még egy másik barátja is, Shekhar (Fardeen Khan), aki beleszeret Sanjanába (Celina Jaitley) és esküvőre készül. Kishen fényképeket készít Premről és a jelenlegi barátnőjéről, majd megfenyegeti őt, hogy azokat elküldi a feleségének. Ekkor Prem felbéreli Bobbyt (Bipasha Basu) a call girl-t, hogy csábítsa el Kishent, mivel úgy gondolja, Kishen nem tud majd ellenállni a kísértésnek, és kíváncsian várja, hogy tudja majd eltitkolni a kapcsolatát a felesége előtt. Aztán elkezdődnek a félreértések és a hazugságok sorozata, mivel Kaajal azt hiszi, hogy Bobby Shekhar felesége, Sanjana pedig abban a hiszemben van, hogy Bobby Kishen neje.
Három nővér, akiket egy gyermekkori erőszakos incidens fűz össze, újra összejönnek, hogy esélyük legyen szembenézni a múltjukkal.
Az Atlanti-óceán habjait egy hatalmas luxushajó szeli, a Posseidon, melynek fedélzetén 2000 fő utazik. Ám a luxushajó nem elpusztíthatatlan, és egy vihar következtében felborul. A hajótestbe szorult levegő miatt néhányan túlélik a katasztrófát, de a sorsuk még bizonytalan. Csak akkor élhetik túl a katasztrófát, ha sikerül a propellerházba jutniuk. A túlélőknek a megpróbáltatásokkal teli útjuk során rá kell jönniük, hogy igazán csak magukban bízhatnak.
/ dráma
A Dávid vagyok című filmdráma főhőse egy tizenkét éves kisfiú, aki megszökik egy európai büntetőtáborból. Dávidnál mindössze egy iránytű, egy kis kenyér és lepecsételt levél van, melyet Dániába kell szállítania. A kiskamasz egyedül vág neki az ismeretlennek; valójában fogalma sincs, hogy merre menjen, s kiben bízzon meg a nagy utazás során. Bátorságának köszönhetően mégis átverekszi magát a kontinensen és eléri a skandináv országot.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Meglátni és megszeretni valakit egy pillanat műve, de valljuk be, ritkán adódik ilyen pillanat az ember életében. Ha fiatal, akkor idealista, ha öreg, akkor meg túlontúl kritikus. Valahogy így van ezzel Ethan is, a huszonöt éves, nőfaló hírében álló fiatalember, aki képtelen felnőni. Ám megtudja, hogy az egykori legjobb barátja, Jeff nősülni készül. Meglátogatja és legnagyobb megdöbbenésére kiderül, hogy a menyasszonya nem más, mint az ő volt gimnáziumi szerelme. Megpróbálja lebeszélni Stephanie-t az esküvőről, hogy visszahódítsa, mielőtt még túl késő lenne.
/ dráma | romantikus
Raj és Priya a társadalom két különböző rétegéből származik. Míg Raj egy kis fuvarozási vállalkozás tulajdonosa, és a középosztályhoz tartozik, addig Priya a jómódú réteghez, és a híres divattervezői pálya felé tart. Amikor azonban egy véletlen találkozás összehozza őket, egymáshoz húznak. Raj beleszeret Priyába, de Priyát már eljegyezte gyermekkori barátja, Sameer. Raj egészen Görögországig követi őt, hogy udvaroljon neki. Az út során Priya rájön, hogy Raj az igazi lelki társ, és úgy dönt, hogy hozzámegy feleségül. De egy év házasság után a dolgok nem egészen rózsásak, mivel az egykor szerelmes pár szembesül a házasság kemény valóságával. Raj anyagi gondokba ütközik, és Priya pénzt kér kölcsön Sameertől, anélkül, hogy Rajnak szólna. Amikor Raj rájön, elszabadul a pokol, és dührohamában hűtlenséggel vádolja Priyát. Priya ezt már nem bírja elviselni, és elhagyja az otthonukat. Vajon újra összejönnek, vagy a viszály soha nem fog rendeződni?
/ dráma | háborús | romantikus | zenés
Az Őrültek háza című vígjáték története valahol Csecsenföldön játszódik, egy elhagyott elmegyógyintézetben. A háború érkezésével egy nap felszívódik az orvos csapat, és a szabaddá vált ápoltak mindent megrongálnak az intézetben. Egy csecsen osztag rendet csinál, majd visszajönnek az oroszok. A betegek világában megmutatkozik a háborús téboly.
/ dráma | fantasy | romantikus
A szépséges fiatal lányt, Lachchit férjhez adják a szomszéd város leggazdagabb kereskedőjének fiához, nagy csalódására azonban a pipogya férj nászéjszakájukat könyveléssel tölti és másnap apja parancsára útra kel, hogy új üzletet alapítson egy másik városban és öt évig haza se térjen. Helyette viszont betoppan férje alakját öltve egy szellem, aki meglátta őt a menyasszonyi hintóban és egyből beleszeretett. Lachchi komoly dilemmával szembesül: ő az egyetlen, aki tudja, hogy ez az ember nem a férje (még csak nem is ember), de a szellem a valódi férjjel ellentétben kedves, udvarias, gondoskodó és imádja „asszonyát”.
Karen nagymamája végakarata szerint vonakodva bár, de elutazik az isten háta mögötti, lerobbant kúriába hogy eladja a házat, ahol gyermekkorát töltötte. Hamarosan rádöbben, hogy nincs egyedül. Az istálló melletti viskóban él Pierce, a furcsa és titokzatos gondnok. Éjjelről éjjelre, ahogy Karen átkutatja a házat, a szeretve őrzött gyermekkori emlékei sorra rémálommá válnak. Nővére érkezésekor a halálra rémült Karen egy pillanatra megkönnyebbül, ám ahogyan telnek a napok, Pierce viselkedése egyre fenyegetőbb. Az irányítás végképp kicsúszik a kezükből, és mindketten a borzongással teli ház foglyává válnak. Csak egy kiút maradt. Karennek szembe kel néznie eltemetettnek hitt, sötét emlékeivel.
Az egyik kemény legény, a másik meg nyamvadt, akár egy túrós lepény. Összeillenek, mint borsó meg a héja? Fityfenét. Bár az élet mindig tartogat meglepetést. Vann ügynök a rosszfiúk réme. Elkapja a grabancukat, bár ezúttal valami más akad a kezei közé. Az üldözőbe vett fegyverkereskedő vevőjéről ugyanis kiderül, hogy csak egy egyszerű, szerencsétlen flótás, aki rossz időben volt rossz helyen. Vann azonban nem csügged, inkább ráveszi a szemlátomást beszédkényszerben szenvedő kisembert, hogy játssza tovább a szerepét.
/ dráma | horror | misztikus | romantikus | thriller
Rockwell Falls városkája maga a földi paradicsom. Egyszerű emberek lakják, semmi különös nem történik errefelé. Hacsak az nem, hogy a település lélekszáma az elmúlt száz évben nem változott: 436-an élnek itt. Mindez felkelti a hatóságok érdeklõdését. A jelenség kivizsgálására a városba érkezik Steve Kady szövetségi nyomozó. Hamarosan rájön, mi rejlik a békés felszín alatt. Ezzel azonban veszélybe kerül az élete. Ha életben akar maradni - ami eddig még egyetlen idegennek sem sikerült -, meg kell találnia a kiutat a bigott vallásosság és a puritán hagyományok kusza szövevényein keresztül.
/ vígjáték
René Boirond, a kiöregedett ex-zsaru most bukmékerként tevékenykedik, aki tele van tartozással és bár rengeteg barátja van, kevesen tudják kihúzni a csávából. Egy napon kap egy tippet, egy aranyat érő fülest a nyertes ló nevével. Elszántan küzd, hogy megszerezze a pénzt a lóversenyre, ám eközben belekeveredik egy bűnügybe, ráadásul elveszít egy fontos táskát. Ezt még az is tetézi, hogy a helyszínre érkező rendőrök között van Francois felügyelő is, aki felismeri az egykori kollégát.
/ dráma | romantikus
Bassanio célja, hogy Belmontba hajózzon és megkérje Portia kezét, akit kérők hada vesz körül, és ha bármelyik megfelel az apjának, a lánynak férjhez kell mennie. Bassanie anyagi gondokkal küzd, ezért kölcsönkér barátjától, Antoniótól. Sajnos Antonio sem áll jól, ezért Shylockhoz fordulnak, az uzsoráshoz, akinek igazságtalan üzleteit Antonio gyakran kifogásolta, ezért a kapcsolatuk nem rózsás. Az uzsorás feltétele, hogy ha nem tudnak időben törleszteni, kivághat Antonio testéből egy fontnyi húst. Miután hőseink megérkeznek Belmontba, Portiának megtetszik Bassanio, és reményedni kezd, hogy jó férjet találhat magának.
Petter pánikba esik, amikor kiderül, hogy családja vidékre költözik. Attól fél, hogy elveszíti barátait és unatkozni fog az eldugott porfészekben. Azonban kellemesen csalódik. Megismerkedik egy indiai lánnyal, akire a falu közössége furcsán tekint; Nila családja ugyanis menekült. Az erdő mélyén pedig rálel egy elhanyagolt kutyára, akinek tulajdonosa a helyi autótolvaj-banda vezére.
Két alvó gyerekre vigyázni egy szupermodern, csupaüveg luxusvillában - minden babysitter álma. Vagy rémálma. Jill (Camilla Belle) csak gimnazista, de szívesen vállal apróbb munkákat. Amikor egy környékbeli, jómódú házaspár arra kéri, hogy éjfélig vállalja el a gyerekeit, boldogan mond igent. Egyedül van egy hatalmas, tóparti házban, távol mindenkitõl. Megszólal a telefon, egy idegen hívja. Fenyegeti. A telefon újra és újra megszólal. A lány végül a rendõrséghez fordul, lenyomoztatja a hívást - és kiderül, hogy a telefonáló bent van a házban. Szörnyű, õrületes macska-egér játék veszi kezdetét. A labirintusszerű, hatalmas épületben, ahol maguktól nyílnak az ajtók, maguktól gyulladnak fel vagy alszanak ki a lámpák, egy rémült lány és egy ismeretlen szándékok és vágyak vezérelte õrült férfi üldözi egymást. Valamelyikük nem éri meg a reggelt. Ha lesz még reggel egyáltalán.
/ romantikus | vígjáték
Egy koppenhágai szervező elköveti azt a hibát, hogy beleszeret egyik ügyfelébe, az eljegyzést azonban már lehetetlen felbontani. Vagy mégsem? Mi lesz ennek a vége?
Egy orvvadász banda éppen a gigantikus méretű hajójával vadászik egy bálnára, amikor egy csapatnyi Greenpeace aktivista gumicsónakkal akarja megakadályozni a szörnyű vérengzést. Ebben a pillanatban azonban felrobban a hajó, kettétörik és elsüllyed. Egy fiatal újságírónak azonnal szöget üt a fejében az ügy, mivel rájön, hogy az eset éppen a Bermuda-háromszög környékén történt. Eközben egy nagy hajótársaság elnöke négy szakértőt keres fel, hasonló ügyek felderítésére, ugyanis szállítmányozó hajói közül immár hat tűnt el. Eddig csak egy hajó bukkant fel közülük, ám azon a csodával határos módon heten maradtak életben. A különféle emberekből álló kutatócsoport elindul hát, hogy megfejtse a lehetetlent, azt, amit még soha senkinek nem sikerült: a Bermuda-háromszög titkát.
/ horror
Öt fiatal lánynak bátorságuk bizonyításaként egy rég nem működő szanatóriumban kell éjszakázniuk. Ám a szórakozásnak tűnő dolog véresen komoly fordulatot vesz. Egyetlen esélyük van a túlélésre, mégpedig a halál alagútja, ahol már több mint száz ember vesztette életét.